Bundesliga

Mélyrepülésben a csapatként sem funkcionáló VfB Stuttgart

Egyre mélyebbre süllyed a Bundesligában szereplő VfB Stuttgart csapata. A svábok az ötödik fordulóban hazai pályán szenvedtek 3-0-ás vereséget a Hoffenheim ellen, s továbbra is nyeretlenül utolsó előttiek a tabellán.

"Megérdemelten győzött a Hoffenheim" - ismerte el az ellenfél sikerének jogosságát a tréner, Bruno Labbadia. "1-0-ás hátrányban teljesen elvesztettük a fonalat, annak ellenére, hogy már az első percben két remek lehetőségünk adódott" - utalt a szakvezető arra, hogy a bosnyák csatár, Vedad Ibisevic előbb kecsegtető helyzetből önzetlenül tovább passzolt, majd kapu mellé fejelt. "A Hoffenheim előnyében jól játszott, lezárta a területeket, mi pedig könnyű szívvel elajándékoztuk a labdát, sok hibát követtünk el, és nem csapatként léptünk fel" - hangzott Labbadia kritikája.

Megfontolandó szavak. A Stuttgart játékából továbbá a lelkesedés és az elképzelés is hiányzott, taktikájuk, mely abból állt, hogy előre a labdát Ibisevicnek, aki majd megoldja, túl egysíkú volt. Jellemző az összecsapásra, hogy a svábok legnagyobb helyzete akkor alakult ki, amikor Joselu lecsúszott labdája a 72. percben Christian Gentner melléről a kapufára vágódott. Joselu pedig nem más, mint az a játékos, aki a Hoffenheim második gólját lőtte, megszerezve ezzel pályafutása első találatát a Bundesligában. 

"Nagyon elkeserítően játszottunk, ami teljesen váratlan volt a Bremen elleni mérkőzést figyelembe véve" - mondta Gentner. Három nappal korábban ugyanis 2-0-ás hátrányból, egy botrányos első félidőt követően ikszeltek Brémában, s a mérkőzés végén még a győzelmet is kicsikarhatták volna. A tendencia azonban nem folytatódott, a lendület megtört. "Semmi mással nem szabad foglalkoznuk, csak a saját teljesítményünkkel és azzal, hogy kirángassuk magunkat abból a sz**ból, amelybe saját magunkat taszítottuk" - figyelmeztetett a középpályás. Kemény szavak, de legalább nincs mellébeszélés és önámítás.

Cristian Molinaro, csakúgy mint csapata a VfB Stuttgart, padlón

Elgondolkodtató a Stuttgart mélyrepülésében Hajnal Tamás szerepe, vagy, kinek hogyan tetszik, annak hiánya. Hajnal tavasszal az együttes meghatározó játékosa volt, tevékeny részese volt annak, hogy a VfB egy átlagos ősz után remek hajrával odaért az Európa Ligás pozíciók egyikére. Idén eddig egyszer sem töltött kilencven percet a játéktéren a magyar középpályás, legközelebb a Düsseldorf ellen állt hozzá, akkor a 86. percben cserélték le. Ezt leszámítva a Wolfsburg, a Bayern és legutóbb a Hoffenheim ellen is mindössze egy félidőt játszhatott, a Bremen ellen pedig egy másodpercet sem.

Igazán figyelemre méltó továbbá az, hogy Labbadia szavaival élve, csapatként nem működik a klub. A Stuttgartból a nyár folyamán az alapemberek közül mindössze a Borussia Dortmundhoz csatlakozó Julian Schieber távozott, az érkezési oldalon is csak a Schalkétól kölcsönkapott Tim Hooglandot lehet jelentős erősítésként feljegyezni, aki most ráadásul sérült, így nem lehet azt állítani, hogy a szakvezetőnek új együttest kellet volna építenie, a csapategység megbomolhatott volna. Valami porszem mégis kerülhetett a gépezetbe.

A közönség számára kezd betelni a pohár, a félidőben és a mérkőzés után egyaránt heves füttykoncert közepette vonulhattak le a pályáról a Stuttgart játékosai. "Nagyon sajnáljuk a publikumot, gyalázatos teljesítmény volt" - nyilatkozta a Hoffenheim elleni meccset követően a hálóőr, Sven Ulreich. "Ez még egyszer nem fordulhat elő" - tette hozzá a portás.

A Stuttgart a hatodik fordulóban javíthat, de nem lesz egyszerű feladata, hiszen a hannoveri botlást leszámítva igen stabil Nürnberg lesz az ellenfele. Idegenben. Ott, ahová jelen helyzetben úgy tűnik, hogy maximum a legkitartóbb szurkolók kísérik el a svábokat. Pozitívum, hogy füttyöt legfeljebb a rivális rajongóitól kaphatnak.

  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/bundesliga-I-2012-2013/1239479