London 2012

Kovács Sarolta az utolsó előtti akadálynál leesett a lováról öttusában

A világbajnoki ezüstérmes Kovács Saroltának a vívás után a lovaglás sem sikerült a londoni olimpia női öttusaversenyében. Jó pálya végén az utolsó előtti akadálynál leesett a lováról, és végül nem is tudta a megadott időn belül teljesíteni a számot.

Kovács Sarolta versenyez a női öttusázók lovaglás számában a 2012-es londoni nyári olimpián, a Greenwich Parkban 2012. augusztus 12-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

Kovács számára már a vívás sem sikerült jól a nap elején, csak a 32. helyen állt a 36 induló között. Ezt követően úszásban remekelt, olimpiai csúccsal nyerte a számot, így a 22. pozícióba kapaszkodott fel. Sokáig a lovaspályán is reménykedhetett a javításban, hiszen az utolsó előtti akadályig hibátlanul szerepelt All Rise nyergében.

A tempója azonban egy kicsit lassú volt, közeledett a 75 másodperces limitidőhöz. Valószínűleg emiatt is kapkodta el az utolsó előtti akadályt, amihez túl közel vezette lovát. Az majdnem ellenszegült, végül elugrott, de leverte a rudat, és az érkezéskor Kovács Sarolta kiesett a nyergéből. Emiatt 60 büntetőpontot kapott, de az időtúllépés miatt egyébként is másodpercenként 4 hibapont jelentkezett a "számláján". Végül nem is tudott időben visszaülni a lóra és befejezni a pályát, mivel a megadott idő kétszerese alatt sem ért célba, a "nem fejezte be" értékelést kapta.

A versenyben vezető Tóth Adrienn várhatóan magyar idő szerint 17:50 perc körül, utolsóként lovagol majd. A lova Warrenstown Q lesz majd, amellyel a lengyel Gawlikowska az első körben két verőhibát vétett, és három másodperccel lépte túl a limitidőt.