Serie A

Quagliarella teljesítményét is elhomályosította a Cagliari körüli cirkusz - lapszemle

  • Bodnár Gergő

Szombat este két találkozót rendeztek a Serie A-ban, a sporttal foglalkozó olasz internetes oldalak többségét mégis a Cagliari-Roma találkozó uralta.

Az a bajnoki, melyet vasárnap délután nem fognak megrendezni. A rendőrség biztonsági okokra hivatkozva ugyanis ismét zárt kapuk mögött engedélyezte volna - az egyébként még épülő Is Arenas stadionban - a Roma elleni összecsapás lejátszását. Ekkor azonban jött Massimo Cellino elnök érdekes nyilatkozata.

A szárd klub első embere, mit sem törődve a tiltással, felhívást intézett a szurkolókhoz, miszerint nyugodtan jöjjenek ki a stadionba. Ezt követően a helyi kormányzóhivatal késő este kiadott egy közleményt, miszerint a vasárnapi meccs elmarad. Az olasz sajtó máris találgat, sokak szerint 3-0-s végeredménnyel a Roma fogja megkapni a - hivatalosan későbbi időpontra halasztott - mérkőzést. Massimo Cellino lépése szokatlan még akkor is, ha a Cagliari elnöke a közelmúltban egyszer-kétszer már húzott váratlant. Gondoljunk csak csapata Triesztbe költöztetésére!

Szombaton azért játszottak is a Serie A csapatai, a Juventus például legyőzte a Chievót. "Fantasztikus Quagliarella" - írta vasárnapi első oldalán a Corriere dello Sport. A római kiadású sportlap megjegyezte, a csatár ezúttal 5 perc alatt szerzett két gólt azok után, hogy hét közben a Chelsea elleni BL-meccset mentette döntetlenre. A címlapon szereplő "fenomeno" jelző valószínűleg az elmúlt napok kiváló teljesítményének szólt.

"Napoli-Lazio, most ti jöttök" - írta a másik két veretlen együttesre utalva a CdS. "Óriási érzés, hogy ilyen jól megy a játék, három nap alatt három gólt lőttem. Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, ez volt életem meccse. Bizonyítottam, hogy túl vagyok a sérüléseken, és lehet rám számítani. Annál szebb érzés pedig nincs egy játékos számára, amikor az egész stadion felállva tapsolja" - nyilatkozta a Chievo legyőzése után Fabio Quagliarella.

"Quagliával repülünk" - írta vasárnapi első oldalán a Tuttosport. A torinói kiadású lap, ezúttal egy rá jellemző szójátékot is bevetett, hisz a quaglia szó jelentése, fürj. A Tuttosport internetes oldala nem bonyolította túl a Chievo elleni bajnoki beszámolóját. A "troppo forti" vagyis "túl erősek" címből legalább is erre lehet következtetni. Szinte hihetetlen, de a Juve 2011. május 15. óta veretlen a Serie A-ban. Valószínűleg kevesen emlékeznek, de ezen a napon egy bizonyos Giovinco góljával nyert a Parma hazai pályán a Juventus ellen.

"Quagliarella nem lassít" - írta vasárnapi első oldalán a La Gazzetta dello Sport, amely röviden a duplázó játékost is idézte: "A győzelem titka? Sokat futunk, mert sokat dolgozunk."

A jó teljesítmény az osztályzatokban is megmutatkozott. A Gazzettánál természetesen Quagliarella lett a mezőny legjobbja (8), de Asamoah és Giaccherini is a nagyon jónak mondható 7-es osztályzatot kapta. A La Gazzetta dello Sport még szombaton azt írta, most megtudjuk mennyit ér a Juventus Pirlo nélkül. A választ megkaptuk. Négy meccs, négy győzelem, a címvédő hibátlan teljesítménnyel vezeti az olasz bajnokságot.