Serie A

Szomorúság és káosz Milánóban - lapszemle

  • Bodnár Gergő

A Serie A 4. fordulójában a Milan mellett az Inter is kikapott, a Lazio otthonából a Genoa vitte el a három pontot, így nyugodtan kijelenhetjük, ez a hétvége tisztán a Juventusé volt. A címvédő százszázalékos teljesítménnyel, már egyedül áll a tabella élén.

"Allegri non rischia, gode della nostra fiducia", vagyis "Allegri nincs veszélyben, élvezi a bizalmunkat".

A kijelentés Adriano Gallianitól származik, és pár perccel a Milan Udinében elszenvedett 2-1-es vereséget követően született. Az ügyvezető igazgató-alelnök egymondatos nyilatkozatát felkapta az olasz sajtó, a La Gazzetta dello Sport internetes oldalán például egészen hétfő délelőttig ez a cím fogadta a látogatókat.

"Tönkrementek a milánóiak" írta mai első oldalán a Gazzetta, amely a Milan veresége kapcsán kiemelte, hogy Allegri együttese kettős emberhátrányban fejezte be az Udinese elleni bajnokit.

Az Inter sem járt jobban, Stramaccioni csapata a Sienától kapott ki, ráadásul a San Siróban.

"Egységesek vagyunk, továbbra is bízunk magunkban. Csúnya vereséget szenvedtünk, ami mindenkit meglepett, de nem szabad feladunk a harcot" - nyilatkozta az Inter edzője, aki röviden egy szakmai kérdésre is kitért. "A háromvédős rendszer? A jövőben ez is elképzelhető. Torinóban, 4-4-2-t játszottunk, nem is rosszul. Itt van a csapatomban, Cassano, Sneijder, Milito, Coutinho és Álvarez. Hárman közülük biztosan egyszerre a pályán lesznek. Hogy fütyült a közönség? Ez teljesen normális egy ilyen hazai vereség után" - mondta a Gazzettának Stramaccioni.

Nem csak a két milánói klub, hanem a forduló zárómeccsén a Lazio is kikapott, miközben a Napoli csak 0-0-tért el a Catania otthonában. Vagyis a Juve összes riválisa pontokat veszített.

"Milano szomorú" - írta hétfő címlapján a Tuttosport, amely természetesen kiemelte, hogy a Juventus immár egyedül vezeti az olasz bajnokságot.

"Caos a Milano. Mai cosi male!" vagyis "Káosz Milánóban, még soha nem kezdtek ilyen gyengén!" - olvashattuk a kétségkívül hangzatos címet, a Corriere dello Sport hétfői első oldalán. A római kiadású sportlap kiemeli, az Inter még nem szerzett pontot a San Siróban illetve, hogy a Milan nagy erőkkel közelít a kieső helyek felé. A CdS azt is tudni véli, a következő Cagliari elleni bajnoki, sorsdöntő lesz Allegri jövője szempontjából.

Végül említsük meg, hogy - szinte biztosan - 3-0-s végeredménnyel kapja meg, a Cagliari ellen elmaradt bajnoki 3 pontját a Roma együttese.

"Igen, én hívtam meg az embereket a stadionba, méghozzá azért, hogy ne csak az ultrák, hanem az átlagos szurkolók is ott legyenek. Így ugyanis elkerülhettük volna a nagyobb balhét" - nyilatkozta a szárd klub elnöke - az egészségügyi problémáit egyébként jelenleg is Miamiban kezeltető - Massimo Cellino. "Huszonegy éve vagyok a csapatnál, és ha visszaemlékszünk nálunk nem voltak vesztegetési ügyek, doppingbotrány, pénzügyi problémák, vagy hasonlók. Most mégis engem neveznek a labdarúgás szégyenének? Nem követtem el semmi súlyosat, egyszerűen csak szerettem volna elkerülni ezzel a felhívással a komolyabb botrányt. Amennyiben az ultrák mellett megjelennek a stadion előtt a bérleteseink, vagyis nők és gyerekek is, nem történt volna semmi különös. Én csak a közönségünknek, vagyis a szárd embereknek szerettem volna jót. Tisztelem a szabályokat, ha büntetést kapunk, elfogadom. De vallom, jobb ártatlanként börtönbe menni, mint bűnösként" - nyilatkozta Cellino. Érdekes gondolatok, de ettől még tény. A Roma szinte biztosan játék nélkül kapja meg a három pontot.