Manningék csúnyábbik arca

Peyton és Eli Manning összesen három Super Bowl trófeával gyarapította az elmúlt években a család trófeatermét, és megérdemelten kerültek az NFL legjobb irányítóinak listájára. Eli friss bajnokként, míg Peyton egy év kihagyással a háta mögött, de a régi erejében vágott neki az új szezonnak. Bár a fiatalabbik fivér el tudott volna képzelni szebb szezonnyitót is a Dallas elleni vereségnél, Peyton magabiztosságot sugározva vezette sikerre új együttesét, a Denver Broncost a Pittsburgh Steelers ellen az első fordulóban.

Aztán jött az alapszakasz második köre, és ismét rájuk vetődött a reflektorok fénye, de most egy igazán más kontextusban, mint ahogy azt megszokhatták ők és legnagyobb rajongóik. A két testvér összesen hat interceptiont produkált a hétvégén, ami valószínűleg sokakat ledöbbentett, de talán legjobban magukat a játékosokat.

Peytonék Atlantába látogattak, ahol már az első negyed során négyszer elszórták a labdát a hazaiaknak. A veterán karmester vitte a prímet ebben a műfajban, aki első három előretörését interceptionnel zárta. Aki látta a mérkőzést, az észrevehette, hogy Manning nagyon nem érezte a pályát és a társait az első negyedben, és kellett két negyednyi idő, hogy ismét azt az énét mutassa a társainak, ami a liga legjobb irányítói közé emelte őt. Hiába volt azonban a záró negyed feltámadása, az első félidőben felhalmozott hibák egy Atlantánál jóval gyengébb ellenfél ellen is túl soknak bizonyultak volna, nem hogy a hazai pályán mindig remekül játszó Falcons ellen.

Vasárnap a New York Giants nagyon közel járt ahhoz, hogy két vereséggel indítsa meg a szezont, tovább erősítve azt a hírnevet, miszerint Eli Manningéket nagyon nem az alapszakasz idejére rakták össze. A kisebbik Manning fivéréhez hasonlóan szintén három labdát adott ajándékba a Tampa Bay Buccaneersnek, ugyanakkor ironikus módon pont egy ilyen mérkőzésen lépett be az ötszázasok klubjába. Végül 510 yarddal zárt a Giants karmestere, és némileg elnyerte a szurkolók bűnbocsánatát azzal, hogy az utolsó negyedben két touchdownhoz is asszisztált, amivel végül kicsikarták valahogy a győzelmet, és kedvezőbb körülmények között vághatnak neki az idegenbeli túrájuknak.

Ettől függetlenül mindkét csapatnak, és mindkét irányítónak van hova fejlődnie még a szezon folyamán. Peyton 2007-ben fejezett be mérkőzést utoljára három interceptionnel, ami valljuk be, nem most volt. Ugyanakkor ez a teljesítmény bizonyára elvetette az aggodalom csíráját a Broncos szurkolók körében, hogy mi van, ha Peytonnak ez a játéka lesz az állandó a továbbiakban. Nem szabad elfelejteni, hogy Manning mégis csak kihagyott egy teljes szezont, és bár egyelőre nem mutatkoztak olyan jelek, miszerint a felépülése nem lett volna teljes, a Falcons ellen látható volt, hogy már lassabban megy a döntéshozatal neki. És ha döntésre is jut, akkor sem a legjobbat választja szorongatott helyzetben.

Eliék sem feledkezhetnek meg arról, hogy tavaly csak az utolsó fordulóban biztosították be a playoff részvételüket. Megnézve a menetrendjüket a Giantsnek nagyon fontos lenne, ha a kisebbik Manning a hibáit a minimálisra csökkentené, és még a bye-week előtt elérné a csúcsformáját, ugyanis az utolsó hat fordulóban rangadók várnak rájuk gyors egymásutánban: Green Bay, New Orleans, Atlanta és Baltimore idegenben, majd Philadelphia zárásként. Ezek között lesz egy Washington elleni mérkőzés is a fővárosban, ami Robert Griffinék eddigi teljesítményét látva szintén nem lesz egyszerű.

Eli és Peyton is tisztában vannak vele, hogy ők a csapatuk húzóerői, és rajtuk áll vagy bukik a szezon. Eli egy szenzációs teljesítményért érdemelte ki a Super Bowl legértékesebb játékosának a címét, míg Peyton higgadtsága és tapasztaltsága nélkül borítékolható volt az Indianapolis összeesése, még ha nem is olyan mértékben, mint amilyenre végül sor került. Az idei év azonban mindkettőjük számára nagy kihívásokat tartogat: Elinak be kell bizonyítania, hogy folyamatosan, évről évre képes a Giantscel a jó eredményekre, míg Peytonnak azt kell megmutatnia, hogy egy sztárirányító egy év kihagyás után is az irányítók krémjében maradhat.

Az ehhez hasonló fordulók azonban nem segítenek a fenti célok elérésében.

A Szentek lesznek 2012 Sasai?

Arra kérjük olvasóinkat, hogy egy bekezdés erejére vegyenek részt egy kis időutazásban. 2011 szeptembere, a lockout és a rögtönzött előszezon után a Philadelphia Eagles a nemzeti főcsoport egyik favoritjaként kezdte meg a szezont, és ennek megfelelően nyert is az első fordulóban a St. Louis Rams ellen. Ezután azonban zsinórban négy meccsen távoztak vesztesekként a pályáról Michael Vickék, és a tizedik forduló környékére már szinte biztossá vált, hogy ebből idén nemcsak Super Bowl részvétel, de még rájátszás sem lesz.

A New Orleans Saints is hasonló reményekkel vágott neki a 2012-es alapszakasznak. Több dolog miatt is fűthette a bizonyítási vágy Drew Breest és társait. Egyrészt a korai playoff búcsú ösztönözhette őket a javításra, mely San Franciscóban következett be, folytatva ezzel idegenbeli vesszőfutásukat a rájátszásban. Ha már idegenben nem megy, ráhajthatunk az NFC két legjobb alapszakasz-mérlegére, és legalább a főcsoportdöntőig élvezhetjük a hazai pálya előnyét – gondolhattak valami hasonlót Breesék.

Másrészt ott volt a holtszezon nagy botránya, amikor kiderült, hogy a Saints védői fejvadász programot bonyolítottak le a defenzív koordinátoruk, Gregg Williams finanszírozásában. Hetekig nem szóltak másról az NFL-es címlapok, minthogy mekkora eltiltást kaphatnak a bűnösök: a szaktekintélyek, a pálya mellől, illetve a közvetlen résztvevők a zöld gyepről. Végül a már St. Louisba költözött Williams határozatlan időre lett elmeszelve mindenféle amerikai focis tevékenységtől, Sean Payton vezetőedző egy évig, elsőszámú segédedzője, Joe Vitt pedig hat meccs erejéig nem állhat ki a nagy fülhallgatókkal és a mikrofonnal a játéktér mellé.

Ha más nem, ez utóbbi botrány miatt volt mit javítani a Szenteknek saját hírnevükön. Az eltiltást elkerülő védők fogadkoztak, miközben Drew Brees már óvatosabban, de mégis bizakodóan tekintett a közeledő alapszakaszra, a szakértők pedig a franchise egyik legfontosabb szezonját vizionálták a Saintsnek. Egyelőre azonban két forduló után az szögezhető le, hogy ennél a Saintsnél nagy bajok vannak.

Drew Brees eddig stabil pontot jelentett a támadóalakulatnál, azonban egyelőre árnyékát sem tudja nyújtani annak a teljesítménynek, amivel egy évvel korábban számos rekordot megdöntött. Két forduló után csupán négy touchdownnal rendelkezik, és ugyanennyi interceptionnel, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy két vereséggel induljon a Szentek 2012-es idénye.

Ami még ennél is nagyobb probléma, az a védelem katasztrofális működése. Az első héten a forduló legtöbb yardját (464) tette meg a Szentek ellen a Washington, majd a második fordulóban a Panthers csupán egy yarddal maradt el a Redskins támadóegységétől. Márpedig ha van olyan sportág, melyre hatványozottan igaz, hogy egy jól működő védelem a kulcsa a győzelmeknek, az az amerikai futball. Akik az ESPN Americán követik figyelemmel az NFL eseményeit, azok gyakran találkozhatnak a játékszünet alatt olyan bejátszott jelenetekkel, ahol a játékosok és az edzők különböző inspiráló beszédeket tartanak, és ezek jó része a védelem megerősítését célozza meg.

De ha a magyar sportcsatornára esik voksunk, akkor érdemes csupán arra koncentrálni, hogy milyen örömujjongást, örömtáncot, már-már eufóriát vált ki a védőkből egy-egy bemutatott sack, szerelés vagy blokk, nem is beszélve az interception után közvetlenül visszahordott labdákról. A támadóegységek, élükön az irányítókkal, ezekből tudnak igazán erőt meríteni.

A Saints védelmének teljesítményéből egyelőre semmilyen lendületet, plusz erőt nem tudott nyerni Drew Brees és a többi támadó. Két forduló után a Kansas City Chiefsszel holtversenyben ők szenvedték el a legtöbb pontot (37.5), és az ő védelmük trónol első helyen a meccsenként átengedett yardok kategóriájában (461). A futójáték elleni védelmük messze a legrosszabb, átlagban 186 yarddal, míg a passzjáték semlegesítésében is az utolsó nyolcban helyezkednek. Eközben pontokat sem tudnak szállítani, egyetlen interception vagy visszahordott touchdown sem írható a számlájukra. Mindösszesen háromszor sackelték az ellenfél irányítóit, és 77 szerelésükkel szintén inkább az alsó-, semmint a középmezőnyt erősítik.

Aaron Kromer, aki Joe Vitt eltiltása alatt tölti be ideiglenesen a vezetőedzői posztot az első hat meccsen, nincs könnyű helyzetben. A Saints eddig két olyan ellenféltől kapott ki a botrányosan gyenge védekezésnek és Drew Brees hibáinak köszönhetően, akiknél papíron erősebbek. Persze, ha ez így folytatódik, akkor lassan ők kerülnek a lesajnált szerepkörbe, és ilyen esetben nagy eséllyel pályáznak majd a 2012-es év nagy csalódása címre.

A Panthers elleni vereséget követően elkezdődött a találgatás, hogyha Kromert menesztik a hetekben, akkor milyen vicces szituáció jönne létre a Saintsnél. Elvégre a következő ideiglenes vezetőedző lenne a negyedik mester Payton, Vitt és Kromer után. A harmadik ideiglenes vezetőedző, ha úgy tetszik. Természetesen a Saints szurkolók ezt egyáltalán nem találnák viccesnek.

Égből jött sérülés a siker kulcsa?

Két forduló után már csak hat csapat áll száz százalékosan a tabellán. A Houston, a San Francisco és az Atlanta jó nyitánya valószínűleg senkit sem lep meg. A Philadelphiáé sem annyira szenzáció, bár annak tekintetében, hogy milyen sok hiba mellett voltak képesek kicsikarni mindkét győzelmüket, mindenképp csalóka a róluk alkotott kép. A San Diego a sorsolást is áldhatja a hibátlanság megtartása miatt.

Aztán ott van az Arizona Cardinals, mely az utóbbi fordulóban az amerikai főcsoport regnáló bajnoka otthonából távozott győztesként. Rajtunk kívül valószínűleg még sok mindenkinek leesett az álla, miután lefújták a Patriots-Cardinalst, hiszen az előzetesünkben is azt jósoltuk, hogy ez tűnik a legbiztosabb győzelemnek a hétvégén. Ehelyett a Cardinals megtette azt, amit csak a Houston tudott a második fordulóban: idegenben nyerni.

A helyzet különösképp ironikus, ha megnézzük hogyan kezdte a Cardinals a szezont. A felkészülési időszak során ment a huzavona, hogy ki is kapja meg a stafétabotot a Cards irányítói közül – hogy őszinték legyünk, egyikük sem nyújtott lehengerlő teljesítményt, így különösképpen nehéz helyzetbe hozták Ken Whisenhunt vezetőedzőt, aki végül John Skeltont tisztelte meg a kitüntetéssel.

A Seattle elleni szezonnyitón azonban ez rossz döntésnek bizonyult. Skelton három és fél negyeden keresztül egy interceptionnel hívta fel magára a figyelmet, és passzainak csupán fele lett eredményes. Miközben a vendégek irányítója szenvedett, addig a Seattle szépen lassan átvette a vezetést a negyedik negyed közepén, és elnézve Skelton formáját, valószínűleg veszett ügy lett volna a fordítás a Cardinalsnak. Skelton azonban lesérült, így érkezett Kevin Kolb, hogy a vendégek utolsónak tűnő támadását levezényelje.

Kolb touchdown-passzal zárta azt a drive-ot, és ezzel a Cardinals nyert egy igen gyenge találkozón, ami valószínűleg a legkevésbé sem izgatta a győztes csapat játékosait és szurkolóit. Ezt követően mehettek New Englandbe, hogy megmérkőzzenek Tom Bradyékkel. Kolb nem kergetett hiú ábrándot afelől, hogy a két karmester közül ki bír jobb képességekkel, mégis hozta ismét az iparos munkát, és interception nélkül, TD-passzal járult hozzá a nem mindennapi sikerhez.

Az Arizona így két forduló után vezeti az NFC nyugati csoportját, a megnyert csoportrangadó miatt. Azt már nem tudjuk meg, hogy John Skeltonnal is képes lett volna-e hasonló rajtra, bár inkább afelé hajlunk, hogy nem.

Amikor szoros versengés van a kezdő pozíciókért kulcsfontosságú posztokon egy csapaton belül, a versenyző felek mindig leszögezik, hogy nem szeretnék látni a másikat lesérülni. Valószínűleg Kolb sem kívánt Skeltonnak semmi rosszat a szezonnyitány előtt, de az is biztos, hogy nem panaszkodik amiatt, hogy így alakultak a dolgok. Ken Whisenhuntnak pedig végképp nincs oka tépkedni a haját – úgy tűnik, ha kellett is hozzá Fortuna közbenjárása, de megtalálta a kezdő irányítóját, épp a legjobbkor. Aki nincs Tom Brady vagy Aaron Rodgers magasságában, de mégis hozza a minimumot, ami kell a győzelemhez. Ennél több nem is kell.

A forduló legjei

A forduló legjobb mérkőzése:  St. Louis – Washington. Lassan megvádolhatnak minket olvasóink, hogy felültünk Robert Griffin szerelemvonatára, de nem mi tehetünk arról, hogy az újonc irányító fantasztikus meccseket produkál, és az ellenfélből is kihozza a legjobbakat. Russell Willsonnal való vasárnapi csatája minden volt, csak unalmas nem.

A forduló legtöbb passzolt yardja: Eli Manning, New York Giants, 510 yard a Tampa Bay Buccaneers ellen.
A forduló legtöbb futott yardja: Reggie Bush, Miami Dolphins, 172 yard az Oakland Raiders ellen.
A forduló legtöbb elkapott yardja: Hakeem Nicks, New York Giants, 199 yard a Tampa Bay Buccaneers ellen.

A 2. heti erőrangsor

Elkezdett körvonalazódni a valós erőrangsor, de még mindig vannak olyan csapatok, melyek egyelőre erőn felül, illetve melyek messze a képességeiken alul teljesítenek.

TOP 5 indoklás: A San Francisco megőrizte első helyét, miután magabiztosan nyert otthon a Detroit Lions ellen. A Houston fellépett a második helyre a forduló egyik legdominánsabb teljesítményével, és látszik rajtuk, hogy képesek megbirkózni az AFC favoritja cím terhével. Az Atlanta védelme bohócot csinált Peyton Manningből az első negyedben, és bár a meccs végére rezgett a léc, mégis kitartott a csapat. A Philadelphia Eagles rengeteg hibája ellenére is hibátlan maradt – ez a két szó sem szerepel mindig egy mondaton belül. A San Diego Chargers újabb pofont adott a Tennessee-nek, ez a nagyarányú siker pedig kiérdemelte az ötödik helyet a Baltimore előtt – valószínűleg ennél feljebb már nem fognak kerülni úgy sem.

UTOLSÓ 5 indoklás: A Tennessee Titans két mérkőzés után máris bejelentkezett az 1/1-ért, Chris Johnsonék játékában egyelőre semmi sem jelzi, hogy van esély a javulásra. A Jacksonville játékosai kisiskolásoknak érezhették magukat a Houston vendéglátójaként, és abból sosem sül ki jó, ha egy csapat csak 117 yardot képes megtenni hazai pályán. A Kansas City Chiefs és az Oakland Raiders szintén „alsóházi rangadókat” buktak nagyarányban, ami után túl sok bizalomra egyik csapatnál sincs ok. A New Orleans Saints védelme, mint azt kifejtettük fentebb, katasztrofális, és Drew Brees sem tudott olyan játékkal előrukkolni, ami megmentette volna a Szenteket, hogy rangsorunk utolsó öt helyezettje között találják magukat.