NB I

Rossi szerint reális a kétgólos különbség, Prukner úgy véli, összezuhantak

A Budapest Honvéd együttese gólgazdag mérkőzésen 5-3 arányban győzte le a Kaposvár csapatát az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában.

A hazaiak már 5-1 arányban is vezettek az összecsapáson, a somogyiak innen kapaszkodtak vissza viszonylag tisztes távolságra.

"A mérkőzés előtt figyelmeztettem a játékosaimat, hogy a Kaposvár ellen nagyon nehéz lesz játszani, mert egy olyan csapat, amelyik játssza a futballt. Ez be is bizonyosodott, elsősorban a mérkőzés utolsó harmadában. 5-1 után a Kaposvár nagyon jó teljesítményt mutatott. Ha így játszottak volna az egész mérkőzésen, akkor még jobban megnehezítették volna a dolgunkat. El kell ismerni csapatunk kicsit bealudt a mérkőzés végére. Ha nem játszunk elég agresszivitással, az komoly gondokat okozhat, és ebből majdnem ma is rosszul jöttünk ki. Sok helyzetünk volt, voltak szerencsés szituációk is, de összességében két gól különbség reális a két csapat között, több viszont nem" - nyilatkozta a meccset követően a Honvéd vezetőedzője, Marco Rossi.

"Gratulálunk a Honvédnak! Nehéz egy ilyen mérkőzés után bármit is mondani. Jól kezdtük a mérkőzést, de a saját súlyos egyéni hibáinkat a Honvéd nagyon jól kihasználta, és onnantól kezdve megjött az az önbizalmuk, ami megvolt a szezon elején. Mi pedig nem sportemberhez méltóan viselkedtünk az első félidőben, mert összeszakadtunk. Ez erre a csapatra nem volt jellemző. Ennek volt köszönhető, hogy a Honvéd ilyen komoly előnyre tett szert. A szünetben próbáltuk rendezni a sorokat, de az csak ennyire volt elegendő. Nagyon csalódott vagyok, mert jobb mérkőzésre számítottam" - mondta kollégája, Prukner László a lefújást követően.

  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/otp-bank-liga-nb-i-2012-2013/1252449