Sportdiplomácia

Nuzmant nem lehet kirobbantani az elnöki székből Brazíliában

  • Vásárhelyi Tamás

Ötödik alkalommal is a veterán sportvezető, Carlos Nuzman kapta a legtöbb voksot - így további négy évig ő lesz a Brazil Olimpiai Bizottság elnöke.

Az elmúlt hét végén tartotta tisztújító kongresszusát a Brazil Olimpiai Bizottság, amelynek élén újfent megerősítették Carlos Arthur Nuzmant. A sorozatban ötödik elnöki ciklusát kezdő sportdiplomata egészségügyi gondjai ellenére is vasmarokkal irányítja a szervezetet, amely előtt most különösen fontos feladatok állnak. A pénteki szavazás során elsöprő többséggel (30-1) választották meg az egyedüli jelöltnek számító Nuzmant az elnöki posztra. Az egyetlen ellenszavazatot a téli sportokat egyesítő szövetség vezetőjétől - az amúgy az elnökségért szintén indulni szándékozó, de adminisztratív okok miatt végül körön kívülre került - Eric Malesontól kapta, aki az utóbbi években többször is vitába szállt az immáron 70 esztendős elnökkel. Nuzman legutóbb a londoni olimpia alatt bekövetkezett kínos adatlopási ügy kapcsán kényszerült a magyarázkodásra.

Az ismert brazil sportvezető a riói olimpia végéig megkapta a bizalmat - Fotó: AAP

A habkönnyű újraválasztás azért is volt érdekes, mert a nemzetközi média az utóbbi időben többször is felhozta az elnök korát illetve túlságosan hosszúra nyúló elnöki ciklusát és ezzel párhuzamosan a változások szükségszerűségét. Az új négyéves ciklus végén Nuzman elmondhatja majd magáról, hogy 21 esztendőn keresztül irányította országa olimpiai bizottságát. "Mostantól csak a riói olimpiára fókuszálunk, hiszen nincs annál fontosabb, biztos vagyok benne, hogy Brazília a 2016-os nyári olimpián az éremtáblázat első tíz helyezettje között fog végezni" - mert az újraválasztás után rögtön nagyot álmodni az amúgy a Rio 2016 szervezőbizottságának elnöki posztját is betöltő sportvezető.

A brazil sportolói küldöttség rekordot jelentő 17 éremmel - az országok között a 22 .helyen végezve - zárta a londoni olimpiát, igaz ez mindössze kettővel több érem, mint amit a korábbi rekorder atlantai (1996) és pekingi (2008) olimpia alkalmával szereztek. A brazil csapat ugyanakkor Londonban is "csak" három aranyérmet tudott szerezni, ugyanúgy, mint Nuzman elnöki ciklusának elején, az 1996-os nyári olimpián. Ennek tükrében pedig jelenleg irreálisak a 2016-os eredményességi elvárások, még akkor is, ha tudjuk, hogy a rendező ország a kvalifikációs rendszert megkerülve szinte minden versenyszámban alanyi jogon indíthat majd versenyzőket a játékokon.  Az újra bizalmat kapó - jelenleg amúgy ügyvédként is dolgozó - elnök annak idején röplabdázóként vett részt az 1964-es tokiói olimpián, később pedig hazája röplabda szövetségét is vezette, sportdiplomataként pedig nagy szerepe volt abban, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2009-ben - első dél-amerikai városként - Rio de Janeiróra bízta a nyári játékok rendezését.