Serie A előzetes

Vajon a BL-nyitány árnyékában is nyújtja veretlen sorozatát a Juventus?

A Serie A 3. fordulójának vasárnapi játéknapján Genovában lép pályára a címvédő - és szurkolói szerint harmincszoros, hivatalosan csak huszonnyolcszoros bajnok - Juventus.

Genoa-Juventus 15:00
Sport Klub
Hathárom-tipp: 2

Ahogy a közhely mondja, egyszer minden sorozat megszakad, és a Juventus esetében lassan adódik a kérdés, hogy a nagyszerű, 2011 tavasza óta íródó veretlenségi széria meddig tartható. Ki szakíthatja meg, és mi lesz az oka a Zebrák vereségének? Valamelyik nagy ellenfél egy rangadón? Vagy egy középcsapat, amelyet félvállról vesznek Conte tanítványai? Esetleg épp azért, mert más feladatokra, például egy  nehéz ígérkező BL-meccsre kell koncentrálni?

A Genoa keretében találunk olyan neveket, amelyek alapján képes lehet a bravúrra, és a Juventusra szerdán a Chelsea elleni idegenbeli rangadó vár, azaz akár az is elképzelhető, hogy nem sikerül egymás után negyvenedik alkalommal ponttal elhagyni a pályát. Az első két forduló, a két meccsen lőtt hat gól - ebből négy az Udinesének -, a stabilan összerakott csapatjáték, az ezzel párosuló magabiztosság ugyanakkor igencsak ellene beszélnek annak, hogy a bajnok vereségét várjuk, ezért meglepődnénk, ha Tőzsér Dánieléknek sikerülne mind a három pontot otthon tartaniuk.

Napoli-Parma 15:00
Hathárom-tipp: 1

Ahhoz képest, hogy Lavezzi és Gargano személyében két igen fontos láncszem távozott a Napolitól, a déliek jól kezdték az idényt, hiszen idegenben simán verték a Palermót, hazai pályán pedig a megerősödő Fiorentinát is legyűrték. A válogatott meccsek miatti szünet után az a kérdés, hogy a játékosok milyen állapotban tértek vissza nemzeti csapataiktól, a dél-amerikaiak - például Cavani, Zuniga vagy Campagnaro - kipihenték-e az utazás fáradalmait, az olaszokat mennyire őrölte fel a Málta elleni meccs - valószínűleg nem nagyon -, vagy épp Hamsík kiheverte-e már a múlt pénteki bulizás fáradalmait, és nem ütötte-e nagyon szíven, hogy a szlovák szövetség keményen megbüntette.

A Parma egy kalkulálható Juventus elleni vereséggel és a Chievo legyőzésével nyitotta a szezont, utóbbival megmutatva, hogy a kötelezőt valószínűleg ebben a szezonban is hozni fogja, és képes lesz stabil bennmaradást jelentő helyet elérni. A Napoli elleni idegenbeli siker ugyanakkor egyáltalán nem tartozik a kötelező feladatok közé, papíron legfeljebb a fentebb emlegetett válogatott játékosok fáradtsága adhat esélyt a vendégeknek.

  • Chievo - Lazio 2012-09-16 12:30:00
  • Genoa - Juventus 2012-09-16 15:00:00
  • Fiorentina - Catania 2012-09-16 15:00:00
  • Pescara - Sampdoria 2012-09-16 15:00:00
  • SSC Napoli - Parma 2012-09-16 15:00:00
  • Pescara - Sampdoria 2012-09-16 15:00:00
  • Siena - Udinese 2012-09-16 15:00:00
  • Torino - Inter 2012-09-16 20:45:00

Roma-Bologna 15:00
Hathárom-tipp: 1

A Farkasok a két héttel ezelőtti fordulóban bravúrt mutattak be, hiszen Milánóban győzték le az Intert, ráadásul nagyrészt magabiztosan játszva, irányítva a mérkőzést. Osvaldo, Totti, Marquinho és Tacidisz remekeltek, ugyanakkor De Rossi megsérült, és Osvaldo is összeszedett egy felesleges piros lapot a hajrában. Utóbbiakra tehát nem számíthat Zdenek Zeman, ráadásul Balzarettit is idő előtt kellett lecserélnie, bár ő a hírek szerint már játszhat. Rá szüksége is lenne csapatának a bal oldalon mind a védekezést, mind a támadásokat figyelembe véve.

A Milan elleni hazai és a Chievo elleni idegenbeli vereséget nézve a Bologna kellemes ellenfél lehet a Roma számára, hiszen a védelme meglehetősen gólképesnek bizonyult, betalálni pedig eddig csak egy tizenegyesből tudtak a vasárnapi vendégek. A fővárosiak hátsó sora azonban évek óta nem tartozik a legstabilabb egységek közé, így ahogy arról már korábban is írtunk, nem lepődnénk meg, ha mindkét oldalon látnánk gólt.

Fiorentina-Catania 15:00
Hathárom-tipp: 1

Amellett, hogy a Fiorentinára az idő előrehaladtával talán érdemes lesz újra odafigyelni, azért is érdekes a Violák Catania elleni mérkőzése, mert új vezetőedzőjük, Vincenzo Montella az előző csapata ellen küldi őket hadba. A szakember el is mondta pénteki sajtótájékoztatóján, hogy dolgozni fognak benne az érzelmek a mérkőzés alatt, de természetesen egyértelműen az a célja, hogy győzzenek.

Az ellenfelet a hazai szakvezető tehát pontosan ismeri, és pontosan tudja, hogy nem becsülheti le. A Catania ugyanis nem csak vele teljesít jól - tavaly nagyrészt a mezőny első felében tanyázva végül 11. lett -, hanem az új idényt is remekül kezdte. 2-2-es döntetlent ért el a Roma vendégeként, majd 3-2-re legyőzte a Genoát. Az eredmények persze arra is rögtön rámutatnak, hogy a szicíliaiak védelme nem épp hibátlan gépezet, de arra is, hogy törpe cselgép Alejandro Gómez vezette támadósor megállítása komoly feladat lesz mindenkinek.

Torino-Inter 20:45
Sport Klub
Hathárom-tipp: 2

Az újonc Torino az első két fordulóban két fontos lépést tett a bennmaradás érdekében, a hatpontos büntetése miatt egyelőre első számú kiesőjelölt Siena és a szintén a Serie B-ből érkezett Pescara ellen ugyanis négy pontot gyűjtött be. Az első igazán komoly ellenfél tehát most jön a Bikák számára, és ez akkor is így van, ha az Inter az előző fordulóban rosszul játszva kikapott a Romától hazai pályán.

A kék-feketék a Pescara ellen szintén hozták a kötelezőt, most pedig be kell bizonyítaniuk, hogy a kiscsapatok ellen stabil győzelmekre képesek, enélkül ugyanis a nevek alapján jól sikerült átigazolási időszak és a jó kezdés után gyorsan rossz hangulat alakulhat ki a csapatnál. Márpedig azt Massimo Moratti elnök nem szereti, és egy-két gyengébb eredmény után legendásan gyorsan elzavarja azt az edzőt is, akiről néhány hete még áradozott. Jelen esetben a fiatal Andrea Stramaccioni sodorhatja magát hirtelen bajba, ha belefut valami kellemetlen eredménybe Torinóban.

Serie A
3. forduló
Chievo-Lazio 12:30
hatharom-tipp: X
Fiorentina-Catania 15:00
hatharom-tipp: 1
Genoa-Juventus 15:00
hatharom-tipp: 2
Napoli-Parma 15:00
hatharom-tipp: 1
Pescara-Sampdoria 15:00
hatharom-tipp: X
Roma-Bologna 15:00
hatharom-tipp: 1
Siena-Udinese 15:00
hatharom-tipp: X
Torino-Inter 20:45
hatharom-tipp: 2
 
Szombaton játszották:
Palermo-Cagliari 1-1 (1-0)
Milan-Atalanta 0-1 (0-0)