A holland Vitesse Arnheim együtteséből igazolhat a Manchester United, miután a jelek szerint megtalálták a 31 éves, a klubot 2006 óta szolgáló Patrice Evra utódját.
A leendő szerzeményt Alexander Büttnernek hívják. A 23 éves balhátvéd az Ajax neveltje volt, majd 16 éves korában került a kelet-holland alakulathoz, ahol 2008 tavaszán mutatkozott be az élvonalban. Az elmúlt négy évben fokozatosan alapemberré nőtte ki magát, a legutóbbi idényben pedig öt gólt is szerzett, amivel a leggólerősebb szélsővédő lett a holland élvonalban. A balhátvéd nem lépett pályára még az Oranje színeiben, de az idei Európa-bajnokságra felkészülő bő keretben benne volt, ameddig az utolsó szűkítésnél ki nem esett a hálóból.
A játékos ezen a nyáron járt már egyszer a Premier League kapujában, de az utolsó pillanatban visszafordult onnan. Egy hónappal korábban ugyanis az újonc Southampton akarta megvenni, már meg egyezett csapatával és a játékossal is, de az utolsó pillanatban egy külső, meg nem nevezett fél követelései miatt elmaradt a transzfer.
Ezúttal azonban a Manchester Unitedet aligha utasítja vissza bárki az ügylet résztvevői közül, így ha az érdeklődés komoly, egykettőre pont kerülhet az átigazolás végére.