Kézilabda

A Cranberries zenekar segítsége kellett a szerbeknek az EB-rendezéshez

  • VNA

A híres együttes menedzsmentjének rugalmassága kellett ahhoz, hogy Szerbia gond nélkül be tudja vállalni a decemberi női kézilabda Európa-bajnokság rendezését.

Nem sokkal az esemény előtt mondta le az idei női kézilabda Európa-bajnokság rendezési jogát Hollandia. A januárban férfi Eb-t rendező szerbek ugrottak be a helyükre, a december 4-16 között sorra kerülő kontinenstorna azonban számos szervezési nehézséget okozott. A "last minute" bevállalt eseményre ugyanis nehéz volt megfelelő helyszínt találniuk. 

"Az eredeti elképzelés az volt, hogy a selejtezőt Belgrádban a Pionir csarnokban rendezzük meg, de a kosárlabda Euroligában ez a csarnok a Partizan otthona, így nem tudtunk velük megállapodni. A Kombank Arena jött ezt követően szóba ahol viszont már előre lekötött koncertek voltak ebben az időpontban. Nagy köszönetet kell mondanunk Miroslav Ilic-nek és a híres Cranberries együttesnek is, akik vállalták azt, hogy más időpontba tolják el a már kiírt koncertüket, hogy mi meg tudjuk rendezni az Eb-t" - beszélt egy kevésbé ismert szervezési nehézségről a szerb szövetség elnöke, Bozidar Djurkovic.

A Cranberries koncertjére végül december 4-én, az Európa-bajnokság nyitónapján kerül sor Belgrádban.