London 2012

Új-Zélandon osztottak újabb olimpiai érmet

Negyvennégy nappal a nyári olimpia női súlylökő döntője után és 18 ezer kilométerre Londontól szerdán kaphatta kézhez aranyérmét az új-zélandi Valerie Adams (korábban Valerie Vili).

 A 27 éves versenyzőt az után hirdették ki győztesnek, hogy az eredetileg első helyen zárt fehérorosz Nagyezsda Osztapcsuk fennakadt a doppingvizsgálaton.

"Köszönöm a szeretetet, és ezt értetek tettem. Most itt az idő, hogy élvezzem a sikert" - mondta a 2008-ban Pekingben is olimpiai aranyérmes, sorozatban háromszor világbajnok, a londoni játékokat megelőzően két éve veretlen Adams a közel kétezer szurkoló előtt rendezett aucklandi ünnepségen, ahol az ország főkormányzója, Jerry Mateparae akasztotta nyakába az Osztapcsuk által múlt héten visszaadott aranyérmet.

Osztapcsukot egy évre tiltották el, mivel edzője, Alekszandr Jefimov elismerte: a versenyző tudta nélkül ő maga tette az izomnövelésre alkalmas metenolont tanítványa ételébe. A tréner négyéves eltiltást kapott.

Londonban a 2005-ös világbajnok, pekingi harmadik helyezett Osztapcsuk meglepetésre 21,36 méteres lökésével legyőzte Adamset (20,70 m). Miután a fehérorosz atlétát kizárták, Adamsé lett az aranyérem, az orosz Jevgenyija Kolodkóé az ezüst, és a kínai Kung Li-csiaóé (Gong Lijiao) a bronz.