London 2012

Tóth Adrienn vezet a második szám után, Kovács olimpiai csúcsot úszott

Tóth Adrienn és Kovács Sarolta is megnyerte futamát a női öttusázók második számában, az úszásban, Kovács megdöntötte az olimpiai rekordot. Tóth az első helyen várja a legerősebb számának tartott lovaglást, Kovács jelenleg a 22. helyen áll.

Az első szám, a vívás után második helyen álló Tóth Adriennt a harmadik futamba sorolták be. A tavaly Eb-második Tóth nem tartozik a legjobb úszók közé, de remek teljesítménnyel megnyerte futamát - összesítésben ez a 12. legjobb időt jelentette, de megelőzte közvetlen riválisait.

óth Adrienn (b2), miután futamában elsőként ért célba a 2012-es londoni nyári olimpia női öttusázók úszás számának döntőjében a Vizesközpontban 2012. augusztus 12-én. MTI Fotó: Kollányi Péter óth Adrienn (b2), miután futamában elsőként ért célba a 2012-es londoni nyári olimpia női öttusázók úszás számának döntőjében a Vizesközpontban 2012. augusztus 12-én. MTI Fotó: Kollányi Péter

A vívást elizguló Kovács Sarolta a legerősebb, ötödik futamban ugrott vízbe. Világbajnoki ezüstérmes öttusázónk a női öttusa olimpiai történetének legjobb idejével nyerte (2:08:11 perc) a 200 méteres gyorsúszást.

Tóth Adrienn két szám után az élre állt, az első helyen vághat neki legerősebbnek tartott versenyszámának, a lovaglásnak. 2132 ponttal vezet a brazil Yane Marques (2116 pont), és a brit Samatha Murray (2096 pont) előtt. Az úszást megnyerő Kovács Sarolta a 36.-ról a 22. pozícióba zárkózott fel (1928 p).