Basel-CFR Cluj
Vass Ádám a cserepadon kapott helyet a kolozsváriaknál, akik nem kezdték jól a mérkőzést, sőt, a meccs nagy részében nem játszottak túl meggyőzően. A Basel már a 14. percben közel került a gólszerzéshez, amikor Streller balról érkező fejese veszélyesen szállt el keresztbe a vendégek kapuja előtt.
A román együttes védelme igencsak lyukacsosnak bizonyult, a svájciak tempóváltásaival általában nem tudtak mit kezdeni, de a szerencse és Quintas kapus sokáig állták a sarat, így a 23. percben is, amikor Degen jobb oldali lövését hárította a portás. A 30. minutumban aztán az nagyon rossz kifutása ellenére is az oldalhálóba fejelt Stocker, de a félidő utolsó előtti percében már elengedte a kezét Fortuna, amikor egy szögletet Streller elé fejeltek vissza, ő pedig szép vetődő mozdulattal lőtt a léc alá. (1-0)
A szünet után is sokkal veszélyesebb volt a Basel, Streller és Stocker helyzeteinél hol Quintasnak kellett megint nagyokat védenie, hol már ő is verve volt, és a védői mentettek a gólvonalról. Aztán a 66. percben kissé váratlanul egyenlített a Cluj, Sougou egy remek szöktetéssel kilépett középen, és a bal alsóba passzolt. (1-1)
A találat után a hazaiak megint kihagytak egy nagy lehetőséget, ezt pedig Sougou megint megbüntette: a 71. percben a jobb oldalon kapott labdát Muresantól, és kőkeményen bevágta. (1-2)
A következő időszak nem meglepő módon a vendégcsapatról szólt, de nem sikerült újra betalálniuk, a Basel pedig a két Frei, Fabian és Alexander behozatala után feljavult, így újabb helyzeteket alakított ki. Az újabb találathoz azonban Sougou járt a legközelebb, aki a hajrában onnan, ahonnan másodjára betalált, ezúttal hatalmas kapufát lőtt.
Az eredmény a paprikás hangulatú, sárga lapokat hozó hosszabbításban sem változott, így a mérkőzésen pályára nem lépő Vass Ádám együttese idegenben szerzett előnyt a párharcban, azonban a játék képe alapján könnyű visszavágóra nem számíthat. Igaz, a Baselnek is legalább két gólt kellene szereznie a továbbjutáshoz idegenben.
Mönchengladbach-Dinamo Kijev
A Bundesligában tavaly remek szezont produkáló, de több kulcsemberét is eladó 'Gladbach sokkal jobban kezdett a mérkőzésen, és a 13. percben Ring szép megoldása révén meg is szerezte a vezetést. A jobbszélső a bal oldalon kapott egy keresztlabdát, egy visszacsel után pedig a rövid alsóba lőtt. (1-0)
A kijeviek azonban nem ijedtek meg hátrányban sem, az első félóra végére átvették az irányítást, Mihalik pedig a 28. percben egy szöglet utáni kipattanóból kapura lőtt, a labda megpattant, így ter Stegennek nem volt esélye védeni. (1-1)
Nem sokkal később már előnybe is kerültek a vendégek, Jarmolenko valami hasonlót mutatott be, mint korábban Ring: a jobb oldalról biciklicselekkel visszafelé fordult, és a rövid alsóba lőtte a labdát. (1-2)
A második félidőben Xhaka és Arango révén a hazaiak veszélyesek voltak, de általában nem találták el Koval kapuját, amikor pedig kellett, akkor a hálóőr szépen védett.
A hajrá kezdetén aztán valószínűleg az egész párharc eldőlt, egy oldalsó szabadrúgás után ugyanis a Hollandiából frissen megszerzett Luuk de Jong a saját kapujába kotorta a labdát. (1-3)
Az újabb gól után a hazaiak kialakítottak ugyan még néhány helyzetet, de Jong a "jó" kapura is veszélyes volt, de betalálni nem tudott, így a Dinamo nagyon jó továbbjutási esélyekkel várhatja a visszavágót.
Bajnokok Ligája
Basel (svájci)-CFR Cluj (román) 1-2 (1-0) |
gólszerzők: Streller (44.), illetve Sougou (66., 71.) |
Mönchengladbach (német)-Dinamo Kijev (ukrán) 1-3 (1-2) |
gólszerzők: Ring (13.), illetve Mihalik (28.), Jarmolenko (36.) L. de Jong (81. - öngól) |
Köbenhavn (dán)-Lille (francia) 1-0 (1-0) |
gólszerző: Santin (38.) |
Helsingborg (svéd)-Celtic (skót) 0-2 (0-1) |
gólszerzők: Commons (2.), Szamarasz (75.) |
Korábban: |
Szpartak Moszkva (orosz)-Fenerbahce (török) 2-1 (0-0) |
gólszerzők: Emenike (59.), Kombarov (69.), illetve Kuyt (65.) |