Taktikai Zóna

Csak a szokásos fordítás - meccselemzés, Manchester United - Braga

  • Szabó András

Húsz perc után még hatalmas meglepetésben gondolkodhattunk, de kis idő múlva beindult a United-henger, s végül 3-2-re győzött Sir Alex Ferguson alakulata a Braga ellen. Így a csoportkör felének letelte után is száz százalékosak a Vörös Ördögök, s már csak formalitás számukra a tavaszi folytatás kérdése.

Remek mérkőzésen győzött a Manchester United a Braga ellen a Bajnokok Ligája H csoportjában. A portugálok szenzációs kezdésükkel meglepték nagynevű ellenfelüket, s már az első húsz percben két gólos előnyt szereztek, de Sir Alex Ferguson együttese sokadik klasszikus feltámadását mutatta be, s Javier Hernández vezérletével végül 3-2-re bedarálta ellenfelét.

Különféle sérülések miatt továbbra is Michael Carrick segítette hátul Johnny Evanst (főleg Rio Ferdinand hétvégi botrányos védekezése miatt), illetve Evrát az augusztusban igazolt Alex Büttner váltotta, de egyébként a United alapcsapata játszott. A túloldalon egyedül Douglao kiesése miatt kellett aggódnia José Peseirónak, egyébként teljes keretéből válogathatott.

Még le sem ért az első korty a torkunkon, máris megszerezte a Braga a vezetést: a Vágner Love-hoz hasonlóan játéktudása mellett hajkoronájáról is ismert brazil Alan egy baloldali szögletkombináció után fejesből köszönt be. A gólpasszt a Newcastle-ben és Valenciában is megforduló Hugo Viana adta, aki higgadtságával és hosszú passzaival uralma alatt tartotta az első félidő kimenetelét.

Viana mellett a hazaiaknak a legtöbb gondot Éder okozta. A bissau-guineai származású csatár nagyszerűen ismerte fel a lehetőséget, hogy a hazaiak védőnégyeséből leginkább Carricknek tud gondot okozni, s okosan mozgott ki balra, hogy üres térben kaphassa a labdát. Így készítette elő a második gólt is Alannak, miután egy csellel csúnyán becsapta a szerényebb technikai tudású ellenfelekhez szokott egykori Tottenhames kényszerközéphátvédet.

Ez után viszont átvette a kezdeményező szerepet a United. Ahogy a képről is látható, Ferguson nem tud elszakadni neveltetésétől, s a háromszög alapú, labdatartó játékot hanyagolva csak vonalakban tud gondolkodni, amely ebben a formájában a hagyományos brit stílusnak, a labda üres területre való bejátszásának kedvez.

A United védekezésben 4-4-2-ből átalakuló 4-2-2-2-je ugyanis az elmúlt évek Villarrealjától gyökeresen eltérő jellemzőkkel bír, mert a játékosok mozgása nem egy rendszeren belül leszabályozva, hanem lekorlátozva jelenik meg. A Vörös Ördögök folyamatosan ugyanazokat az elmozgásokat mutatták be az első félidőben, amely így képtelenné tette őket a nagyságrendekkel kevesebb pénzből gazdálkodó, de azt intelligensebb játékosokra, illetve rendszerre felhasználó Sárga Tengeralattjáró játékára.

A szünetben emiatt állt be a megsérült Kagawa helyére az egyébként a fél lábbal már Olaszországban játszó Nani, hogy széljátékával kiszámíthatatlanságot hozzon a pályára. Ez sikerült is a portugálnak; több ízben remekül húzta meg az első félidőben sokkal veszélyesebb Elderson mellett, akinek így a támadás helyett elsősorban a védekezéssel kellett törődnie. Emellett már csak bónusz volt, hogy a United már-már elvárt feltámadásához előbb egy szöglet kiharcolásával, majd (egy hokis kifejezést használva) ,,második gólpasszal" járult hozzá.

Ezzel egy időben a Braga tizenhatosára visszaállva próbálta meg védeni a 2-1-es vezetést, gyakorlatilag taktikai öngyilkosságot követve el. Az első félidő biztató labdatartása után ugyanis kiderült, hogy bekkelésre alkalmatlan a keretük, s középpályásait ott futotta le Fletcher és Cleverley, ahol csak akarta, védőik pedig előbb Evans, majd Hernández újabb találatánál csak asszisztálni tudtak azok születéséhez, kivédekezni nem.

Így lett az egyik oldalon egy egyszerű játékoscseréből, illetve a másik oldalon felfogáscseréből meccsdöntő mozzanat, s húzta be a tavalyi év BL-blamája után a Manchester United idei harmadik meccsét is. Ezzel továbbra is jó úton van Sir Alex társulata ahhoz, hogy csoportelsőként masírozzon be a legjobb 16 közé; amíg azonban ilyen meccskezdéseket produkál csapata, addig nem mernénk nagy összegben fogadni még a negyeddöntőbe jutására sem.

Bajnokok Ligája
H csoport, 3. forduló
Manchester United – Sporting Braga 3-2 (1-2)
Manchester, Old Trafford, 76 000 néző. V: Mazics (szerb)
Gól: Hernández (25.,75.), Evans (62.), illetve Alan (2.,20.)
Sárga lap: Custódio (48.), Elderson (53.)
 
Manchester: De Gea – Rafael, Carrick, Evans, Büttner – Cleverley, Fletcher, Kagava (Nani, a szünetben), Rooney – Hernández (Giggs, 80.), van Persie. Menedzser: Sir Alex Ferguson.
Braga: Beto – Salino, André, Vinícius, Elderson – Custódio, Viana – Alan (Mossoró, 86.), R. Micael (Zé Luis, 88.), R. Amorim (Barbosa, 81.) – Éder. Vezetőedző: José Peseiro.