Utánpótlás

Közel 100 sportág és olimpiai bajnokok a XI. Nagy Sportágválasztón

Címkék:

Közel száz sportágat lehet majd kipróbálni és londoni olimpiai bajnokokkal is találkozhatnak a kilátogatók a pénteken és szombaton 11. alkalommal sorra kerülő Budapesti Nagy Sportágválasztón, a Merkapt Maraton Sportközpontban.

A szerdai sajtótájékoztatón Ipacs Endre, az először éppen öt éve megrendezett esemény alapítója és főszervezője azt emelte ki, hogy a rendezvény kívülről sikertörténetnek tűnhet ugyan, ám nagyon rögös út vezetett a mostani sportágválasztóig, melynek szervezésénél a korábbiaknál is nehezebb dolguk volt. Örömmel beszélt ugyanakkor arról, hogy akárcsak tavasszal, pénteken és szombaton sor kerül majd a Nagy Hangszerválasztóra is. Elmondása szerint ezzel az eseménnyel azokat a gyerekeket is meg tudják szólítani, akiket nem vonz a sport.

A sportágválasztón közel száz sportág majdnem ezer sportolója lesz jelen, a friss olimpiai bajnokok közül a kardozó Szilágyi Áron, a tornász Berki Krisztián, a kajakos Dombi Rudolf, Kökény Roland, Kozák Danuta és Szabó Gabriella. Szintén kilátogat majd a rendezvényre az MKB Veszprém kézilabdacsapatának két tagja, valamint az olimpiai bronzérmes cselgáncsozó, Csernoviczki Éva.

Ipacs Endre ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a neves sportolók nagyon fontos részei az eseménynek, ám ő azt szeretné, ha a gyerekek nem csupán miattuk jönnének, hanem azért, hogy a sportágakat, hangszereket kipróbálják.

A belépés ingyenes, és - most először - a mozgáskorlátozottaknak külön bejáratot biztosítanak. Ugyan a teljes területet nem tudják a szervezők akadálymentesíteni, de ajánlanak számukra egy útvonalat, melyen az egész rendezvényt bejárhatják probléma nélkül.

A főszervező beszámolt arról is, hogy szeptembertől a budakalászi Csupa-Csoda-ház Óvodában bevezették a sportágválasztó csoportot, melyben egész éves program keretében biztosítják a kicsiknek a korukhoz illő mozgásformák játékos megismerését, elsajátítását. Ipacs elmondta, hogy májusban tesztekkel mérik majd le az elért eredményeket, s ha a program beváltja a hozzáfűzött reményeket, franchise-rendszerben kiajánlják más óvodáknak is.