La Liga

Sikerül-e a jó rajt a Realnak és a Barcának?

Vasárnap négy mérkőzéssel folytatódik a spanyol bajnokság nyitófordulója, melyben rögtön egy rangadót is rendeznek: a bajnoki címvédő Real Madrid a harmadik helyen záró Valenciát fogadja. A királyi gárda első számú kihívójának számító katalánok a Real Sociedadot látják vendégül, míg a Bilbaóra és az Atlético Madridra kellemetlen ellenfél vár.

Real Madrid  - Valencia 19.00
Tv:sport 1
hatharom-tipp:1

A spanyol bajnokságot 2004 óta csak a Barcelona-Real Madrid duója nyerte meg, ráadásul az utóbbi néhány évben olyan szinten kimagaslottak a mezőnyből, hogy az egymás elleni párharcokon kívül jóformán minden más mérkőzés jelentéktelenné vált. A kivétel persze erősíti a szabályt, így ha van alakulat, amelyik képes lehet borsot törni a két nagy orra alá, az a Valencia. A Denevérek az utóbbi három évben a két gigász mögött végeztek a dobogó harmadik fokán, tették ezt annak ellenére, hogy kulcsjátékosaikat évről évre elhappolják a nagyobb klubok. Az idei Európa-bajnokság után a Barcelona szerződtette a legértékesebb Denevért, Jordi Albát, de az érte kapott pénzt jól felhasználták Valenciában. A csapat nyári igazolásai közül Joao Pereira, Fernando Gago és Nelson Valdez neve is jól cseng a nemzetközi futballvilágban, de a legnagyobb erősítés kétségtelenül Roberto Soldado megtartása volt. A Real-nevelésű támadó csapatkapitányhoz méltóan teljesített, húzóembere a Valenciának, nagyrészt neki köszönhető, hogy még az élcsapatok között szokás emlegetni a gárdát. Kétségtelenül nagy erősítést jelent majd az argentin Éver Banega felépülése is, a középpályás a tavalyi szezon java részét sérülés miatt kihagyta  - feltételezhetően az ideit már nem fogja.A Szpartak Moszkvához távozó Unai Emeryt a kispadon váltó Mauritio Pellegrino első vezetőedzői munkájára készül, de a korábban a klubnál dolgozó, majd Rafa Benitezt Angliába és Olaszországba is követő szakemberre nagy teher hárul. Mást ne mondjunk, a Santiago Bernabéu-ban debütálni nem éppen egy leányálom...

Mourinho mutatja az utat

És akkor a Real Madrid. José Mourinho csapata az elmúlt szezonban rekordok sorát döntötte meg, aminek a vége nem is lehetett más, mint hogy három év után újra Madridba kerüljön a bajnoki cím. A blancók játékoskerete szinte alig változott, a török Hamil Altintop visszatért hazájába, de rajta kívül nem távozott senki. Ugyan szó volt Kaká, Carvalho és Sahin klubváltásáról is, de egyelőre egyikük ügyében sem született még végleges döntés, mint ahogy a tottenhames Luka Modric sem írt alá a Realhoz. 

A vasárnapi mérkőzés nem ígérkezik könnyű feladatnak a királyi gárda számára. Egyrészt a Valenciát leírni nagy botorság lenne részükről, másrészt Mourinho csapatána gerince a nyári Európa-bajnokság miatt alig két hete kezdte el a felkészülést. "Tizenöt napunk volt, hogy a játékosokat felkészítsük a szezonra. Keményen dolgoztunk, hogy a lehető legjobban felkészüljünk egy olyan fontos mérkőzésekre, mint a Valencia elleni. Nekik ugyan több idő állt rendelkezésükre, mint nekünk, de nem keresünk kifogásokat." - nyilatkozta a pénteki sajtótájékoztatón Mourinho. "Nem rekordokat akarunk dönteni, hanem címet védeni - ez a célunk. Minden évad más, és a legfontosabb, hogy mindig legyenek ambícióink. Az együttes eljutott egy nagyon fontos szintre, Európa legjobb csapata lett a múlt szezonban. A legnehezebb bajnokságot nyertük meg hihetetlen statisztikával és fantasztikus játékkal. Ugyanazok maradtunk, mindenki jól ismer bennünket: tartani akarjuk a játékunk színvonalát, a csapat szellemiségét és a törekvésünket. Mindezt megőrizve esélyesek vagyunk arra, hogy megnyerjük az összes versenyt, ahol csatába szállunk a címért."

Várható kezdőcsapatok a 63-hu szerint
A címvédés első lépéseként hazai pályán szerezné meg első győzelmét tehát a Real, de nem árta megjegyezni, hogy fantasztikus statisztika ide vagy oda, ez tavaly nem sikerült:  a két csapat a Bernabéu-ban gólnélküli döntetlennel zárt.

Barcelona - Real Sociedad 21.00
Tv: Sport 1
hatharom-tipp:1

A  trónról letaszított Barcelona újult erővel vág neki az előttünk álló szezonnak. Új edző, új kihívások - ezekben bízhatnak a gránátvörös-kékek. A Guardiola-éra négy évében a Barcelona egyértelműen uralta nemcsak a spanyol, hanem a világ futballját is, de a José Mourinho vezette Real Madrid megtörte a katalán hegemóniát.

Messire és Iniestára idén is kulcsszerep hárul

Josep Guardiola jobbnak látta, ha vesz egy hosszabb pihenőt mielőtt újra belevágna a munkába, így addigi segítője, Tito Vilonova lett a Barca vezetőedzője. A szakember jól ismeri a csapatot, a játékosokat és a klubot is, így markáns változásokra nem számíthatunk a csapat játékában. Az együttestől távozott ugyan Seydou Keita, de érkezett  Alexandre Song, Jordi Alba és még néhány saját nevelésű fiatal. Vilanova továbbviheti Guardiola örökségét, a Messi-Xavi-Iniesta trió pedig továbbra is garancia lehet a sikerre. "Remélem, hogy mindent megnyerünk, ez minden amit erre a szezonra szeretnék. Elég jó az együttesünk ahhoz, hogy minden meccset megnyerjünk. Mindig csak a soron következő találkozóra kell gondolnunk. A Barcelonánál minden fronton a végső győzelem a cél, különösen igaz volt ez az elmúlt néhány évben. Meg kell próbálnunk megtartani a labdát, győzelemre kell játszanunk és ismernünk kell éppen ki az ellenfél" - mondta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Vilanova, aki Mourinhóhoz hasonlóan elismerte, hogy a felkészülésük meglehetősen rövidre sikeredett. "Nehéz lesz számunkra a kezdet. A felkészülésünk ezúttal eltérő volt, mivel egész évben ugyanazon a szinten szeretnék teljesíteni. Az idény elején lehet, hogy egy kicsit beragadunk a többiek mögé, de játékosaink képesek arra, hogy utolérjék majd magukat."

Várható kezdőcsapatok a 63-hu szerint

A Barcelonára jellemző volt, hogy az utóbbi néhány szezonban nem úgy sikerült az első mérkőzés, mint azt várni lehetett, de a Nou Camp közönsége előtt eme tény ellenére is óriási meglepetés lenne egy esetleges pontvesztés. Ráadásul a katalánoknak van miért visszavágniuk a baszkoknak: tavaly a tavaszi meccsükön 2-2-es döntetlen született, a San Sebastiánban hagyott két pont pedig végképp elúsztatta a Barca bajnoki álmait.

A többi mérkőzésen

Az Atlético Bilbao igazi rangadót játszik a Real Betisszel a Sam Mamésben. Marcelo Bielsa baszk legényei tavaly oda-vissza kikaptak az andalúzoktól, így volna miért visszavágni a zöld-fehéreknek. Ugyanakkor komoly érvágás lehet a bilbaóiak számára, hogy sem Fernando Llorente, sem pedig Javier Martínez nem lesz ott a csapatban. Mint ismert, mindkét játékos a távozás gondolatával foglalatoskodik, a vezetőség és az argentin szakvezető közös döntése nyomán így már nem is tartanak rájuk igényt. A tavalyi szezon meglepetéscsapat azt az Európa Liga-győztes Atlético Madridot fogadja. Habár tavaly a Levante legyőzte hazai pályán a matracosokat, a nyáron alaposan meggyengült keretére való tekintettel erre most kevésbé lesz esélye.

  • Barcelona - Real Sociedad 2012-08-19 21:00:00
  • Real Madrid - Valencia 2012-08-19 19:00:00
  • Athletic Bilbao - Betis 2012-08-19 19:00:00
  • Levante - Atlético Madrid 2012-08-19 23:00:00