Európa Liga

Hajnal gólpasszt adott, Vargas mesterhármast szerzett

A Stuttgart Hajnal Tamás gólpassza után került előnybe odahaza a Steaua ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája E-csoportjának meccsén, végül 2-2-re zártak. A Napoli Eduardo Vargas triplájával verte az AIK Solnát, míg a Debrecent búcsúztató Bruges nagy verést kapott Bordeaux-ban.

A Stuttgart ötödik, a Steaua pedig hatodik alkalommal került be az Európa Liga csoportkörébe, de a két csapat először csapott össze. A sváb együttes korábban ötször került szembe román alakulattal, három győzelem mellett kétszer döntetlenre végzett. Eközben a Steaua nem túl sikeres a német gárdák ellen, legutóbb 1957. december 8-án a Dortmundot verte, azóta 12 meccsen egyszer sem tudott nyerni.

Hajnal Tamás

Hajnal Tamás kezdőként kapott lehetőséget a Stuttgartban, amely gyorsan előnybe került. Az 5. percben a magyar középpályás balról, az oldalvonal közeléből kanyarított középre, Ibisevic pedig hat méterről a léc alá fejelt (1-0). Azonnal egyenlített a Steaua, egy perccel később Popa passzolt a stuttgarti védelem mögé, Nikolic rajtolt rá, eltolta a kifutó Ulreich kapus mellett a labdát majd elvágódott, Chipciu megszerezte és az üres kapuba pöccintette (1-1). A remek rajtot álmos és eseménytelen folytatás követte, a szünetig nem sok mindent hoztak össze a felek. Az 53. percben ismét előnybe kerülhetett volna a Stuttgart, Cacau a felső lécre fejelt egy beadást. Negyedórával később ismét Cacau került a legközelebb a gólhoz, ezúttal lábbal találta el a keresztlécet.

A 79. percben Popa elesett Rodriguez lábában a 16-oson belül, a játékvezető büntetőt ítélt, a 11-est a csereként beállt Rusescu a jobb sarokba küldte (1-2). Három perc múlva Hajnalt lecserélte Bruno Labbadia, Traoré állt a helyére. A 85. percben egyenlített a Stuttgart, Cacau bal oldali beadását az előre húzódó Niedermeier hat méterről a bal sarokba csúsztatta (2-2). Több gól nem esett, döntetlenre zártak.


 

Európa Liga
E-csoport, 1. forduló
Stuttgart-Steaua 2-2 (1-1)
Gól: Ibisevic (5.), Niedermeier (85.) ill. Chipciu (6.), Rusescu (80. - 11-esből)
Stuttgart: Ulreich - Sakai, Niedermeier, Rodriguez, Boka - Kvist (Harnik, 82.), Gentner - Torun (Okazaki, 62.), Hajnal (Traoré, 82.), Cacau - Ibisevic.
Steaua: Tatarusanu - Georgievski, Szukala, Chiriches, Parvulescu (Latovlevici, 81.) - Prepelita (Pintilii, 46.), Bourceanu, Filip (Rusescu, 46.) - Popa, Nikolic, Chipciu.

Az E-csoport másik meccsén a Köbenhavn egy védelmi hiba után szerezte meg a vezetést a Molde ellen. A norvégok középre szabadítottak fel, gyakorlatilag feladták a labdát Claudemirnek, aki 22 méterről a bal sarokba lőtt (1-0). A 45. percben első helyzetéből egyenlített a Molde, Hestad jobb oldali centerezését Diouf váltotta gólra (1-1). A hajrában kicsikarta a győzelmet a dán csapat, Vetokele passzát Cornelius lőtt a hálóba (2-1).

A Debrecent búcsúztató Bruges könnyűnek találtatott Bordeaux-ban. A D-csoport meccsének első félidejében előbb Sané a saját kipattanóját küldte Jorgacevic kapujába (1-0), majd egy sakk-mattra kijátszott helyzet végén Diabaté passzát Gouffran az üres kapuba passzolta (2-0). A szünet után végképp eldőlt a belgák sorsa, Engels öngólt vétett (3-0), aztán Jussié állította be a végeredményt, 4-0-ra nyertek a franciák.

Az F-csoportban a Napoli Eduardo Vargas mesterhármasával és Dzemaili egy találatával 4-0-ra verte a svéd AIK Solnát. A chilei három előre ívelt labdával lógott meg és higgadtan értékesített. Az ukrán Dnyipro Matheus fejesével, valamint Hutchinson öngóljával győzött a PSV ellen.

Európa Liga
D csoport:
Marítimo-Newcastle United 0-0
 
Girondins Bordeaux-FC Bruges 4-0 (2-0)
Gól: Sané (13.), Gouffran (27.), Engels (47., öngól), Jussié (66.)
 
E csoport:
FC Köbenhavn-Molde 2-1 (1-1)
Gól: Claudemir (20.), Cornelius (74.), ill. Diouf (45.)
 
F csoport:
Dnyipro-PSV Eindhoven 2-0 (0-0)
Gól: Matheus (50.), Hutchinson (58., öngól)
 
Napoli-AIK Solna 4-0 (1-0)
Gól: Vargas (6., 46., 69.), Dzemaili (90.)
Kiállítva: Hamsík (75., Napoli)
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/1323750