Bulvár

Betörte egy kocsi ablakát a 100 méteres síkfutás világbajnoka - videó

  • VNA

Kedvenc kiegészítő sportágát, a krikettet űzte a kiváló jamaicai sprinter, Yohan Blake - az elütött labdáját egy autó bánta.

A világ jelenlegi legjobb sprinterei számára országuk nemzeti játéka jelenti a legjobb kikapcsolódást. A hatszoros olimpiai bajnok Usain Bolt és a Londonban váltóban ötkarikás győzelmet szerző Yohan Blake is gyakran játszik krikett mérkőzést. A 100 méteres síkfutás tegui világbajnok csapatával, a Bartley's XI-nel 36 futással verték el az aktuális ellenfelüket, a Correctional Services csapatát egy alacsonyabb osztályú krikett ligában. A mérkőzésen Blake ötödik ütőként jött be, és nagyon rutinosan krikettezett. Először csak néhány bemelegítő ütést választott, és inkább az egyeseket valamint a dupla futásokat választotta.

Karibi játékos lévén az utolsó három játszmában azonban már nagyobb ütéseket is bevállalt, majd pályafutása egyik legnagyobb hatosát (ez a krikettben elérhető legjobb ütés) eredményezte. Az ütés olyan jól sikerült, hogy betörte az egyik ott parkoló autó hátsó ablakát. A tulajdonos nem zavartatta magát, kezet fogott Blake-kel, majd közölte, hogy "ez része a krikettnek". Blake végül 20 futást szerzett 21 dobásból, de a meccs utolsó labdájából kiesett. Az ominózus ütést az alábbi videóban 4:25-től kezdve láthatjátok.