Karrier

Szilágyi Péter góljaival segítené a Vasas feljutását

  • HK

Szilágyi Péter, a Vasas támadója a hathárom.hu-nak kijelentette, profi körülmények között készülnek régi-új klubjánál.

Szilágyi Péter örömmel tért vissza Angyalföldre - Fotó:dehir

A Debrecen labdarúgója, Szilágyi Péter februárban két évre került kölcsönbe a Lombard FC-hez, azonban ifj. Bene Ferenctől kevés lehetőséget kapott. A 24 éves játékos így nyáron ismét váltott: az NB II Keleti csoportjába kieső Vasast próbálja góljaival visszajuttatni az első osztályba.

"Úgy alakult a helyzet, hogy Pápán nem tudtak volna annyi játéklehetőséget biztosítani, amennyit szerettem volna - vágott bele a hathárom.hu megkeresésére a támadó. - Akkor jött ez a lehetőség a Vasas részéről. Úgy gondoltam, ha NB II-ben is, de egy év alatt visszahozom a régi önmagamat, újra gólokat lövök, így majd visszatérhetek az NB I-be. Az is nagyban befolyásolt, hogy korábban már játszottam itt, ismertem több játékost is. Korábban már Debrecenben szerepeltem a másodosztályban, egyáltalán nem derogál nekem, a lényeg, hogy minél többet a pályán legyek."

A játékos már aláírta a Vasasnál szerződését, így hivatalosan is visszatért Angyalföldre, ahol a feljutást célozza meg régi-új csapatával.

"Jó csapat van kialakulóban, maradtak a tavalyi csapatból is játékosok, valamint több brazil futballista is csatlakozott hozzánk. A szakmai stáb két portugál edzővel és az ősvasasos Tóth Andrással nagyon profi, ahogy a körülmények is azok. Mindenféleképpen szeretnénk feljutni, a cél, hogy a Vasas újra az NB I-ben szerepeljen. Szám szerint nem szoktam magam elé kitűzni, hogy mennyi gólt szeretnék rúgni, lehetőleg minél többet, és akkor hasznos tagja leszek a csapatnak. Nagyon remélem, a góljaimmal elő tudom segíteni a Vasas feljutását."