HETI 6:3

Szex és dopping, a nagy dobás - és ami mögötte van

Ismét eltelt egy hét, így újra jelentkezünk a Heti 6:3 című rovatunkkal, amiben hat örömteli és érdekes sportesemény mellett három kevésbé vidám, de annál inkább elgondolkodtató történést elevenítünk fel az elmúlt napokból.

Heti Hatos

1. Veretlenül a cél felé

Sándor György remekül szervezte a Videoton játékát a Trabzonspor ellen - Fotó: Fotospor.com

Magyar csapatnak Törökországban döntetlent játszani jó eredmény. Ha ez tétmeccsen történik, az siker, ha pedig az ellenfél az egyik legeredményesebb és legnépszerűbb török klub, az kisebbfajta bravúr. Persze, nem árt óvatosan bánni a jelzőkkel, hiszen a visszavágó még hátra van, ám történjék bármi a csütörtöki Videoton-Trabzonspor Európa Liga-meccsen, amit a fehérváriak eddig előadtak, azért vastaps jár. Meg is kapták ezt a játékosok a szurkolóiktól Pozsonyban, Gentben, kétszer a Sóstói Stadionban, majd legutóbb a múlt héten a trabzoni pokolban. Még inkább emeli a sorozat értékét, hogy Paulo Sousa együttese úgy játszotta le ezt az öt találkozót, hogy az első féllépésén, a Slovan otthonában kapta az eddigi egyetlen gólját, viszont szerzett ötöt, és most veretlenül várja a törököket. Egy ilyen széria mellett az sem okoz problémát, hogy a bajnokságot nehézkesen kezdte a Vidi, ám ahogy jöttek a nemzetközi sikerek, úgy vált egyre markánsabbá itthon is a teljesítménye. Beérni látszik az egy évvel ezelőtt elkezdett munka, a nagytakarítás és nagy bevásárlás után összeállt és letisztult a csapat játéka, ha pedig sikerülne bejutni a csoportkörbe, a klub megtenné az első lépést a Sousa által a kinevezésekor megfogalmazott cél felé, miszerint ha Videoton három éven belül állandó szereplője lesz az európai kupaküzdelmeknek.

2. A maximalista nagy dobása

Pars Krisztián parádés szezont produkáltPars Krisztián nem akar pihenni. A londoni olimpia kalapácsvető bajnoka miközben sorban adja az interjúkat, élménybeszámolókon vesz részt, túl van az ötkarikás játékok utáni második versenyén. Természetesen ahogy illik, mindkettőt megnyerte, először augusztus 20-án a Puskás Ferenc Stadionban rendezett Gyulai Istvan Memorialon dobta túl a mezőnyt. Aztán az olimpikonjaink köszöntésével befejeződött eseményen - csakúgy, mint a londoni záróünnepségen - neki kellett megbirkózni a magyar zászlóval, s bár láthatóan örömmel tette, kissé mintha csalódott lett volna. Nem sikerült a 80 méter...Mindössze huszonhat centivel maradt el a bűvös határtól, ami kissé zavarta, legalább is a dobókörben ez látszott rajta. Annyira azonban nem esett kétségbe, hogy egy héttel később ne próbálkozzon újra, a Tapolcán rendezett Csermák József Kalapácsvető Emlékverseny harmadik sorozatában olyan erővel hajította el a szert, hogy az meg sem állt 81.28-ig. A hatodik, utolsó kísérletére odapörkölt még egy 81.14-et, mindkét dobásával lepipálta a londoni (80.59) teljesítményét. A győztes eredmény egyébként idei harmadik legjobbja, ez volt 2012-ben a 14. versenye, ebből 13-at megnyert. Mivel született maximalista, gyanítom, hogy az az egy még mindig foglalkoztatja.

3. Dzsudzsák Balázs gálázott

Amikor másfél héttel ezelőtt Dzsudzsák Balázs megszerezte első oroszországi bajnoki gólját, nem csak a moszkvai szurkolók, hanem mi is megkönnyebbültünk. Túl sokáig azonban nem örülhettünk a válogatott balszélső találatának, az ellenfél, a Tyerek Groznij ugyanis néhány perccel később ismét vezetéshez jutott, s mivel az előnyét megtartotta a meccs végéig, a Dinamo ötödszörre is kénytelen volt vesztesen elhagyni a pályát. Nekik sovány vigaszt, nekünk viszont reményt és bizakodást jelentett a magyar csatár eredményessége, hiszen nyakunkon a vb-selejtezők, márpedig azokon nagy szükség lenne egy ,,eindhoveni formában" futballozó Dzsudzsákra. A hétvégén aztán ez is elérkezett. A Premjer Liga hatodik fordulójában moszkvai derbit rendeztek, a Dinamo a Lokomotívhoz látogatott, és a meccs hőse a mi Balázsunk volt. Egy góllal, két gólpasszal és több remek megmozdulással segítette csapatát az első győzelemhez, az sem zavarta, hogy a jobb oldalon kezdett, csúcsformában játszott. S bár a Dinamo a három pontja ellenére továbbra is sereghajtó az orosz bajnokságban (10 pont a hátránya a vezető Zenittel szemben), ez a siker kulcsfontosságú lehet a jövőre nézve. A moszkvaiakat a felzárkózáshoz, a magyar válogatottat pedig a jó vb-selejtező rajthoz segítheti.

4. Elérkezett Milan Perics ideje

Hogy kinek jó hír Milan Perics ferencvárosi szerződtetése, az most még nem egyértelmű. A Videotonnak biztos, mert bár csak kölcsönadta a játékost, viszont pénzt kapott érte. A Fradi akkor mondhatja majd sikeresnek az üzletet, ha a szerb csatár megoldja a vészes gólszegénységben szenvedő csapat gondjait. Ez esetben nyilván az ellenfelek sem üdvözlik majd kitörő örömmel az átigazolást, kiváltképp a fehérváriak nem, ha mondjuk éppen ellenük brillírozna a 26 esztendős center (feltételezve, hogy nem szerepel a kontraktusban a nálunk előszeretettel alkalmazott kitétel, miszerint a kölcsönjátékos nem szerepelhet anyaklubja ellen). Az ügy mindenesetre nagy visszhangot kapott, sajnos nem elsősorban a szakmai háttere, hanem a tálalása miatt. De lépjünk túl ezen, és örüljünk annak, hogy a magyar mezőny egyik leggólerősebb csatára végre azt csinálhatja, amit nagyon tud, és amiért februárban a Videoton három és fél évre szerződtette, azaz futballozhat. A tavalyi őszt még a Kaposvárban töltő Perics 11 gólt szerzett a félszezonban (ebből kettőt a fehérváriak ellen), sokan azt várták, hogy Paulo Sousa őt is ,,beveszi a buliba", de nem így történt. Legalább is egyelőre nem tudta megbontani a Nikolics-Torghelle párost, tavasszal mindössze négy meccsen kapott lehetőséget, ennek ellenére a pályán töltött 55 perc alatt 2 gólt szerzett. A jelenlegi bajnokságban eddig tíz perc jutott neki, a hétvégétől viszont kiélheti magát - immár Fradi-mezben. A 2010-es, Rákóczihoz történt szerződése és a fél évvel ezelőtti távozása között 49 bajnoki mérkőzést játszott a somogyiaknál, és ezeken 19 gólt termelt. Most tovább javíthatja az eddig is remek eredményességi mutatóját.

5. A németek is elkezdték

Az angol és a spanyol után az olasz és a német bajnokság is elkezdődött. A Bundesliga-rajtot mi is megkülönböztetett figyelemmel kísértük, hiszen a kontinens egyik legszínvonalasabb pontvadászatáról van szó, nem mellesleg Hajnal Tamás és Szalai Ádám személyében a magyar válogatott két alapembere ott futballozik (természetesen nem megfeledkezve a másodosztályú ,,kis Münchenben" védő Király Gáborról). Mostantól pedig Huszti Szabolcs is újra a Hannovert erősíti. Hogy szakmailag mennyire tett jót neki a három éves oroszországi kitérő, az majd kiderül, anyagilag nyilván nem bánta meg, hogy 2009-ben a Zenithez igazolt. Mivel a válogatottságot két évvel ezelőtt meglehetősen viharos körülmények között lemondta, rá ebből a szempontból már nem kell figyelni, mindenesetre kár, hogy a címeres mezt addig 51-szer magára öltő balszélső kiírta magát Egervári Sándor noteszéből. Viszont beírhatja magát korábbi klubja, a Hannover történelmébe, ha ismét a németországi formáját hozza. Visszatérve a Bundesligához, a rajton nem született eget verő meglepetés (a Nürnberg hamburgi győzelme azért megrostálta a fogadókat), és
tulajdonképpen arra sem igazán kaptuk fel a fejünket, hogy a kilenc mérkőzésre 377 ezren váltottak jegyet, ami közel 42 ezres átlagot jelent. Arrafelé ez a szokás...Nálunk meg az (és most kicsit hazabeszélek), hogy az előző szezonhoz hasonlóan a hathárom.hu szerkesztői és az Eurosport kommentátorai összemérik tudásukat egy tippversenyben. A totó játék egyébként nyitott az olvasóink részére is, bárki beszállhat, mi természetesen megkülönböztetett figyelmet fordítunk a tévésekre. Hogy mennyire komolyan gondoljuk, arra bizonyíték rögtön az első forduló, amit fölényesen (nekünk a 19:16 is az) megnyertünk.

6. Sport és sztriptíz

Kezdődhet a műsor - csak felnőtteknek

Néhány évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy a közeljövőben valamiért irigylem majd a szlovákokat. Aztán ez is megtörtént...Azon már túltettem magam, hogy 2009 óta van eurójuk, egyszer nekünk is lesz, csak győzzük kivárni. Nem tett jót a lelkemnek az sem, hogy a Sportszeletet Pozsonyban gyártják, de legalább itthon is lehet kapni. Néhány éve a futballban is előttünk jártak, s bár most megelőztük őket a FIFA-ranglistán, ám ők ott voltak a legutóbbi világbajnokságon. Nem baj, a következőre meg mi jutunk ki...Mindez azonban semmi ahhoz képest, amit a minap röpített világgá a bulvársajtó, miszerint egy most indult kereskedelmi csatornán extra szolgáltatást adnak a sporthírek mellé. Már a cím is sokat sejtet (Szexi Sport), az előadásmód pedig maga a tömény erotika. A műsorvezető nő az egyes blokkok között levetkőzik, miközben - gondolom én - a férfinézők otthon kivetkőznek magukból, főleg, ha ott ül mellettük az asszony. Ennél már csak az lenne izgatóbb, ha a különböző sportágakat - csak az illusztráció kedvéért - el is játszaná a hölgy, például tornászna, lovagolna, vagy mondjuk szkanderozna egyet az operatőrrel, feltéve persze ha az is a gyengébbik nemhez tartozik. Kíváncsian várom, hogy hozzánk begyűrűzik-e a szlovák módszer. Elvégre Londonban is bizonyítottuk, hogy sportnemzet vagyunk, akár reggelig lehetne mondani a híreket. Természetesen felváltva, mert egy idő után ez is unalmas tud lenni...

Heti Hármas

1. Gödörben a Real

Ez már Mourinhónak is sokHala Madrid! Vagy inkább - Hol a Madrid? Két fordulón vannak túl a spanyolok, és ha valaki rápillant a Primera Divísion tabellájára, nem hisz a szemének. Jó sokáig kénytelen pislogni, mire rátalál a királyi gárdára, a Real egy döntetlennel és egy vereséggel a 14. helyen szerénykedik. Harminchat körrel a vége előtt persze botorság lenne bármilyen következtetést levonni a végső helyezést illetően, én azért megkockáztatok egy tippet: ennél lejjebb tuti, hogy nem végeznek a blankók. Komolyra fordítva a szót, a Valencia elleni hazai iksz még magyarázható lett volna valahogy, a Getafétől elszenvedett vereség azonban a játékosait sokszor a megérdemeltnél is jobban védő Mourinhónál is kiverte a biztosítékot. A portugál sztáredző nem kelt ki magából, viszont ráébredt, hogy itt akár nagyobb baj is lehet. ,,A hatpontos csapatokkal szemben nagy a hátrányunk...Az nem normális, hogy hat megszerezhető pontból csak egyet gyűjtöttünk, nem hiszem, hogy valaha átéltem volna hasonlót." - nyilatkozta Mou a mérkőzés után, és abban a lelkiállapotban arra sem kívánt reagálni, hogy a második hazai gól előtt Colunga kézzel ért a labdához: ,,Nem érdekel, borzalmasak voltunk, elfogadhatatlan teljesítményt nyújtottunk...". A két bajnoki között egyébként a
spanyol Szuperkupa első mérkőzését is elbukta a Madrid Barcelonában, ám Mourinho taktikusan azt nyilatkozta előtte, hogy ezt a párharcot lényegtelennek tartja. Szerintem meg a Real jelenlegi helyzetében a legfontosabb meccs következik szerdán a Bernabéu-ban. Egyrészt ugye a katalánok múlt heti 3-2-es győzelme nem volt túl meggyőző, elég lehet egyetlen apró gól, és ha a védelem hibátlanul futballozik, megvan a kupa. És éppen a Barca elleni siker jelenthetné Ronaldóék a gödörből kivezető utat. Ellenkező esetben a következő, Granada elleni bajnokit sem venném tutira...

2. Loki-bukta - belga töltelékkel

Pedig mennyire bíztunk benne. Nem jobban, mint Debrecenben, ahol már a sorsolás utáni nyilatkozatokból lehetett érezni, hogy a Bruges mégsem a Liverpool, vagy a Bilbao. A Loki a két utóbbi csapatot is kaphatta volna ellenfélül a play off-ban, igaz, behúzhatta volna a ciprusi Anortosziszt, vagy a grúz Dila Gorit is. Végül a középkategóriás belga bajnok jutott a DVSC-nek, és a Nyíregyházán lejátszott mérkőzés első része ha még nem is továbbjutási, de legalább a győzelmi reményeket táplált a magyar szurkolókban. Aztán a félidő hosszabbításában jött Ramos, a maga vehemens módján eltakarította Rafaelovot, a bíró meg kiszórta a hondurasit. A Bruges pedig megszórta az emberhátrányban futballozó Debrecent, és bizony a vége felé már csak azon izgulhattunk, hogy ne legyen több háromnál. Ezen az eredményen kellene valamit szépíteni a csütörtöki visszavágón, a csoportkörbe jutás esélye ugyanis elszállt, vagy inkább úgy fogalmaznék, minimálisra csökkent. Ez a belga együttes ugyanis van annyira jó, hogy azonos létszámban is megőrizze előnyét, bár nyilván hazai pályán ennél többet akar. A Lokinak - sok más mellett -egyvalamire kell fokozottan figyelnie, egy újabb nagy arányú vereség nem csak a bajnokság folytatására, hanem a közelgő válogatott mérkőzésekre is kihatással lehet. A Varga-Mészáros-Szakály trióra ugyanis a másfél hét múlva kezdődő vb-selejtezőkön is szükség lesz, de csak akkor, ha Bruges-ből (majd a hétvégén Újpestről) sikerélményekkel térnek haza.              

3. Armstrong feladta

A hétből lehet, hogy egy sem lesz, veszélyben vannak Armstrong Tour-trófeái

Ledőlt egy bálvány. Bár talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy megdőlt. Lance Armstrong feladta a küzdelmet, nem akarja tovább védeni magát a doppingvádak ellen. A hétszeres Tour de France-győztes bringa király kálváriája még nyár elején kezdődött, amikor az amerikai doppingellenes ügynökség, az USADA eljárást indított, majd két héttel később vádat emelt ellene, illetve eltiltotta mindennemű versenyzéstől. Akkor még a fél világ bízott abban, hogy a tavaly visszavonult, de a triatlonba még belekóstoló 41 éves sportoló tisztázza magát, a másik fele viszont szkeptikus volt. Nem elsősorban Armstrong személye miatt, hanem mert a profi kerékpározás és a koksz az utóbbi időben már-már szinonimákká váltak, minden szezonra jut néhány lebukás. Nyilván korábban is lecsúszott egy-két pirula, ám akkor könnyebb volt kijátszani a szervezettségében, felkészültségében még gyerekcipőben járó ellenőrző rendszert. Az ügy érdekessége, hogy Armstrongot nem elsősorban a 1999-2005 közötti időszakban nyújtott csúcsteljesítménye miatt piszkálták meg, hanem a 2009-ben és 2010-ben levett vérmintáiban mutattak ki manipulációra utaló nyomokat. Ezen kívül doppingszerekkel való kereskedés is szerepel a vádiratban. Az ártatlanságának bizonyítására megszabott csütörtök éjféli határidő előtt Armstrong a honlapján, közleményben hozta nyilvánosságra a döntését, miszerint „Minden ember életében eljön az az idő, amikor ki kell mondania: ami sok, az sok! Számomra most jött el. Küzdenem kellett azon vádak ellen, hogy csaltam, és igazságtalan előnyre szert téve nyertem el 1999 óta a hét Tourt”. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szerint ezzel a kijelentéssel a kerékpáros gyakorlatilag elismerte bűnösségét, hiszen nem küzd az ellene felhozott vádakkal szemben. Márpedig ebben az esetben életbe lépnek azok a szankciók, amelyek gyakorlatilag lenullázzák Armstrong pályafutását. Egy kapaszkodó van még, miután a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) bekérte a bizonyítékokat az USADA-tól, a végső szót a nemzetközi Sportdöntőbíróság mondja ki. Mivel a testület a hasonló ügyekben a legritkább esetben hoz ellentétes döntést, jó esély van arra, hogy hét Tour-trófea talonba kerül. Normális esetben ugyanis a francia körversenyek második helyezettjei léphetnek elő győztesnek, csakhogy kivétel nélkül mindegyiküknek volt már ilyen-olyan doppingügye. Tiszta sor, következhetnek a harmadikok, aztán a negyedikek, ötödikek, és így tovább. Csak nehogy a végén a versenybírók kapják meg az érmeket...