La Liga

Pintér nélkül is nyert a Zaragoza - videó

  • SZA

Bár Pintér Ádám sérülés miatt nem lehetett a pályán, a Zaragoza így is megszerezte idegenbeli első győzelmét a spanyol bajnokságban. Az aragóniai együttes a Granada otthonában győzött, s feljött a 15. helyre.

Pintér Ádám nélkül is nekiesett a Granadának a Zaragoza. A középpályás sérülése ellenére már a második percben megszerezte az aragóniai gárda a vezetést: remekül érkezett egy bal oldali Víctor-szabadrúgásra a vendégek portugál csatára, Helder Postiga, s szépen csúsztatta a hosszú sarokba a labdát (0-1).

A Granada vesztét továbbra is a bal oldali beívelések jelentették: a 27. percben ezúttal az első gólt előkészítő Víctor maga érkezett Minero beadására, s közelről belsőzött Tono hálójába (0-2).

A második félidőben egyre nagyobb erőfeszítéseket tett a szépítés érdekében az andalúz csapat, előbb Torje, majd a román lecserélése után Siquera veszélyeztetett többször is. A következő nagy lehetőség mégis az aragóniaiak előtt adódott: Iriney szabálytalankodott utolsó emberként, kiállítása után pedig Tono a szabadrúgást csak nagy bravúrral tudta a jobb sarok elöl elütni. Ezzel esélyt adott csapatának a szépítésre: a 77. percben Orellana végzett el egy jobb oldali szögletet, s remekül érkezett a mindenki fölé emelkedő marokkói El Arabi, aki nagy erővel a hálóba fejelt (1-2).

A hátralévő negyedórában Postiga többször is nagy helyzetet szórakozott el, amellyel meggyőzőbben is nyerhetett volna Pintér Ádám csapata. A 2-1-es győzelemmel így két helyet lépett előre a Zaragoza, s épp a Granadát megelőzve a 15. helyen várhatja a következő héten a Sevilla elleni csörtét.

Primera División
8. forduló
Granada – Zaragoza 1-2
Gól: El Arabi (77.), illetve Postiga (2.), Víctor (27.)
Kiállítva: Iriney (Granada - 71.)
 
A forduló további mérkőzésein:
Málaga – Valladolid 2-1
Gól: Isco (36.), Joaquín (87.), illetve Manucho (9.)
Kiállítva: Manucho (Valladolid – 81.)
Real Madrid – Celta Vigo 2-0
Gól: Higuaín (10.), Ronaldo (11-esből, 68.)
Valencia – Athletic Bilbao 3-2
Gól: Soldado (11-esből, 26.), T. Costa (88.), N. Váldez (90.), illetve Aduriz (19., 20.)
Kiállítva: Herrera (Bilbao – 67.)
Deportivo La Coruna – Barcelona 4-5
Gól: Pizzi (20., 47.- az elsőt 11-esből), Bergantinos (37.), Alba (öngól, 79.), illetve Alba (3.), Tello (8.), Messi (18.., 43., 77.)
Kiállítva: Mascherano (49.)
 
Getafe – Levante 0-1
Gól: Míchel (87.)
Espanyol – Rayo Vallecano 2-2
Gól: Verdú (37., 48.), illetve Leo Baptistao (11., 64.)
Kiállítva: Labaka (Rayo - 68.), Collotto (Espanyol - 81.)
 
Később rendezik:
Osasuna – Real Betis 19:45
Real Sociedad – Atlético Madrid 21:30
 
Hétfőn rendezik:
Sevilla – Mallorca 21:30