London 2012

Kővágónak nem indokolták meg eltiltását

A doppingvétség miatt két évre eltiltott Kővágó Zoltán hivatalos Facebook-oldalán keresztül szólalt meg a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntésével kapcsolatban.

Kővágó a magyar sportvezetés szerint ártatlan

Az alábbiakban változtatás nélkül olvasható a közlemény.

Tisztelt Szurkolók, Kedves Honfitársaim!

A média nyilvánosság és az általános felháborodás miatt a helyzet úgy kívánja, hogy hivatalosan is nyilatkozatot tegyek.

A médiában elhangzottak szerint a Nemzetközi Atlétikai szövetség indított eljárást ellenem korábban, mivel állítólag kivontam magam a doppingellenőrzés alól. A Magyar Atlétikai Szövetség, a Magyar Antidopping Csoport és a Magyar Olimpiai bizottság felmentett a vádak alól, mivel semmit sem sikerült bizonyítani ellenem, nem szegtem meg doppingellenes kötelezettségeimet (kérdéses időszakban 4 napon belül 3 negatív doppingtesztet produkáltam az eset előtt 2 nappal és az eset után 24 órával).

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség ezek után fordult a Nemzetközi Sportdöntő bírósághoz, ahol két évre eltiltottak a versenyzéstől. Becsületemre legyen mondva, nem doppingoltam, melyet hiába bizonyít negatív tesztek sorozata. Egyelőre senki sem tudja, mi történik körülöttem, 16 éve tűröm és együttműködök a világ egyik legkeményebb doppingellenőrzési gyakorlatával, és az Olimpiáig semmilyen probléma nem volt…

Ráadásul, még mindig nem tudja senki, hogy mi alapján ítéltek el, mivel az CAS nem indokolta a döntését! Még mindig nem tudom milyen bizonyítékok alapján ítéltek el!
Amíg ez nem tisztázódik, addig nincs is mire reagálnom, úgyhogy tényleg kíváncsian várom az indoklást, melyet követően szívesen állok a média elé.

Végezetül pedig szeretném megköszönni azt a rendkívüli támogatást, amit a magyar emberektől, a felkészítőimtől és hivatalos bizottságoktól kaptam, akik végig hittek az igazamban.

Őszinte Tisztelettel

Kővágó Zoltán

Az előzmények

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése értelmében doppingvétség miatt nem indulhat a londoni olimpián az Európa-bajnoki bronzérmes diszkoszvető. A CAS másodfokú döntésében helyt adott a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) fellebbezésében foglaltaknak, mely szerint a sportoló megszegte doppingellenes kötelezettségeit, és kivonta magát a doppingellenőrzés alól. A magyar szövetség tájékoztatása alapján Kővágó ellen az IAAF indított eljárást korábban, ám a háromtagú független magyar doppingbizottság felmentette a versenyzőt, mivel úgy ítélte meg, hogy nem követte el a "terhére rótt cselekményt", s nem szegte meg doppingellenes kötelezettségeit. A nemzetközi szövetség ezek után fordult a CAS-hoz. Az athéni játékokon ezüstérmes dobóatléta, aki idei eredményei alapján Londonban is éremesélyesnek számított, kétéves eltiltást kapott. A sportdöntőbíróság ítélete jogerős, további fellebbezésre nincs lehetőség.