A sorozatunk előző két részét itt és itt olvashatjátok.

Puskapor szag terjeng a levegőben, mégsem történik semmi nagyobb durranás az NHL-ben. Pedig az idei holtszezon sok csapat számára egyáltalán nem úgy alakult eddig, ahogy eltervezték azt a nyár elején. A Detroit Red Wings, bár rendelkezett az elegendő hellyel a fizetési sapka alatt, lemaradt Ryan Suterről és Zach Pariséről is, ezen felül pedig Nicklas Lidström és Brad Stuart szolgálataitól is el kellett köszönniük.

Hasonló cipőben jár a Philadelphia Flyers, de az ő helyzetük talán még borúsabb, hiszen nem elég, hogy meghiúsult a Shea Weberre tett átcsábítási kísérletük, jelenlegi állapotok szerint három olyan védőt kell a szezon elején nélkülözniük, akik egy évvel korábban még a kezdőben kaptak helyet. Chris Pronger karrierje veszélyben van az elszenvedett agyrázkódások után, Andrej Meszaros Achilles-ínját, míg Andreas Liljának a csípőjét kellett megműteni, ami miatt mindkét védő kénytelen lesz kihagyni az első pár hónapot az idényből.

Mindkét gárda úgy véli, hogy a szabadügynök-piacon ragadt védők már nem képviselnek olyan minőséget, hogy megérje az ő szerződtetésükkel kockáztatni. A múlt héten felmerült az a pletyka, miszerint Jay Bouwmeesterrel kapcsolatban kezdtek el érdeklődni a csapatok a Calgarynál, de a Floridában hírnevet szerző védő megszerzése nem lesz olcsó.

Paul Holmgren, a Philadelphia menedzserének júliusi, vakmerőnek tűnő húzása után sokan arra számítanak, hogy a Flyers ismét valamelyik korlátozott szabadügynököt fogja megkeresni. Hiszen azon a listán még olyan nevek szerepelnek, mint P.K. Subban a Montrealból, Dimitrij Kulikov a Floridából, vagy éppenséggel Michael Del Zotto a New York Rangersből. Bár ezek a védők nem érnek fel egy Shea Weber kaliberű tisztogatóval, de fiatalok és stabil teljesítmény várható el tőlük.

A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Egyrészt ezeknek a játékosoknak a csapatai szintén milliókkal vannak a fizetési sapka alatt, úgyhogy egy őrületesen nagy összegű szerződést kellene velük aláírni az őt megkörnyékező csapatnak, hogy az eredeti klub átengedje őt kompenzáció fejében. Ha a hatalmas gázsi nem lenne önmagában elég elrettentő, akkor ott van a tény, hogy míg Weber megszerzésének gondolata megérte volna a Flyersnek, hogy átadjon négy elsőkörös draftcédulát a Nashville-nek, addig a fent felsorolt nevek nem tartoznak ebbe a kategóriába.

A fizetési sapka korszakában, még ha az elmúlt években folyamatosan nőtt annak nagysága, előre is kell tervezni pár évvel, és nem szabad leragadni az éppen aktuális vagy a következő idénynél. A magas fizetésű játékosok megtartása, illetve megszerzése még alaposan visszaüthet később, amikor a tehetséges fiatalok belépő kontraktusa lejár, és már ők is megkövetelik a jussukat.

Azonban, mint azt láthattuk 2010-ben a Chicago esetében, néha megéri egy szezonra feltenni mindent. A Blackhawks a fiataljainak alacsony fizetése miatt képes volt egy igazi all-star gárdával nekivágni a 2009-2010-es szezonnak, pedig már az idény elején világos volt, hogy a Chicago nem lesz képes egyben tartani a keretet a nyáron. Így is történt, mint ahogy arra az előző számunkban is kitértünk.

Tehát, ha minden kötél szakad, megéri kockáztatni magas fizetések kiszórásával olyan játékosokra, akik fiatalok, és a legjobb esztendőik még előttük állnak. Végső soron tehát mégsem ez a legfőbb indok arra, hogy hiány van korlátozott szabadügynökökre érkező ajánlatokból.

A válasz inkább a menedzseri körben keresendő. A liga, mint az közismert, harminc csapatból áll, és az őket dirigáló menedzserek között olyan kölcsönös tisztelet és megbecsülés alakult ki, hogy kifejezetten hátba támadásnak érzik, ha valamelyikük megállapodik az egyik korlátozott szabadügynökükkel. 2007-ben, az Oilers szórakozottnak tűnő ajánlgatásait követően igen csak ellenségessé vált a viszony Brian Burke, az akkori Ducks és a mostani Toronto menedzser, valamint Kevin Lowe, az egykori albertai menedzser között. A két szakember, amikor csak tehette, odaszúrt a másiknak, mígnem a liga elnöke, Gary Bettman közölte a felekkel, hogy azonnal hagyják abba ezt a cirkuszt.

Lowe nem használt semmilyen illegális eszközt, csupán élt a menedzseri hatalmában álló lehetőségek egyikével, ám mégis kiváltotta a népharagot azzal, hogy egy nyár során két korlátozott szabadügynökkel is megállapodott (Thomas Vanek és Dustin Penner). Az NHL-ben még mindig az az elképzelés uralkodik a csapatoknál, hogy míg szabadügynökké nem válik a játékos, addig az adott klubnak joga van arra, hogy megtartsa őt, és az náluk töltse ki karrierje első felét. Amennyiben mégsem elégedettek a játékossal, akkor egyszerűen elcserélik egy másik együtteshez, és cserébe kapnak olyan ellenértéket, aki jobban beválhat, mint az elődje.

Azonban amikor megkörnyékezik a korlátozott szabadügynököket, akkor az egyfajta rablásnak minősül. A másik csapat menedzsere úgymond nem volt hajlandó megvárni, míg a játékos eléri a szabadügynök státuszt, és meg akarja fosztani az eredeti klubot az egyik legértékesebb alapkövétől. Bár kapnak kompenzációs draftjogokat az eredeti együttesek, ha átengedik játékosukat, azok mégis csak pár év múlva fejtik ki hatásukat, és a jelen, valamint a közeljövő tekintetében hanyatlásra lehet számítani.

Az eredeti klub megítélésén is hatalmas csorba eshet, aminek veszélye a Weber-ügy esetében fenn állt. Ha egy csapat folyamatosan átadja a legjobb fiataljait a pénzügyileg jobb helyzetnek örvendő együtteseknek, akkor a játékosokban kialakul egy olyan kép, hogy az adott együttes megelégszik a fiatalok felnevelésével, és nem a végső győzelemre törekszik. Ilyen esetben pedig valószínűleg egy szabadügynök sem fog szívesen odaszegődni, ahol esélye sem lesz a kupa elhódítására.

Ez egy igazi láncreakciót indíthat be: fogynak az eladható nevek a csapatnál, nem jönnek az eredmények, egyre kevesebben látogatnak ki, mígnem végül a gárda elköltöztetése lesz az egyetlen megoldása a lejtmenetek. Bár könnyű azt a képet kialakítani a menedzserekről, hogy csupán a piszkos anyagiak és a saját csapatuk eredményessége érdekli őket, végső soron ők is emberi teremtmények, akiknek van lelkiismerete. Egy másik klub tönkretételének a tudatával egyikük sem tudna kibékülni, főleg hogy egy baráttal, mentorral toltak ki.

Érdemes lesz megfigyelni a továbbiakban, hogy Paul Holmgren és David Poile közötti kapcsolat milyen irányban fog elmozdulni. A Nashville és a Philadelphia a lockout óta számos üzletet kötött egymással, és kifejezetten barátinak volt nevezhető a két „keresztapa” kapcsolata, de Poile-t érzékenyen érintette a Weberre érkező kínálat. Egyes szurkolók és újságírók dörzsölték a tenyerüket, hogy bosszúképpen Poile rögtön ellenajánlatot fog tenni a Philadelphia korlátozott szabadügynökére, Jakub Voracekre. Poile azonban, az izgalmakra és paprikás hangulatra vágyók nagy bánatára leszögezte, hogy ő érettebben fog viselkedni ennél.

Poile szavaiból tisztán levehető, hogy a korlátozott szabadügynökök megkörnyékezésének megítélése leginkább gyermekek kisded játékaihoz, próbálkozásaihoz hasonlítható. Ahogy a gyerekek sincsenek tisztában mindig a tetteik következményeivel, úgy a menedzserek is, akik fiatalok elcsábításán mesterkednek, leginkább tékozló és nem megfontolt szakembereknek tűnnek. A menedzsereket pedig nem véletlen nevezik olykor keresztapáknak – az eredményességen túl a tisztelet, a hírnév kivívása és annak megtartása a céljuk.

Mindenesetre azért álljon itt még az a névsor, aminek elolvasása után egy-egy menedzser agyán átfuthat az ördögi gondolat, hogy talán mégis megérné egy rövid időre visszatérni a gyermekkorba. Legalább a sportújságíróknak is lenne min csámcsognia ebben az unalmas holtszezonban, amiben az egyedüli izgalmat a kollektív szerződéssel kapcsolatos tárgyalások szolgáltatják.