London 2012

Intések miatt veszítette el a bronzmeccset Karakas

Nem sikerült a bravúr Karakas Hedvignek, aki elveszítette a londoni olimpia bronzmérkőzését a francia Automne Pavia ellen a női cselgáncsozók 57 kg-os kategóriájában.

Karakas a földön, a francia örül - nem volt nagy különbség a két versenyző között

A világranglista ötödik helyén álló francia lány a torna legnagyobb favoritjának számító japán Kaori Matsumoto ellen kapott ki az elődöntőben, míg Karakas az orosz Irina Zabludinát győzte le aranyponttal a vigaszágon.

Az újpestiek 22 éves versenyzője a viadal alatt végig sérüléssel bajlódott, de a fájós lába ellenére élete egyik legjobb eredményét sikerült elérnie.

A bronzmérkőzésen szemmel láthatóan két erejével igen csak elkészülő dzsudoka lépett tatamira, tiszta akciót egyik oldalon sem láthattunk. A mérkőzést vezető bíró az első perc végén szabálytalan fogásért megintette mindkét versenyzőt. Bár folyamatosan Karakas ment előre, a francia pedig hátrált, az argentin főbíró 2:23-nál a szolnoki születésű lányt passzivitás miatt sidóval büntette meg - a két intés okán viszont az Eb-3. Pavia egy yukóval lett gazdagabb.

Mint később kiderült, ez döntőnek bizonyult, a hátralévő időben ugyanis Karakas hiába próbált fogást találni ellenfelén, ez nem sikerült. A francia jól húzta az időt, a bírók pedig nem láttak okot, hogy őt is újra megintsék.

Az UTE versenyzőjének így sincs oka a szégyenkezésre, a világranglista 13. helyén elfoglaló cselgáncsozó fantasztikus napot tudhat magának, a Londonban elért ötödik helyezés pedig pályafutása egyik legjobb eredményének számít. Karakas első olimpiáján így pontszerzőként zárt.

A magyar dzsúdósok eddigi londoni mérlege emellett egy ezüst- (Ungvári Miklós) és egy bronzérem (Csernoviczki Éva). Kedden a 81 kg-os Csoknyai László lép tatamira.

"Fantasztikus számomra ez az ötödik hely, mert amikor megsérültem, még az sem volt biztos, hogy egyáltalán jöhetek az olimpiára" - jelentette ki Karakas Hedvig. "Amikor legutóbb találkoztunk, ez a francia lány fél perc után eldobott, úgyhogy a mostani teljesítményem ennél sokkal jobb volt, annak ellenére, hogy már nagyon éreztem a lábamat."

Illés Sándor, Karakas edzője szerint a francia Pavia megérdemelten nyert.

"Ez így sikerült, a két intés jogos volt, Hedvignek egy kicsit agresszívebbnek kellett volna lennie. Végig a francia akarata érvényesült, sajnos Hedviget a sérülése is hátráltatta."