Ötkarikás történelem

Olimpia a dopping árnyékában, nagy pofon Pekingben

  • DA

A londoni játékokat felvezető olimpiatörténeti sorozatunk utolsó részében a közelmúltat idézzük fel: a nyolc aranyat hozó, de doppingfelhőbe burkolózó athéni, és a szerény magyar eredményekkel záruló pekingi olimpiára emlékezünk vissza.

Olimpia a dopping árnyékában – Athén 2004

2004-ben ismét az olimpizmus szülőföldje, Görögország adott otthont a nyári olimpiának. A játékok előtt számos hír szólt arról, hogy a görögök nem készülnek el időre a sportlétesítményekkel, és súlyos problémák vannak a szervezéssel is, végül a megnyitóünnepségre minden a helyére került, Görögország egy felejthetetlen olimpiával akarta megörvendeztetni a világot. Dicsőséges pillanatok bőven akadtak, elég csak Michel Phelps feltűnésére gondolni, ám az athéni olimpia akár „doppingolimpiaként” is bevonulhatna az évkönyvekbe: a legnagyobb botrányt két görög atléta okozta, ám sajnos mi, magyarok sem maradtunk le. Két arany - és egy ezüstérmet vettek el tőlünk doppingvétség miatt. A magyar sport súlyos bukását részben enyhítette az „amúgy” sikeres, nyolc arannyal tarkított szereplésünk.

Görögország a szervezési és egyéb gondok ellenére hatalmas elszántsággal készült az olimpiára, hisz’ úgy érezték, az 1996-os olimpiát elvették tőlük, amikor Athén helyett Atlanta rendezhette meg a centenáriumi olimpiát. Ezért a görög kormány az anyagi erőforrásait nem kímélve szervezte meg az „olimpia hazatérését”. Számos csodás diadal tette felejthetetlenné az olimpiát: atlétikában nagyszerű győzelmet aratott 100 méteres síkfutásban Justin Gatlin, aki legyőzte az esélyesebbnek tartott Maurice Greene-t és Asafa Powellt. A marokkói Hicham el-Guerrouj megnyerte az 1500 és az 5000 métert is, amire Paavo Nurmi 1924-es párizsi duplázása óta senki sem volt képes. Az uszodában egy tizenkilenc éves fiatalember, Michael Phelps tündökölt: nyolc számban indult, hat aranyat és két bronzérmet nyert. Öröme mégsem volt teljes, mert arra készült, hogy megdöntse honfitársa, Mark Spitz müncheni, hét aranyérmes rekordját. Ám a sportvilág Phelps elképesztő teljesítményét látva már sejtette, hogy ami késik, nem múlik…

Nagy Tímea
1970. augusztus 22-én született Budapesten. Tíz éves korában kezdett el vívni a Vasasban. Saját bevallása szerint első edzésére sem önszántából, hanem egy kisfiú miatt ment el. A fiú nagyon rövid ideig látogatta az edzőtermet, Tímea viszont maradt. És milyen jól tette! Háromszoros csapatvilágbajnokként, egyéni Európa-bajnokként érkezett első olimpiájára Atlantába, éremre esélyesként, ahol még nem bírta el a terhet, és ötödik lett. Majd Sydneyben az esélytelenek nyugalmával a döntőig menetelt, és ha már ott volt, arannyal tért haza. Az olimpia után adott életet második gyermekének, majd újra visszatért a pástra, sikerrel bizonyítva, hogy édesanyaként és vívónőként is megállja a helyét.  Athénban ismét Nagy Tímea szerezte a magyar küldöttség első aranyérmét, sikerült a címvédés.  Akárcsak Sydneyben, most sem várta meg az aranygépet, rohant haza családjához. Az athéni olimpia után újabb gyermekkel, ezúttal kisfiúval bővült a család, Nagy Tímea pedig másfél évvel harmadik szülése után egyéni világbajnoki címmel tért vissza – tizennégy esztendő után volt újra egyéni világbajnoka a magyar női párbajtőrnek.  A pekingi olimpiára már nem sikerült kvalifikálnia magát, a 2009-es országos bajnokságon búcsúzott el végleg a pásttól mindenki „Titije”.

Az olimpiát mindezek mellett rengeteg doppingeset jellemezte, nagy számban buktak le sportolók tiltott szerek használata miatt. A legnagyobb botrány két görög futó, Konsztantinosz Kenterisz és Ekaterini Thanu, Sydney arany- és ezüstérmesének nevéhez fűződött, akik közlekedési balesetet színlelve nem jelentek meg az ellenőrzésen. A magyarok remek szereplését – nyolc arany-, hat ezüst- és három bronzérem – is beárnyékolta a dopping. Fazekas Róbert diszkoszvetőt és Annus Adrián kalapácsvetőt arany-, Gyurkovics Ferenc súlyemelőt ezüstérmétől fosztották meg - Annus és Fazekas esetében máig homályosak a körülmények. Két további súlyemelőt, Kecskés Zoltánt és Kovács Zoltánt is tiltott szerek használatán értek. Emiatt Magyarország az élen végzett a „doppinglistán”.

Végeredményben mégis elmondható, hogy a magyar sport becsületét megmentette többi kiváló sportolónk.  A magyar sport 150. olimpiai aranyát a sydneyi címét megvédő Nagy Tímea szerezte. A koronglövő Igaly Diána élete legjobbját nyújtva diadalmaskodott. Birkózóink közül a kötöttfogású Majoros István ért fel a csúcsra, míg a magyar öttusasport első női aranyérmét Vörös Zsuzsanna vehette át. A kajak-kenu pályán folytatódott az éremeső: Janics Natasa egyesben és párosban - nagy ellenfelével, Kovács Katalinnal kiegészülve - is diadalmaskodott. Férfi kajak négyesünk megvédte négy évvel azelőtti címét, változatlan összeállításban. Nyolcadik aranyunknál is címvédés történt: a „Kemény-legények” ismét felértek a csúcsra vízilabdában. A kínos esetek ellenére és azokon túl csodálatos győzelmeket ünnepelhetett a magyar közönség.

 

XXVIII. Nyári Olimpiai Játékok – 2004 Athén
A 2004. évi olimpiai játékokat augusztus 8. és augusztus 24. között rendezték meg.
Résztvevő nemzetek száma: 201, indulók száma: 10625 fő (6296 férfi, 4329 női versenyző)
A játékokon 29 sportág 301 versenyszámában avattak bajnokot.
 
Magyarország az 2004. évi olimpiai játékokon
Magyarországot 19 sportág 137 versenyszámában 209 (119 férfi, 90 női) sportoló képviselte.
A magyar csapat helyezései:
1. hely
Igaly Diána, sportlövészet, skeet
Nagy Tímea, vívás, párbajtőr egyéni
Kajak-kenu, kajak egyes 500 m: Janics Natasa
Kajak-kenu, kajak kettes 500 m: Kovács Katalin, Janics Natasa
Kajak-kenu, kajak négyes 1000 m: Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor
Majoros István, birkózás, kötöttfogás, 55 kg
Vörös Zsuzsanna, öttusa, egyéni
Vízilabda, férfi csapat: Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Gergely István, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Steinmetz Ádám, Steinmetz Barnabás, Szécsi Zoltán, Varga Tamás, Vári Attila
2. hely
Gyurta Dániel, úszás, 200 m mell
Kővágó Zoltán, atlétika, kalapácsvetés
Krutzler Eszter, súlyemelés, 69 kg
Nemcsik Zsolt, vívás, kard egyéni
Kajak-kenu, kajak négyes 500 m: Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga
Pars Krisztián, atlétika, kalapácsvetés
Vívás, férfi párbajtőrcsapat: Boczkó Gábor, Imre Géza, Kovács Iván, Kulcsár Krisztián
3. hely
Cseh László, úszás, 400 m vegyes
Vajda Attila, kajak-kenu, kenu egyes 1000 m
Kajak-kenu, kenu kettes 1000 m: Kozmann György, Kolonics György
4. hely
Cseh László, úszás 200 m vegyes
Kézilabda, férfi csapat: Császár Gábor, Diaz Ivo, Fazekas Nándor, Gál Gyula, Harsányi Gergely, Ilyés Ferenc, Iváncsik Gergő, Laluska Balázs, Mezei Richárd, Mocsai Tamás, Nagy László, Lendvay Péter, Pásztor István, Pérez Carlos, Szathmári János
Kovács Ágnes, úszás, 200 m vegyes
Likerecz Gyöngyi, súlyemelés, 75 kg
Mincza Ildikó, vívás, párbajtőr egyéni
Mohamed Aida, vívás, tőr egyéni
Risztov Éva, úszás, 400 m vegyes
Varga Viktória, súlyemelés, +75 kg
5. hely
Evezés, könnyűsúlyú kétpárevezős: Varga Tamás, Hirling Zsolt
Kajak-kenu, kajak kettes 500 m: Kammerer Zoltán, Storcz Botond
Kézilabda, női csapat: Bohus Beáta, Farkas Ágnes, Ferling Bernadett, Görbicz Anita, Kirsner Erika, Kulcsár Anita, Lovász Zsuzsanna, Mehlmann Ibolya, Pálffy Zsuzsanna, Pálinger Katalin, Pigniczk Krisztina, Radulovics Bojana, Sirina Irina, Siti Eszter, Tóth Tímea
Pars Krisztián, kalapácsvetés
Vereckei Ákos, kajak-kenu, kajak egyes 500 m
Vívás, férfi kardcsapat: Nemcsik Zsolt, Ferjancsik Domonkos, Fodor Kende, Lengyel Balázs
Vívás, női párbajtőrcsapat: Nagy Tímea, Mincza Ildikó, Hormay Adrienn, Tóth Hajnalka
6. hely
Cseh László, úszás, 100 m hát
Gál Róbert, torna, lóugrás
Kökény Roland, kajak-kenu, kajak egyes 1000 m
Varga Gabriella, vívás, tőr egyéni
Vízilabda, női csapat: Drávucz Rita, Győre Anett, Kisteleki Dóra, Pelle Anikó, Primász Ágnes, Sós Ildikó, Stieber Mercedes, Szremkó Krisztina, Tiba Zsuzsanna, Tóth II Andrea, Valkai Ágnes, Zantleitner Krisztina
Zsivótzky Attila, atlétika, tízpróba
 
Magyarország 8 arany-, 7 ezüst- és 3 bronzéremmel a 13. helyen végzett a nemzetek közötti versenyben. Legeredményesebb sportolónk Janics Natasa kajakozó volt, két aranyéremmel.

Sikertelen” olimpia – Peking, 2008

A Föld legnépesebb állama sosem látott fejlesztésekkel, építkezésekkel készült az olimpiára. Kína fővárosa, valamint a további helyszínek gigantikus pompával és lenyűgöző létesítményekkel igyekeztek meghódítani a világ sportközvéleményét. Sikerrel, Kína csodálatos olimpiát rendezett. Ezen az olimpián lépett a halhatatlanok közé az amerikai Michel Phelps, aki Pekingben szerzett nyolc aranyérmével megdöntötte Mark Spitz 38 éves rekordját. A jamaicai Usain Bolt csodát művelt a klasszikus sprinttávokon, a házigazda Kína 51 aranyérmével tarolt a nemzetek között. Mi, magyarok mégis keserű szájízzel tekintünk vissza 2008-ra: három arany, hat ezüst és két bronz a pekingi mérleg, 1924-ben szerepeltünk utoljára ilyen gyengén.

A pekingi olimpia két legnagyobb csillaga kétségkívül Michael Phelps és Usain Bolt volt. A csodaúszó hatszoros olimpiai bajnokként érkezett Pekingbe, ám célja nem más volt, mint megdönteni honfitársa, Mark Spitz egy olimpián elért hét aranyérmének rekordját. Phelps nyolc számban indult, nyolc aranyérmet nyert, ebből hetet világcsúccsal. Hármat a magyar Cseh László, talán legnagyobb ellenfele előtt, háromszor pedig váltótársai segítségével. Jelenleg tizennégy olimpiai aranynál tart… Usain Bolt is esélyesként érkezett Pekingbe, de amit véghezvitt, arra talán ős is csak titkon számított. Világcsúccsal nyerte a 100 és 200 méteres síkfutást is, 100-on saját, 200-on Michael Johnson 12 éves világcsúcsát megdöntve. Harmadik aranyát a 4x100-as jamaicai váltó tagjaként szerezte, természetesen világcsúccsal. Taroltak a kínaiak is: csapatuk minden idők legjobb szereplésével 51 aranyérmet nyertek, ezzel toronymagasan verték az éremtáblán második Egyesült Államokat (36 arany). Olyan, korábban számukra nem sok babért termő sportágakban is nyertek, mint a kajak-kenu vagy a vívás.

Kolonics György (1972-2008)
A kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok kenus 1972-ben látta meg a napvilágot. Az 1991-es világbajnokságon képviselte először Magyarországot, a barcelonai olimpián egy ötödik és hetedik helyezés volt a mérlege. Ezután ült össze Horváth Csabával, akivel végigverték a világot. 1993-ban nyerték első világbajnoki aranyérmüket, 1995-ben rekordnak számító öt elsőséget gyűjtöttek be, majd 1996-ban sikerült megkoronázniuk pályafutásukat olimpiai arany - és bronzéremmel. Horváth Csaba visszavonulása után „Koló” egyesben folytatta, 2000-ben Sydney-ben egyéniben is aranyérmet szerzett. Ezután ismét párosban versenyzett, Kozmann György oldalán. A páros 2004-ben Athénban bronzérmet nyert 500 méteren, a 2006-os és 2007-es világbajnokságon aranyérmesek voltak. A pekingi olimpia előtt is éremesélyesnek számítottak. 2008. július 15-én, alig egy hónappal az olimpia előtt azonban Kolonics György váratlanul rosszul lett a csepeli sporttelepen edzés közben. A magyar kajak-kenusport egyik legnagyobb alakját nem tudták megmenteni, ötödik olimpiája előtt hunyt el azon a helyen, ahol élete legnagyobb részét töltötte. Párja, Kozmann György végül rajthoz állt Pekingben Kiss Tamással az oldalán, ahol 1000 méteren bronzérmet szereztek, méltó módon adózva „Koló” emléke előtt.

A 302 pekingi aranyból három jutott a magyaroknak, ami pofonként érte mind a közönséget, mind a sportvezetést. Ebből kettőt a kajak-kenusok szállítottak, Vajda Attila kenus 1000 méteren, a Kovács Katalin, Janics Natasa összeállítású női kajak kettesünk athéni címét megvédve diadalmaskodott 500-on. Harmadik aranyunk férfi vízilabdázóinknak köszönhető, Kemény Dénes válogatottja sorozatban harmadik olimpiáján állhatott a dobogó tetejére.

Öt ezüstérmünkből hármat Cseh László szerzett, Michael Phelps mögött. Az olimpia két hőse mégis talán az arannyal felérő bronzérmet szerzett Kozmann György, Kiss Tamás kenu páros volt, akik pár hét edzés után lettek harmadikok 1000 méteren. Kiss Tamás egy hónappal az olimpia előtt ült Kolonics György, a tragikusan, fiatalon elhunyt klasszisunk helyére.

Egyfelől igazat lehet adni a coubertini szállóigének: nem a győzelem fontos, hanem a részvétel. A legtöbb sportágban már az indulási jog kivívása is óriási eredménynek számít, innen nézve a három aranyérem megsüvegelendőnek minősül. Másfelől sportolóink a modernkori olimpiák száztíz éves története során elkényeztettek minket fényes érmekkel és káprázatos győzelmekkel. Magyarország a sportnagyhatalmak közé tartozott, tartozik, ám a pekingi szereplés után joggal tehető fel a kérdés: meddig? Az azóta eltelt négy év eredményeit, fejlesztéseit tekintve viszont bizakodhatunk benne, hogy csak átmeneti „kisiklás” volt Peking, számtalan fiatal úszótehetségünk, kajakosaink, kenusaink, öttusázóink újra felragyogtathatják Londonban a magyar sport megkopott csillagát.

 

 

 

 

 

XXIX. Nyári Olimpiai Játékok – 2008 Peking
A 2008. évi olimpiai játékokat augusztus 8. és augusztus 24. között rendezték meg.
Résztvevő nemzetek száma: 204, indulók száma: 10942 fő (6305 férfi, 4637 női versenyző)
A játékokon 28 sportág 302 versenyszámában avattak bajnokot.
 
Magyarország az 2008. évi olimpiai játékokon
Magyarországot 20 sportágban 174 sportoló képviselte.
A magyar csapat helyezései:
1. hely
Vajda Attila: kajak-kenu, kenu egyes 1000 m
Kajak-kenu, kajak kettes 500 m: Kovács Katalin, Janics Natasa
Vízilabda, férfi csapat: Benedek Tibor, Biros Péter, Gergely István, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kis Gábor, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár tamás, Szécsi Zoltán, Varga Dániel, Varga Dénes, Varga Tamás
2. hely
Cseh László, úszás, 200 m pillangó
Cseh László, úszás, 200 m vegyes
Cseh László, úszás, 400 m vegyes
Fodor Zoltán, birkózás, kötöttfogás, 84 kg
Kajak-kenu, kajak négyes 500 m: Kovács Katalin, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Janics Natasa
3. hely
Kajak-kenu, kenu kettes 1000 m: Kozmann György, Kiss Tamás
Mincza –Nébald Ildikó, vívás, párbajtőr egyéni
4. hely
Boczkó Gábor, vívás, párbajtőr egyéni
Kajak-kenu, kajak kettes 500 m: Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor
Kézilabda, női csapat: Bódi Bernadett, Borbás Rita, Görbicz Anita, Herr Orsolya, Hornyák Ágnes, Kovacsicz Mónika, Orsó-Ferling Bernadett, Pálinger Katalin, Pigniczki Krisztina, Szamoránsky Piroska, Szűcs Ibolya, Tomori Zsuzsanna, Tóth Tímea, Vérten Orsolya
Kovács Katalin, kajak-kenu, kajak egyes 500 m
Vívás, női tőrcsapat: Knapek Edina, Mohamed Aida, Ujlaky Virgine, Varga Gabriella
Vízilabda, női csapat: Brávik Fruzsina, Drávucz Rita, Györe Anett, Horváth Patrícia, Kisteleki Dóra, Pelle Anikó, Primász Ágnes, Stieber Mercédesz, Szremkó Krisztina, Takács Orsolya, Valkai Ágnes, Zantleitner Krisztina, Sós Ildikó
5. hely
Bácsi Péter, birkózás, kötöttfogás, 74 kg
Gyurta Dániel, úszás, 200 m mell
Kajak-kenu, kajak kettes 1000: Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor
Kajak-kenu, kajak négyes 1000 m: Beé István, Boszik Gábor, Sík Márton, Vereckei Ákos
Knapek Edina, vívás, tőr egyéni
Szellő Imre, ökölvívás, 81 kg
Vívás, férfi párbajtőr csapat: Boczkó Gábor, Imre Géza, Kovács Iván, Kulcsár Krisztián
6. hely
Sidi Péter, sportlövészet, lépuska
Kis Gergő, úszás, 400 m vegyes
Vereckei Ákos, kajak-kenu, kajak egyes 500 m
Úszás, női 4x200 gyorsváltó: Dara Eszter, Jakabos Zsuzsanna, Mutina Ágnes, Verrasztó Evelin
 
Magyarország 3 arany-, 5 ezüst- és 2 bronzéremmel a 20. helyen végzett a nemzetek közötti versenyben. Legeredményesebb sportolónk Kovács Katalin és Janics Natasa kajakozók voltak, egy-egy arany-és ezüstéremmel.