London 2012

A szétlövés olyan, mint egy lottósorsolás - Sidi Péter

  • MTI

Sidi Péter szétlövés után lemaradt a kisöbű szabadpuska fekvő nyolcas döntőjéről a londoni olimpia pénteki versenynapján, s 11.-ként zárta a számot.

Sidi Péter a 2012-es londoni nyári olimpia férfi kisöbű szabadpuska alapversenyében a Királyi Tüzérségi Laktanyában 2012. augusztus 3-án. Sidi szétlövésben maradt le a szám döntőjéről. MTI Fotó: Kovács Tamás

Az ötkarikás játékokon negyedszer szereplő, 33 éves komáromi lövő 12 éve, Sydneyben 13., nyolc éve, Athénban 24., legutóbb, Pekingben pedig csupán 39. volt ebben a számban, s a három versenye közül most is ebben számított a legesélytelenebbnek a jó szereplésre. Sidi a selejtezőn végül szétlövésben maradt le a döntőről, ami után feldúltan értékelte saját teljesítményét.

"Egy olimpián nem rossz ez az 595 kör, de aztán jött a szétlövés, ami olyan, mint egy lottósorsolás, sok múlik a szerencsén. Én lőttem két rosszat, s ezzel el is úszott a döntő. Sajnálom, mert a hétfői főverseny előtt jót tett volna az önbizalmamnak egy finálé" - mondta Sidi Péter, aki a versenyt követően láthatóan nagyon csalódott volt, és idegesen pakolta össze a holmiját.

"Az alapversenyben ez volt eddig a legjobb olimpiai eredménye, ezért nagyon sajnáljuk, hogy nem sikerült döntőbe jutnia - fogalmazott edzője, Herczegh Szabolcs. - Kicsit úgy érezzük most, hogy el vagyunk átkozva, pedig annyi év munkája van ebben a mostani szereplésben."   

A magyar sportlövő hétfőn 13. lett légpuskában. Hétfőn még lesz egy száma, amely a kedvence, a kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett verseny. Ebben ő a világ- és Európa-bajnoki címvédő.