Bundesliga

A Stuttgart elhozta a három pontot a Hamburg otthonából

A Bundesliga nyolcadik fordulójának záró mérkőzésén a VfB Stuttgart Ibisevic 31. percben szerzett góljával 1-0 arányú győzelmet aratott a Hamburg otthonában.

A vendég Stuttgart már a második percben megszerezhette volna a vezetést, Harnik kapott egy nagyszerű labdát a tizenhatoson belül, de nem tudta elgurítani a labdát Adler lábai között. A 15. percben csapattársa, Ibisevic találhatott volna be, de a tizenegyespont magasságából csúnyán a bal sarok mellé lőtt, pedig még ideje is volt átvenni a labdát. A félidő derekán aztán Traoré cselezte be magát a tizenhatos bal oldalán, de, éles szögből, ballal leadott lövését Adler hárította.

A Stuttgart fölényével telt a mérkőzés, érett a vendégek vezető találata, amely a 31. percben meg is érkezett: Harnik adott be nagy erővel, laposan a jobb oldalról, középen jött Ibisevic, aki megelőzte védőjét, s a kapu rövid alsó sarkába továbbított (0-1). A hamburgiak legnagyobb sztárja, van der Vaart teljesen észrevehetetlen volt, egészen a 43. percig, akkor a holland játékos Jirácek beadását szerette volna a kapu előtt társához keresztbe gurítani, de Ulreich kapus résen volt. A félidő utolsó percében Badelj életerős távoli lövése a kapufán csattant, Rudnevs pedig a kipattanót a hálóba fejelte. Azonban még mielőtt a hazaiak az egyenlítésnek örülhettek volna, a játékvezető lest jelzett. Jogosan.

A Stuttgart játékosai a győztes gólt ünneplik

A második félidőben előbb Traoré került helyzetbe, de addig szöszmötölt, hogy nem jutott lövéshez, majd a csereként beállt Beister lövését védte Ulreich, a kipattanót Jansen pedig a kapu fölé fejelte. Egy helyzet itt, egy ott, s ismét a Stuttgart következett. A 66. percben a fiatal osztrák, Holzhäuser forgatta meg Mancienne-t, de laposan a hosszú sarok mellé lőtt.

A 73. percben van der Vaart is megpróbált "hozzászólni" a mérkőzéshez, de távoli lövése a kapu közepébe tartott, így nem okozott gondot Ulreichnak. Öt perccel később Beister tesztelte a vendégek kapusát, de Ulreichnek a lecsapódó lövéssel sem akadt problémája. Szemmel látható volt azonban, hogy a mérkőzés hajrájára egyre inkább mezőnyfölénybe került a Hamburg. A Stuttgart ekkor inkább már csak kontrákkal veszélyeztetett, egy alkalommal Traoré, majd Harnik lövését is blokkolták a védők.

A 80. percben Bruno Labbadia cserélt, Holzhäuser helyett Hajnal Tamást küldte a pályára. A magyar középpályásnak sok labdaérintése nem volt, csapata inkább a védekezéssel törődött, az utolsó pillanatokban mégis lehetőséghez jutott, de kapu fölé lőtt.

A Stuttgart kivédekezte az utolsó másodperceket, így győzelmével az alsóházból a középmezőny végéhez zárkózott fel.

Bundesliga
8. forduló
Hamburger SV-VfB Stuttgart (0-1)
Gólszerző: Ibisevic (31.)
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/bundesliga-I-2012-2013/1239536