London 2012

A kínai műugrók nekiálltak az aranybányászatnak

  • VNA

A műugró versenyek első napján érvényesült a papírforma, a Vu Min Hszia - He Zi szinkron páros simán hozta az első kínai aranyat.

Vasárnap délután a műugrók számára is elkezdődtek a küzdelmek a londoni olimpián. A nők 3 méteres szinkron versenyszámában nem született meglepetés. A nagy esélyes kínai páros sikerét ugyanis nem veszélyeztették a nyolcas döntő résztvevői, így Vu Min Hszia történelmet írhatott, hiszen sorozatban harmadszor is tagja volt az ebben a versenyszámban győztes kínai párosnak.

Vu Athénban és Pekingben még a kínai műugrás legendás alakjával, Guo Csing Csinggel szerzett aranyérmeket, most viszont új párjával, He Zivel hozta a kínai műugrók első londoni aranyérmét. Az ázsiai csapat a sportág nagyhatalmának számít, így az sem lenne meglepetés, ha a további hét londoni műugró aranyérmet is ők vihetnék majd haza. Vu Min Hszia egyébként Londonban rögtön akár a negyedik bajnoki címét is begyűjtheti karrierje során, hiszen indulni fog még a 3 méteres egyéni versenyben is, ahol az olimpiára utazás előtt a hatharom.com-nak nyilatkozó Barta Nóra és Gondos Flóra egyik nagy ellenfele lesz.

A bronzérmet szerző kanadai páros egyik tagja, Emilie Heymans elmondhatja magáról, hogy a kiváló toronyugróhoz, Klaus Dibiasihoz hasonlóan most már neki is négy egymást követő olimpiáról van műugró érme.

London 2012 - női 3 méteres szinkronugrás
1. Kína He Zi, Vu Min Hszia 346.20 pont
2. Egyesült Államok Kelci Bryant, Abigail Johnston 321.90 pont
3. Kanada Jennifer Abel, Émilie Heymans 316.80 pont
4. Olaszország Tania Cagnotto, Francesca Dallapé 314.10 pont
5 .Ausztrália Sharleen Stratton, Anabelle Smith 304.95 pont
6. Ukrajna Olena Fedorova, Hanna Pysmenska 302.40 pont
7. Nagy-Britannia Alicia Blagg, Rebecca Gallantree 285.60 pont
8 .Malajzia Cheong Jun Hoong, Pamg Pandelela Rinong 283.50 pont