Utánpótlás

Könnyed kötelező, ötgólos győzelemmel kezdett Telkiben a Pisont-csapat

A magyar U17-es labdarúgó-válogatott 5-0-ra legyőzte Liechtenstein együttesét az Európa-bajnoki selejtezőtorna első fordulójában Telkiben.

Pisont István együttese Tatán készült fel a négycsapatos selejtezőtornára, amelynek első két helyezettje automatikusan továbbjut az Eb-sorozat következő fordulójába. A mérkőzések sorrendje a magyar csapat számára ideálisnak tűnik, hiszen a Liechtenstein elleni meccs után szombaton Albániával, kedden pedig a csoport rangadóján Olaszországgal játszanak majd a fiúk.
Az U17-es magyar labdarúgó-válogatott edzése Tatán 2012-ben.

Az első félidőben is megvoltak a ziccereink, de kicsit kapkodtunk, a játékosok még érezhetően idegesek voltak. A szünet után már az eredményben is megmutatkozott a fölényünk, felszabadultabban játszottunk és látványos gólokat szereztünk. A játékosok becsülettel végigdolgozták a meccset, sikerült felvenniük a nemzetközi ritmust, bízom benne, hogy az albánok elleni mérkőzésen kiharcoljuk a továbbjutást a csoportból.
Pisont István, szövetségi edző (mlsz.hu)

Az első találkozón a papírformának megfelelően azonnal a kezükbe vették az irányítást a mieink, Claudio Majert, a vendégek kapusát folyamatosan dolgoztatták. A nagy fölény ellenére azonban csak félóra elteltével született meg a magyar vezetés egy szöglet utáni kontrából Tihanyi Olivérnek köszönhetően.

A gól, majd a szünet után sem változott a játék képe, a mieink nagy fölényben voltak, és az 54. percben Zsótér Donát büntetőjével végleg megtörték az ellenfelet, a hajrában pedig még háromszor eredményesek voltak, így 5-0-ra nyertek.

A fölényes győzelemmel máris lépéselőnybe kerültek a legnagyobb riválisnak tekinthető Olaszországgal szemben, hiszen a talján fiatalok a csoport másik mérkőzésén, Tatabányán 1-0-ra nyertek Albánia ellen.

A magyar válogatott szombaton 13:30-tól játszik az albánokkal, kedden ugyanebben az időpontban pedig az olaszokkal. Mindkét mérkőzést Telkiben rendezik.

U17-es Európa-bajnoki selejtező
1. forduló (Telki, Tatabánya)
Magyaroszág-Liechtenstein 5-0 (1-0)
gólszerzők: Tihanyi (32.), Zsótér (54. - büntetőből, 73.), Grabant (63.), Mayer (78.)
Olaszország-Albánia 1-0 (0-0)
gólszerző: Tutino (80.)
kiállítva: Sciacca (77.)