Premier League

Szuperrangadó Londonban, Villas-Boas Manchesterben bizonyíthat

Londoni rangadóval indul az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi, 6. fordulója szombaton: a listavezető, Bajnokok Ligája-győztes Chelsea a szezont jól kezdő Arsenalt fogadja. A kiesőhelyen álló, nyeretlen Liverpool a szintén győzelem nélkül álló Norwich-hoz látogat, a Manchester United a Tottenhamet látja vendégül.

Arsenal-Chelsea 13:45
Tv: Digisport 1

A hazaiaknál valószínűleg kiemelt figyelmet kap majd a csapatkapitány John Terry: a 31 éves védőt a szövetség (FA) csütörtökön négymeccses eltiltással büntette, valamint 220 ezer font (közel 79 millió forint) megfizetésére kötelezte, mert tavaly októberben rasszista kijelentést tett Anton Ferdinandra, a Queens Park Rangers játékosára. Terry - akit júliusban egy londoni bíróság felmentett a vád alól - az ellene zajló eljárás miatt még hétfőn lemondta a válogatottságot.

Mivel a futballista az FA döntése ellen 14 napon belül fellebbezhet, egyelőre nem kell megkezdenie büntetésének letöltését, s ott lehet a pályán az Arsenal elleni találkozón.

"John egy profi játékos, óriási tapasztalattal a nemzetközi és hazai rangadókat tekintve. Helyén tudja kezelni az ügyet, és ha ott lesz a pályán, csak a játékra fog koncentrálni" - reagált az ügyre Roberto Di Matteo.

Terrynek várhatóan bőven lesz feladata, az Ágyúsok jó formában lévő támadóival ugyanis az eddigi öt meccsen meggyűlt a bajuk a védelmeknek. A Chelsea négy győzelemmel és egy döntetlennel kezdte az idényt, míg az Arsenal szintén veretlen, de csak kétszer nyert, három alkalommal pedig egy pontot szerzett. Legutóbb a címvédő Manchester City otthonában ért el döntetlent Arsene Wenger együttese, a Chelsea viszont a szezonban most először találkozik komolyabb riválissal.

Ez a két gárda büszkélkedhet a mezőny legjobb védelmével, öt forduló alatt mindössze két gólt kaptak, és pontosan ugyanannyi, 9 gólt rúgtak.

A londoni rangadót először rendezik meg Didier Drogba nélkül. A Kékek ikonja 10 meccsen 13-szor zörgette meg az Ágyúsok hálóját, mielőtt a nyáron Kínába szerződött volna. "Nem tudom, hogy a Chelsea-nek hiányzik-e, de mi biztosan nem hiányoljuk Drogbát. Rengeteg gondot okozott nekünk" - mondta az elefántcsontparti csatárról Arsene Wenger.

"A Chelsea-t technikás játékosok alkotják, úgy vélem, változott a stílusok az elmúlt szezonhoz képest. Eden Hazarddal, Oscarral és Juan Matával sokkal támadóbb szellemben lépnek fel, na és ott van Fernando Torres, akinek minden mozdulata veszélyt jelent. Hátul pedig ott van Terry, Ivanovics vagy Cole, a védelmük is erős alapokon nyugszik" - jellemezte az ellenfelet az Arsenal csapatkapitánya, Thomas Vermaelen.

"Két remek formában lévő csapat találkozik, izgalmas mérkőzést várok. Mentálisan és fizikálisan is jó formának örvendünk, képesek vagyunk legyőzni az Arsenalt. Didier Drogba hosszú évekig a klub meghatározó alakja volt, de ettől most már el kell vonatkoztatnunk" - nyilatkozta a Chelsea olasz menedzsere.

Áprilisban unalmas 0-0-át játszottak a csapatok, de az októberi mérkőzés alighanem az angol labdarúgás elmúlt éveinek egyik klasszikusa: a Chelsea kétszer is vezetett, végül 5-3-ra kikapott odahaza.

A hazaiaknál Jack Wilshere, Bacary Sagna, Tomas Rosicky és Wojciech Szczesny a jövő hónapban lesz bevethető, a vendégeknél Daniel Sturridge játéka erősen kérdéses, de Frank Lampard apróbb bokaproblémája rendbe jött.

Fulham-Manchester City 16:00
Tv: Digi Sport 2

A címvédő, de egyelőre botladozó Manchester City a jó formát mutató Fulham vendége lesz. A Polgárok ugyan még veretlenek, de csak kétszer győztek, és egyszer sem úszták meg kapott gól nélkül. Ugyan a Real Madrid elleni idegenbeli BL-vereség "belefér", de az Aston Villa elleni hazai Ligakupa-búcsú igencsak kínos volt.

Minden bajok problémáját az eddig sziklaszilárd, de idén hibát hibára halmozó védelemből vezetik le a Citynél. "A sok kapott gól valós probléma. Hatékonyabb kommunikációra van szükség a hátsó alakzatunkban. Az olyan csapatok, mint a Stoke, a Sunderland vagy a Fulham nagy fejlődésen mentek át. Nehéz mérkőzés vár ránk Londonban, de kemény munkával és koncentrációval győzhetünk" - fogalmazott az olasz menedzser. "Muszáj kapott gól nélkül lehoznunk egy mérkőzést" - tette hozzá Joe Hart, válogatott kapus.

Martin Jol, a londoniak menedzsere rossz hírrel kezdte sajtótájékoztatóját. "Sajnos Dimitar Berbatov nem utazhat el a csapattal Manchesterbe, két hétig nem játszhat. A csípőjét és a combját fájlalja, nem akarunk kockáztatni - mondta a holland szakember, majd rátért a mérkőzésre. - Az előző évekhez hasonlóan most is a Manchester City és a Manchester United fog harcolni a legnagyobb trófeákért. Ráadásul a Citynek minden mérkőzését meg kell nyerni, így azt hiszem, ez még nagyobb nyomást gyakorol Roberto Mancinire."

A Fulham idén gólt sem kapott otthon, és két vereség után legutóbb győzni tudott idegenben is a Wigan ellen, Jol szerint a tökéletes hazai mérlegre a City jelenti a legnagyobb veszélyt.

Egy éve 2-2-es döntetlen született a Craven Cotatge-en, a Fulham legutóbb 2005-ben tudta otthon megverni a gyárvárosiakat. Berbatovon kívül Mahamadou Diarra, Simon Davies, Kieran Richardson és Philippe Senderos maródi a hazaiaknál. A City Samir Nasri és Micah Richards nélkül utazik a fővárosba.

  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/premier-league-2012-2013/1228402  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/premier-league-2012-2013/1228469  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/premier-league-2012-2013/1228570  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/premier-league-2012-2013/1228519  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/premier-league-2012-2013/1228407  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/premier-league-2012-2013/1228415  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/premier-league-2012-2013/1228544  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/premier-league-2012-2013/1228445 

 

Norwich City-FC Liverpool 16:00

Nyeretlen csapatok csapnak össze a Carrow Roadon, a fennállása egyik legrosszabb rajtját produkáló, 18. Liverpool a tabellán egy hellyel és egy ponttal előrébb álló Norwichhoz látogat. A Vörösök gólból is csak egyet szereztek otthonuktól távol.

"Megnehezítette a dolgunkat, hogy rögtön az idény elején találkoztunk az Arsenallal és a két manchesteri csapattal. Új menedzserünk van, és talán a szerencse is elpártolt mellőlünk, de végre elsajátítottuk a menedzser filozófiáját. Jelen pillanatban nem ott tartunk, ahol a klub neve és múltja alapján állnunk kellene, de már nem kell sokáig várni az eredményekre" - bizakodott Luis Suárez, aki egyetlen mesterhármasát éppen a norfolkiak ellen szerezte tavasszal a Liverpool mezében.

"Tiszteljük a Liverpoolt, a Manchester United ellen mutatott játékuk nagy fenyegetés az ellenfeleknek a jövőben. Brendan Rodgers stílusa szemet gyönyörködtető, de nekünk is  támadófutballra kell törekednünk, és előnyt kovácsolnunk a hazai pályából" - mondta Chris Hughton, a Kanárik főnöke.

A Liverpoolnál hosszú a hiányzók listája, Daniel Agger, Fabio Borini, Joe Cole, Martin Kelly és Lucas ilyen-olyan sérülés, míg Jonjo Shelvey eltiltás miatt nem szerepelhet. Chris Hughton Simon Lappin, Steve Whittaker és Harry Kane játékára nem számíthat.

Manchester United-Tottenham Hotspur 18:30 Tv: Digi Sport 2

A Chelsea legfőbb üldözője, a Manchester United az idényt felemásan kezdő - az Old Traffordon 1989 óta nyeretlen - Tottenham Hotspurt fogadja. A statisztikát tovább árnyalja, hogy az utóbbi 22 bajnoki összecsapásból egyet sem veszített el az MU a Tottenham ellen, 17-szer győzött.

Az idénynek új edzővel, André Villas-Boasszal nekivágó Spurs egy vereség és két döntetlen után az elmúlt két fordulóban győzni tudott.

"Nagy kihívás előtt áll. Nem töltött sok időt tavaly a Chelsea-nél, de akkor is látni lehetett, ő játszani akarja a futballt. A keze nyoma már látszik a Tottenhamen, a Spurs mindig is a szép játékáról volt ismert, tökéletes választás volt a kispadra" - méltatta fiatal kollégáját Sir Alex Ferguson.

André Villas-Boas nem fél a rangadó hangulatától, és különösebben azzal sem foglalkozik, hogy egyes vélemények szerint az Old Traffordon részlehajlóak a bírók. "Ez egy érdekes kérdés, de ebben az országban nem lehet ezt megválaszolni. Tavaly ezért megbüntettek, nem akarok még egyszer ebbe a hibába esni."

"Nem fogunk mélyen behúzódni és védekezni az Old Traffordon - folytatta Villas-Boas. - Mindig is a nyílt futballt favorizáltam, talán ez a nehezebb út, de ez nem azt jelenti, hogy ezzel a felfogással nincs esélyünk a jó eredményre. Olyan eredményre törekszünk, amire büszkék lehetünk, és talán sikerül megtörnünk az átkot."

A 34 éves portugál tréner arról is beszélt, nem sok esélyt lát rá, hogy Fergsuonhoz és Wengerhez hasonlóan máshol is edzői "dinasztia" épüljön ki. "Úgy gondoltam, Rafa Benítez lehet a következő a Liverpoolnál, de nem történt meg. Talán David Moyesnak lehet még esélye rá, de ebben az országban nehéz gyökeret ereszteni."

A Vörös Ördögöknél Nemanja Vidics hosszabb időre kidőlt a védelemből, míg Antonio Valencia szereplése kérdés, így a Ligakupában bizonyított fiatal Scott Wootton ragadhat a kezdőben. A Sarkantyúsoknál Benoit Assou-Ekotto, Younes Kaboul és Scott Parker még nem épült fel.

Tabella:
    M Gy D V Rg Kg P
1. Chelsea 5 4 1 0 9 2 13
2. Man. United 5 4 0 1 12 6 12
3. Everton 5 3 1 1 9 5 10
4. West Bromwich 5 3 1 1 7 4 10
5. Arsenal 5 2 3 0 9 2 9
6. Fulham 5 3 0 2 12 7 9
7. Manchester City 5 2 3 0 10 7 9
8. Tottenham 5 2 2 1 8 6 8
9. West Ham 5 2 2 1 5 4 8
10. Newcastle 5 2 2 1 6 6 8
11. Swansea 5 2 1 2 10 7 7
12. Sunderland 4 0 4 0 4 4 4
13. Stoke City 5 0 4 1 4 5 4
14. Aston Villa 5 1 1 3 5 9 4
15. Wigan 5 1 1 3 5 10 4
16. Southampton 5 1 0 4 9 15 3
17. Norwich 5 0 3 2 2 8 3
18. Liverpool 5 0 2 3 4 10 2
19. QPR 5 0 2 3 3 11 2
20. Reading 4 0 1 3 4 9 1