GP3

Minden a hasznomra válik majd - Kiss Pál Tamás

A GP3-ban versenyző magyar pilóta, Kiss Pál Tamás úgy értékeli, tízes skálán hatosra teljesített ebben az idényben.

Kiss Pál Tamás csak részben elégedett

Az Atech CRS GP magyar versenyzője, Kiss Pál Tamás alig néhány nappal a szezonzáró monzai hétvége után mérleget vont 2012-es GP3-as idénye felett.

„Érdekes, eseménydús és sok szempontból tanulságos szezont zártunk, amiből összességében azért a nehézségek ellenére is sok pozitívumot viszünk magunkkal”  - kezdte a kisspaltamas.com-nak a pilóta.-  „A sorozatos motorproblémákról és az érthetetlen büntetésekről most nem szeretnék beszélni, noha meggyőződésem, hogy ezek nélkül több alkalommal is dobogóra állhattam volna idén. Egy tízes skálán mindent egybevetve hatosra értékelném az idényemet, de csak Monaco miatt, mert az ott elért 2. helyem sok mindenért kárpótol, az egy olyan élmény volt, amire egész életemben szívesen emlékszem majd vissza.”

A magyar versenyző szerint a gyengébb szereplés ellenére nincs oka csalódottságra, hiszen sok tapasztalatot szerzett.

„Úgy gondolom, hogy összességében nincs okom a csalódottságra, hiszen versenyzőként rengeteget tanultam és fejlődtem az idei évben, és sok-sok tapasztalattal gazdagodtam folyamatosan magas szinten teljesítő pilóták ellen. Ilyen szempontból még az is csak az előnyömre vált, hogy sokszor a mezőny végéről indulva kellett felküzdenem magam a futamokon, hiszen így rá voltam kényszerítve, hogy folyamatosan támadjam az előttem haladókat és mindig sokat előzzek, úgyhogy tényleg mindenféle versenyszituációról szereztem tapasztalatokat ebben az idényben. Meggyőződésem, hogy hosszú távon mindennel csak nyertem és fejlődtem, legyen szó motorproblémákról, büntetésekről, vagy bármilyen negatív élményről, és minden a hasznomra válik majd, hiszen most már ezek a tapasztalatok is az enyémek, ennyivel is több lettem versenyzőként” - vélekedett Kiss Pál Tamás.