Kajak-kenu

Újabb szomszédot erősítünk meg, Paksy Tímea Ausztriában folytatja

Ausztriában folytatja a kilencszeres világbajnok kajakos, Paksy Tímea, aki azt mondta: ha úgy adódik, az osztrák válogatottban is szerepel majd, de most elsősorban a civil életére koncentrál.

Hétfői sajtótájékoztatóján a tízszeres Eb-győztes, 29 éves versenyző úgy fogalmazott: már több mint egy éve Ausztriában készül, az ottani szövetségi kapitány, Almási Nándor irányítja a munkáját, s most eldöntötte, hogy véglegesen odaköltözik.

"A linzi klub már befogadott, pénteken pedig a magyar szövetségnek is beadtam a távozási szándékomról szóló papírokat. Innentől kezdve a magyar és az osztrák szövetségnek harminc napja van arra, hogy megegyezzenek. Nagyon remélem, hogy a történtek után a magyar szövetség nem gördít akadályt a távozásom elé" - mondta Paksy Tímea, aki hozzátette: nagyon fájlalja, hogy egyetlen olimpiára sem tudott kijutni, s ebben szerinte a hazai szövetségnek is nagy szerepe van.

Paksy Tíma kajakozó

Az idei, londoni játékokat illetően a versenyző úgy véli, bár teljesítette a válogatási feltételeket, nem került be a csapatba, és az ígéretekkel ellentétben még tartaléknak sem vitték ki a brit fővárosba - emiatt még az olimpia előtt nyílt levélben fejezte ki nemtetszését.

Elárulta még, hogy vasárnap lejárt a szerződése magyar klubjánál, az MTK-nál, ahol pontosan két éve nem kapott fizetést, s ebben az időszakban részben a tartalékjaiból élt.

"Szeretem Magyarországot, de nem annyira, hogy éhen haljak" - jelentette ki, hozzátéve, hogy ha kell, jogi útra tereli majd az adósság rendezésének ügyét.

A jövővel kapcsolatban a kajakos azt mondta: elsősorban edzősködéssel szeretne foglalkozni, a gyerekek felkészítésének rendszerét akarja kiépíteni Linzben és környékén.

"Most ez élvez prioritást, emellett edzek majd, amennyit tudok, de a következő évet egy kicsit lazábbra veszem. Aztán majd meglátjuk, ha úgy adódik, vízre szállok az osztrák válogatottban. Engem már csak az olimpia motivál, de négy év nagyon hosszú idő" - mondta Paksy.

Paksy Tímea előtt két másik klasszis kajakos, a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa, valamint Benedek Dalma is jelezte távozási szándékát, utóbbi két sportoló Szerbiában folytatja pályafutását.