Öttusa

Megműtötték Kovács Saroltát

Kovács Sarolta alig több mint egy hete még javában készült a junior világbajnokságra, ám akkor már annyira fájt a térde, hogy alig tudott edzeni. Elment az orvoshoz – két nap múlva megműtötték.

Kovács Sarolta versenyez a női öttusázók lovaglás számában a 2012-es londoni nyári olimpián, a Greenwich Parkban 2012. augusztus 12-én. MTI Fotó: Illyés Tibor „A múlt hét keddi edzésen már nagyon fájt a térdem. Hosszú folyamat vége volt ez, év közben is fájdogált – néha jobban, néha kevésbé, de mostanra már nem tudtam vele edzeni. Kiderült, hogy letörött egy jókora porcdarab a jobb térdemből a terhelések során. Egy sérülés sohasem jön jókor, de ez kimondottan rosszkor jött, hiszen így nem tudtam elutazni a junior világbajnokságra” – idézi a Felix Promotion sportmenedzser-irodával közleménye Kovács Saroltát, akit MR-vizsgálatnak vetettek alá, majd meg is műtötték, kivették a térdéből a letört porcdarabot. Az elmúlt néhány napban mozdulatlanságra ítélték, de lassan mozoghat, a hét végén pedig talán már terhelni is elkezdheti a sérült testrészt.

„Úgy beszéltük meg a doktorokkal, hogy ezen a héten még pihenek, utána elmegyünk nyaralni Horvátországba – ezt már korábban megbeszéltük és a sós víz is jót tesz a lábamnak –, s csak ezek után kezdem el a gyógytornát és a rehabilitációt. Nem akarunk semmit sem elsietni, mindennek megvan a maga ideje. Az olimpia és a junior vb után úgyis kaptam volna pihenőt, ez most abból megy el. De legalább bepótoltam az alvás-restanciákat” – mondta Kovács Sarolta, aki szedi a porcerősítőt, s bízik benne, hogy a térde néhány héten belül olyan lesz, mint újkorában.