Sportpolitika

20-21 milliárd juthat sporttámogatásokra 2013-ban - Simicskó István

A tervek szerint mintegy 20-21 milliárd forintot különíthetnek el a sporttámogatásokra a jövő évi központi költségvetésben - mondta Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára keddi, Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatója után.

Az államtitkár újságírói kérdésre kifejtette: az ezt érintő költségvetési vita ugyan még nem kezdődött el, de a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) támogatásával együtt nagyjából ekkora összeg juthat a sport területére.

Simicskó István szerint sportbarát kormánya van Magyarországnak - Fotó: sportsmarketing.hu

"Ha ehhez hozzászámítjuk a több tízmilliárd forintos TAO-s pénzeket, akkor azt kell hogy mondjam, talán soha ennyi pénz nem volt a sportban" - fogalmazott az államtitkár.

Simicskó István a sajtótájékoztatón elmondta: eddig mintegy 33,5 milliárd forintnyi kifizetés teljesült az öt látvány-csapatsportág számára. Jelenleg a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a jégkorong juthat hozzá a társaságiadó-kedvezményből befolyó összegekhez.

"Ez a támogatási rendszer is jól mutatja, hogy sportbarát kormánya van Magyarországnak" - tette hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy mintegy 10-15 milliárd forint állami támogatásban részesül az a 14 sportági szakszövetség, amelynek vezetőit múlt héten fogadta Orbán Viktor miniszterelnök. Az asztalitenisz, az atlétika, a birkózás, a cselgáncs, a kajak-kenu, a kerékpársport, a korcsolyasport, az ökölvívás, az öttusa, a röplabda, a sportlövészet, a torna, az úszás és a vívás nem jut hozzá a TAO-ból a látványsportágakhoz befolyó összegekhez.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében eddig egyébként összesen 1 milliárd 107 millió forint értékben hagytak jóvá sportfejlesztési programokat - hangzott el a keddi tájékoztatón. Ezen belül 29 nyíregyházi sportegyesülethez eddig 421 millió forint érkezett a TAO-s rendszeren keresztül.