Ligue 1

Tizenötből tizenhárom pont, elégedett vagyok - Rémi Garde

Tanítványai újabb sikere után elégedetten nyilatkozott az Olympique Lyon vezetőedzője, Rémi Garde. Az OL a Ligue 1 ötödik fordulójában 2-0-ra legyőzte az Ajaccio együttesét, így idei bajnoki mérkőzésein a maximálisan megszerezhető tizenötből tizenhármat bezsebelt.

"Elégedett vagyok csapatom teljesítményével" - mondta a 46 esztendős szakember a vasárnap délutáni találkozót követően. "Szép győzelmet arattunk. Kissé zavaros hét van mögöttünk a világbajnoki-selejtezők alatti szünet miatt. Voltak olyan játékosok is, akik hosszú kihagyás után tértek vissza, Dejan Lovren és Lisandro López például augusztusban sérüléssel bajlódott. Különböző formában lévő és más-más erőállapotú játékosok alkották a keretet, ezért különösen elégedetten nyugtáztam újabb sikerünket."

A korábbi hatszoros francia válogatott védő azt is elárulta, különösen örömet jelent számára, hogy a Lyon kapott gól nélkül hozta le az Ajaccio elleni ütközetet.

"Bizonyítottuk, hogy a szezon kezdetétől jó munkát végeztünk. Azt sem szabad persze elfelejtenünk, hogy a korzikaiak remek időszakot produkáltak az első félidő végén, és a fordulás utáni percekben is. Ezektől eltekintve jól irányítottuk a játékot, ez pedig jó jel a Lovren, Milan Biszevacs tengely számára."

A lyoniak számára az elmúlt idényben problémát okoztak a táblázat alsó régióiban szereplő csapatok ellen vívott hazai összecsapáson, idén azonban bevehetetlen erődként funkciónál a Stade Gerland. Rémi Garde alakulata eddigi három hazai mérkőzését kivétel nélkül megnyerte, a Troyes, a Valenciennes és az Ajaccio ellen. A következő megmérettetés az Európa Ligában vár a Lyonra, a franciák ellenfele a cseh Sparta Praha lesz csütörtök este, a Gerlandban.

  • Lyon - Ajaccio 2012-09-16 17:00:00