Premier League

A Fulham feljelentette a Liverpoolt a ligánál

A Fulham szerint a Liverpool szabálytalanul próbálja magához csábítani Clint Dempseyt, a londoniak amerikai játékosát, emiatt hivatalos panaszt nyújtottak be a Premier League-hez.

Dempsey az első fordulóban sem játszott a Fulhamben, és az előttünk álló hétvégén sem lép majd pályára a Manchester United ellen, mivel elvágyódik a klubtól, így Martin Jol menedzser kihagyta a keretből. Ugyanakkor a holland szakember nem kapott hivatalos ajánlatot a támadó középpályásért, akivel a Liverpool állítólag már tárgyalt.

Clint Dempsey a Fulham egyik mérkőzésén a Premier League-ben 2011-ben.

Angliában nagyon komolyan veszik azt a szabályt, amely szerint először a két klubnak kell megegyezni egy játékos átigazolásáról, ezért a Fulham feljelentette a ligánál a Liverpoolt.

"A Premier League hivatalos panaszt kapott a Fulham FC-től a Liverpool FC vezetőinek bizonyos megnyilvánulásai kapcsán, ezért jelenleg vizsgáljuk az ügyet" - adott ki hivatalos közleményt a PL.

Az előző szezonban 23 gólt szerzett Dempsey távozása szinte biztos, Martin Jol nagy bánatára.

"Már nem elkötelezett a klub iránt, menni akar. Szeretném megtartani, de szerintem ez lehetetlen. Szomorú, már-már zavarba ejtő a helyzet" - mondta a menedzser.