VB 2014

Az olaszoknak emberhátrányban sem okozott gondot a dánok legyőzése

A labdarúgó világbajnoki selejtezők B csoportjában Olaszország Dániát fogadta. Az olaszok az első félidő közepén 2-0-ás előnyre tettek szert, majd, ugyan Osvaldót a második félidő elején kiállították, végül 3-1-re megnyerték a találkozót.

A dánok kezdték aktívabban a mérkőzést, a 10. percben Kvist lövésénél de Sanctisnak kellett résen lenni, az első nagyobb gólhelyzetet azonban az olaszok alakították ki. A félidő derekán Balotelli passzolt Marchisio elé akinek próbálkozását Kjaer vágta ki a gólvonalról. Mindössze néhány perccel később Abate beadása után a dánok kapusa, Andersen rosszul mozdult ki, de Osvaldo képtelen volt a hálóba továbbítania a játékszert. A 31. percben ismét a vendégek veszélyeztettek, de Sanctis azonban hárította Kvist jobblábas lövését a rövid saroknál. Két perccel később a másik oldalon Montolivo nem hibázott, vezetést szerzett Olaszország: a Milan középpályása a tizenhatos vonalának környékéről vette be Andersen kapuját (1-0).

Az olaszok 3-1-re győztek a dánok ellen

A 37. percben kettőre nőtt a Squadra Azzurra előnye. Pirlo ívelte középre a labdát, de Rossi pedig mattolta Andersent (2-0). Arról, hogy az olaszok ne mehessenek nyugodtan az öltözőbe, Kvist gondoskodott: a középpályás sokadik csatáját már megnyerte Andersen ellen, miután egy megpattanó beadást követően a büntetőterület széléről a hálóba lőtt (2-1).

Az első játékrész nem végződhetett, a második pedig nem kezdődhetett volna rosszabbul az olaszok számára. Osvaldo 16 másodperccel a fordulás után piros lapott kapott egy sportszerűtlen szabálytalanságnak köszönhetően. Az emberelőnyt azonban nem tudták kihasználni a dánok, épp ellenkezőleg, újabb gólt kaptak, amikor Andersen bizonytalan kimozdulása után Balotelli értékesítette a lehetőséget (3-1).

A hátralévő időben a dánok jobbára csak szenvedtek, így hiába játszottak majd' egy félidőn át tíz ember ellen, nem mentek vele semmire, s végül 3-1 arányú vereséget szenvedtek.

A csoport másik meccsén Csehország és Bulgária gól nélküli döntetlent játszott egymással.

Vb-selejtező 2014
B csoport
Olaszország-Dánia 3-1 (2-1)
Gólszerzők: Montolivo (33.), De Rossi (37.), Balotelli (54.) ill. Kvist (45+1.)
Kiállítva: Osvaldo (46.)
 
Csehország-Bulgária 0-0
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/europai-vb-selejtezo-b-csoport-2012-2013/1138859  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/europai-vb-selejtezo-b-csoport-2012-2013/1138856