NB I

Kicsit olyan volt ez a mérkőzés, mint a hálószobánkban az ágy - Horváth Ferenc

Sikeresen debütált a Kecskemét kispadján Horváth Ferenc vezetőedző, csapata 2-1-re nyert a Honvéd ellen.

A mérkőzés után a kecskemetite.hu idézte a két vezetőedző nyilatkozatát.

Horváth Ferenc (KTE): "Kicsit olyan volt ez a mérkőzés, mint a hálószobánkban az ágy. Nyekereg-nyikorog, de mindig büszke vagyok, amikor ránézek. A csapat nem úgy funkcionált talán, ahogy kellett volna, de a hihetetlen akarás és küzdeni tudás átlendített minket a kulcsfontosságú pillanatokon. A saját fegyverével vertük meg a Honvédot, mert ők is fegyelmezett védekezésből vezetnek gyors kontrákat, mi ebből szereztük ma góljainkat. Nagyon boldog vagyok a sikeres debütálás miatt, ám annak még jobban örülök, hogy a csapat elhitte, hogy van keresnivalónk és sikeresek lehetünk."

Marco Rossi (Honvéd): "Alapjában véve reális eredmény született. Szerencsétlenek is voltunk, mert a találkozó előtt Marshal Johnson és Ivan Lovric személyében két alapembert is elvesztettünk váratlan sérülés miatt. A gólokat két hihetetlen hibából kaptuk, ez nagyban befolyásolta a mérkőzést, a Kecskemét kapufát is rúgott. Fordulás után zárkóztunk, ha csak a labdabirtoklást nézem, talán rászolgáltunk volna a döntetlenre. Saját hibáink miatt azonban megérdemelt a KTE sikere."