NB I

A játékvezetők tulajdonképpen „megverették” csapatomat - Artner

A Kecskemét hazai pályán egy hosszabbításban szerzett góllal, hátrányból fordítva legyőzte a második félidőben tíz emberrel játszó Szombathelyi Haladást a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának szombati játéknapján.

A két vezetőedző nyilatkozatát a találkozó után a kecskemetite.hu idézte.

Artner Tamás: "Nehéz ilyenkor mit mondani, nem voltam még ilyen helyzetben. A játékvezetők tulajdonképpen „megverették” csapatomat. Maximálisan felkészültünk, kiállítás után is rendeztük sorainkat. A csapat nagy szívvel tette a dolgát, mennünk kell előre ezek után is. Nehéz lesz, mert több játékosunk is sárga lapos gondokkal küzd a mai lapok miatt."

Horváth Ferenc: "Szép játék a labdarúgás, mert többféleképpen lehet látni. Én nem úgy látom ahogy kollégám, szerintem az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, uraltuk a mérkőzést. Másodikban egy más játék zajlott, a Haladás szervezetten védekezett, belőlünk pedig hiányzott egy kis kreativitás és frissesség elöl. Mindent egybevetve nagyot küzdöttünk és megérdemeltnek tartom a sikert."