Ligue 1

A Lyonnak nem ízlenek a kiscsapatok elleni csaták

Az elmúlt évben a Ligue 1-ben szereplő Oympique Lyon 23 pontot veszített a táblázat tizenkettedik és huszadik pozíciója közt helyezkedő csapatok ellen, ebből tízet ráadásul hazai pályán. A statisztikából megállapítható, hogy Rémi Garde együttese tavaly nehezen tudta megnyerni a "kötelező" kategóriába sorolt mérkőzéseket, szombat délután pedig az újonc Troyes ellen szeretné megszakítani a rossz sorozatot.

A Nice, a Stade Brest, az Ajaccio és a szezon végén kieső helyen záró Caen - a felsorolt négy csapat ellen összesen vívott nyolc mérkőzésből mindössze egyet tudott megnyerni az Olympique Lyon az elmúlt évben. A Caen oda-vissza legyőzte az OL-t, az Ajaccio, Brest páros ellen pedig négy 1-1-es döntetlen Rémi Garde-ék mérlege. A lyoniak Nizzában győztek, hazai pályán azonban 4-3-ra kikaptak a piros-feketéktől.

A 38. forduló után megállapíthattuk, hogy a tabella 12. és 20. pozíciója között záró alakulatok ellen 23 pontot herdált el a hétszeres bajnok, így a táblázat negyedik helyen végezve lemaradt a Bajnokok Ligája-indulásról a tíz ponttal többet gyűjtő Lille mögött.

Rémi Garde-nak a "kiscsapatok" ellen is eredményes taktikát kell kidolgoznia - Fotó: lyonmag.com

A Lyon sorsolása a tavalyihoz hasonló a Ligue 1 2012/2013-as kiírásában is. Az első fordulóban aratott reménykeltő győzelem - 1-0 a Rennes otthonában - után szombat délután az újonc Troyes, majd sorrendben a Valenciennes, az Ajaccio és az Évian következik.

"Tanulnunk kell az elmúlt idény hibáiból" - mondta Jimmy Briand, a gárda támadója. "Ahhoz, hogy versenyben legyünk a bajnoki címért, a hazai mérkőzéseinket kivétel nélkül meg kell nyernünk a tabella alsó régiójához tartozó riválisok ellen. Akkor is, ha ezek a csapatok kettőzött erővel küzdenek a Stade Gerland-ban."

"Ráadásul mindenfajta nyomán nélkül lépnek pályára Lyonban" - tette hozzá Rémi Garde vezetőedző. "Ami a Troyes elleni csatát illeti, kollégám, Jean-Marc Furlan várhatóan komoly hangsúlyt fektet a támadójátékra is, úgyhogy nagyon észnél kell lennünk."

Az OL eddig tizennégyszer fogadta a Troyes-t a Ligue 1-ben, melyből tíz mérkőzést megnyert. Az ESTAC egyetlen egyszer, még 1999 decemberében szerzett három pontot a Gerland-ban.

  • Lyon - Troyes 2012-08-18 17:00:00