Ahogy azt már megszokhatták az előszezonban, a címvédő New York Giants irányítója, Eli Manning sem kapott sok lehetőséget első előszezon-mérkőzésén, és ennek megfelelően nem is váltotta meg a világot. Ellenben a Jacksonville-nél a második idényébe lépő Blaine Gabbert elkönyvelhette, hogy ha egy preszezon meccsen is, de képes volt lepipálni a tavalyi Super Bowl legértékesebb játékosát. Gabbert már az első előretörésénél touchdown-passzal zárta az offenzívát, és annak ellenére, hogy a következő két támadásnál már nem volt képes pontot generálni, így is hatékonyabb volt a passzjátéka Manningénél.
„Így akarja mindenki kezdeni a futballmeccseket. Nem ment minden tökéletesen, de a legnagyobb dolog, amit számít, hogy sikerült touchdownig jutnunk” – értékelte első drive-ját Gabbert, akivel kapcsolatban joggal bizakodhatnak a Jaguároknál, hogy második idényére igazi vezéregyéniségévé növi ki magát a csapatnál.
A nemzeti konferencia tavalyi másik döntőse, a San Francisco 49ers a címvédővel ellentétben győzelemmel kezdte meg a négyhetes felkészülési időszakot. Alex Smithék a Minnesota Vikingst fogadták, és nem mutatták jelét annak, hogy a tavalyi teljesítmény után hátradőlve várnák, hogy hasonlót produkáljanak a következő idényben. Smith, valamint a csereirányító, Colin Kaepernick két előretöréssel eldöntötte a mérkőzést – a tartalék Kaepernick egy lenyűgöző 78 yardos futással szerzett hat pontot az együttesnek.
Jim Harbaugh vezetőedző sem lehetett boldogabb látván irányítói inspirált játékát:
„Úgy vélem, hogy ma a legjobbjukat nyújtották” – nyilatkozta quarterbackjeiről az edző.
A San Francisco drukkerek nem csak a passzjátékkal lehettek elégedettek, hanem a futójátékkal is. Míg a hazaiak 260 yardot futottak a labdával, addig az ellenfél erejéből csak 82 yard megtételére tellett. Bár sosem szabad az előszezon eredményekből nagy következtetéseket levonni, a 49ers mutatott játéka alapján bizakodhatnak San Franciscóban, hogy 2013 januárjában szintén playoffban fog szerepelni a csapat.
Tim Tebow szintén túl van első mérkőzésén a New York Jets színeiben, ahová a Denver Broncos cserélte, miután megszerezték Peyton Manninget a tavasz folyamán. Az ellentmondásos irányító egyelőre nem mutatta meg azt az arcát, amivel belopta magát a denveri drukkerek szívébe. Azon kívül, hogy futott néhány yardot, hogy ne sackelje őt az ellenfél, csupán egy labdaeladásra tellett a pár nap múlva 25. életévét betöltő játékostól, ami azt mutatja, hogy jobban jár, ha további edzéseket vesz a dobótechnikájának fejlesztése érdekében. A Cincinnati végül 17-6-re nyert.
A tavalyi idény egyik legnagyobb tündérmeséje, a Detroit Lions első előszezon-találkozóján hazai pályán kapott ki a Cleveland Brownstól. Matthew Stafford, miután az előző szezonban több egyéni csúcsot – 5000 feletti dobott yard és 41 touchdown-passz – megdöntve juttatta be tizenegy esztendő után először a Detroitot a rájátszásba, nem volt meggyőző első összecsapásán hat hónap szünetet követően. Stafford csupán három előretörés erejéig koordinálhatta az Oroszlánok támadóegységét, majd pihenőt kapott. Miután mindkét együttesnél átvették a szerepet a cserejátékosok, eldurvult a helyzet a hazaiak szempontjából, hiszen a Browns ekkor tizenhat pontot szerzett a Lions három egységével szemben, és végül megfordította a mérkőzést.
Az Arizona Cardinals a második mérkőzésén sem tudott győzni, ezúttal a Kansas City Chiefs vendégeként. A hazaiaknál Jamaal Charlesra szegeződött minden tekintet, hiszen a 2010-es idény második legtöbb yardot futó játékosa tavaly szeptemberben térdműtéten esett át, ezért csupán két találkozón tudott pályára lépni 2011-ben. Charles azonban elmondása és a pályán mutatott játék alapján teljesen rendbe jött, és ez rendkívül jó hír a Chiefs számára, akik vissza akarnak kerülni a playoffba, ha már tavaly lemaradtak róla.
Bár a Miami Dolphins kikapott hazai pályán a Tampa Baytől, mégsem keseregtek a Delfineknél, hiszen a David Garrard hiányában a kezdő irányító posztra pályázó Ryan Tannehill mutatott játéka reménykedésre ad okot. Tannehill tizennégy passzt értékesített 21 kísérletből, melyekkel összesen 167 yardot tett meg a csapata, valamint egy 11 yardos touchdown-passzt is kiszórt Charles Claynek a harmadik negyedben, ami a hazaiak egyetlen pontokat érő támadása volt a meccs során. Tannehillt az első kör nyolcadik helyén draftolta tavasszal a Dolphins, és ha sikerül ezt a teljesítményt folytatnia augusztus hátralévő találkozóin, akkor még megváltoztathatja az edző elképzelését a szerepeltetésével kapcsolatban.
NFL előszezon
Miami Dolphins - Tampa Bay Buccaneers | 7-20 |
Detroit Lions - Cleveland Browns | 17-19 |
Jacksonville Jaguars - New York Giants | 32-31 |
Cincinnati Bengals - New York Jets | 17-6 |
Kansas City Chiefs - Arizona Cardinals | 27-17 |
San Francisco 49ers - Minnesota Vikings | 17-6 |