Európa Liga

Husztiék mínusz kettőről álltak fel, Londonban gyenge meccset játszottak

2-0-s hátrányból egyenlítve szerzett pontot a német Hannover a holland Twente otthonában az Európa Liga L csoportjának 1. fordulójában. A Tottenham és a Lazio gól nélküli döntetlenre végzett a játéknap talán legnagyobb neveket felvonultató meccsén.

L csoport

A Twente nagyon aktívan és jól kezdte a Hannover elleni mérkőzését, az utóbbi hetekben a Bundesligában az ezúttal is kezdő Huszti Szabolcs vezérletével remeklő német csapatot kifejezetten meglepte a hazaiak tempója és tetszetős játéka. Ennek megfelelően korán, már a 7. percben vezetéshez jutott a holland együttes Janssen révén. (1-0)

A vendégek később is nehezen reagálták le a hazaiak labdabiztos összjátékát, így talán nem is volt annyira meglepő, hogy Mirko Slomka már a 31. percben cserélt, ami hasznára vált csapatának. Huszti Szabolcs a szünet előtt egy szabadrúgásból veszélyeztetett, de egyébként csak egy sárgalapos szabálytalansággal vétette észre magát.

A fordulás után a Hannover próbálta uralni a meccset, de nem tudta a hazai csapatot igazán zavarba hozni, sőt, Chadli megduplázta a Twente előnyét. (2-0)

Ezek után némiképp váratlanul jött a 67. percben Sobiech szépítő találata (2-1), de különösen az egyenlítés, ami egy öngólból született meg, amikor Wisgerhof a saját kapujába kotort egy bal oldali beadást. (2-2)

A hajrában is inkább a hollandok akarata érvényesült, de a vendégek is a kapu közelébe tudtak kerülni egy-egy kontrával, újabb gól azonban nem született.

A csoport másik meccsén a spanyol bajnokság tavalyi meglepetéscsapata, a Levante Juanfran találatával nyert 1-0-ra a Helsingborg ellen.

A Tottenham és Lazio játékosai küzdenek a két csapat Európa Liga-mérkőzésén 2012-ben

J csoport

A forduló egyik legnagyobb rangadóján az angol Tottenham látta vendégül az olasz Laziót, a meccs azonban a vendégekre általában és a hazaiakat irányító André Villas-Boasra is jellemzően nagy taktikai csatát és kevés látványosságot hozott.

A Sarkantyúsok ugyan kétszer is az ellenfél kapujába juttatták a labdát, a játékvezető mindkét esetben szabálytalanságot látott, így érvénytelenítette a gólokat. A Lazio egy Alvaro Gonzalez-kapufáig jutott, így 0-0-val ért véget a mérkőzés.

A kvartett másik találkozóján a szlovén Maribor talán meglepően simán, 3-0-ra nyert a Panathinaikosz ellen.

K csoport

A Bayer Leverkusen-Metaliszt Harkiv mérkőzésen nem született gól, a Rapid Wien-Rosenborg találkozón viszont három is, a vendégek nyerték a meccset 2-1-re.

Európa Liga
1. forduló
J csoport:
Maribor (szlovén)-Panathinaikosz (görög) 3-0 (1-0)
gólszerzők: Beric (25.), Ibraimi (62.), Tavares (88. - büntetőből)
Tottenham (angol)-Lazio (olasz) 0-0
 
K csoport:
Rapid Wien (osztrák)-Rosenborg (norvég) 1-2 (0-1)
gólszerzők: Katzer (66.), illetve Elijunusszi (19.), Dorsin (60.)
Bayer Leverkusen (német)-Metlaiszt Harkiv (ukrán) 0-0
 
L csoport:
Levante (spanyol)-Helsingborg (svéd) 1-0 (1-0)
gólszerző: Juanfran (40.)
Twente (holland)-Hannover (német) 2-2 (1-0)
gólszerzők: Janssen (7.), Chadli (54.), illetve Sobiech (67.), Wisgerhof (73. - öngól)