1908-ban, Londonban kezdődött a magyar kard diadalútja. 1908 és 1964 között minden olimpián született magyar kardarany, kilenc alkalommal (1908, 1912, 1928-1960) az egyéni és csapatversenyt követően is a magyar himnusz csendült fel. Számtalan nagyszerű sportemberünk közül kiemelkedik Gerevich Aladár, aki hét olimpiai aranyérmével (hat csapat, egy egyéni arany) mindmáig a legeredményesebb magyar olimpikon, de világviszonylatban is a legnagyobbak közé tartozik. Hat olimpián vett részt, mindegyikről győzelemmel tért haza. Elképesztő eredménysorának értékét fokozza, hogy karrierjének csúcsán két olimpia is elmaradt a második világháború miatt. 1960-ban, 50 évesen nyert utoljára olimpiát Rómában, a kardcsapat tagjaként. Amikor megkérdőjelezték indulását életkora miatt, kihívta a fiatalokból álló válogatottat – mindenkit legyőzött. Saját eredményei mellett az utánpótlás-nevelésben is kiemelkedő volt. Teljesítményét máig nem közelítette meg senki. 1964 (Pézsa Tibor, egyéni) után 24 év telt el az újabb aranyig: 1988-ban Szöulban a kardcsapat diadalmaskodott.

1960-ra a körülményekhez képest rendeződött a magyar belpolitikai helyzet, és sportéletünk is újjászerveződött. A magyar sport továbbra is őrizte helyét a világ élvonalában, számos dicsőséget és győzelmet arattak sportolóink az egymást követő olimpiákon. "Kisiklást" az 1972-es müncheni és az 1976-os montréali olimpia jelentett, hat illetve négy aranyérmével. A montréali a csalódások olimpiájaként került be a sportévkönyvekbe. Ugyanakkor a montréali "négyek" között tűnt fel a tornász Magyar Zoltán és a vízilabdázók új generációja.

1960-ban Róma adott otthont a XVII. Nyári Olimpiai Játékoknak, bámulatos történelmi díszletek alkották a versenyek hátterét. Magyarországot 180 sportoló képviselte. Az '56-os forradalom erősen éreztette hatását: a számos külföldre távozott szakember, edző, sportoló hiányát megsínylette a magyar sportélet.

A magyar csapat ennek ellenére 21 éremmel – hat arany, nyolc ezüst és hét bronz – tért haza. Ezen az olimpián nyerte első aranyérmét az öttusacsapat tagjaként Balczó András, de egyéniben is magyar himnusz szólt a győztes, Németh Ferenc tiszteletére. Gerevich Aladár hetedik aranyérmét szerezte a kardcsapat tagjaként, egyéniben Kárpáti Rudolf diadalmaskodott. Papp László örökségét vitte tovább Török Gyula ökölvívásban, míg Parti János kajak egyes 1000 méteren győzött.

A római olimpia volt az első, amelyet már nem csak a játékok közvetlen közelében, hanem egész Európában élőben közvetítettek a televízióban. Ezzel az olimpiai eszme elindult azon az úton, amelyen korábban sosem látott méretű tömegekhez ért el, ugyanakkor hamarosan megkezdődött az ötkarikás szellemiség piacosodása is.

1964-ben először volt Ázsia a játékok házigazdája, Tokió révén. Az olimpiai lángot Szakai Josinori gyújtotta meg, aki 1945. augusztus 6-án, a hiroshimai atombomba-támadás napján született. A rendezők ezzel is figyelmeztetni kívánták a világot a béke megőrzésének fontosságára. A magyar sportolók tíz arany-, hét ezüst- és öt bronzéremmel örvendeztették meg a szurkolókat. Elsősorban vívóink remekeltek, Pézsa Tibor (kard egyéni), Rejtő Ildikó (tőr egyéni), férfi párbajtőr- és női tőrcsapatunk is arannyal tért haza.

Birkózóink két aranyat szállítottak Kozma István és a három ezüst után a csúcsra érő Polyák Imre révén. A sportlövő Hammerl László hibátlan 100-as sorozatával belépett Tokió világrekorderei közé, Török Ferenc öttusa egyéniben diadalmaskodott. A csapatsportágak közül pedig labdarúgásban és vízilabdában is újra felértünk a csúcsra. Akadtak emellett csalódások is: kajak-kenuban Hesz Mihály ezüstje jelentette az egyetlen érmünket. Az éremtáblán Magyarország az előkelő hatodik helyen végzett. Több nagy sportember is utolsó olimpiáján szerepelt: az orosz tornásznő Larissza Latinyina, és az évszázad legjobb úszónőjének választott ausztrál Dawn Fraser is elbúcsúzott a publikumtól.

1968-ban Mexikóváros volt a házigazda, ahol az olimpia előtt véres események történtek: 260, a hatalom ellen tüntető diák halt meg a rájuk zúdított sortűzben. Az olimpiát ennek ellenére megtartották. A játékok előtt rengeteg vitát váltott ki, hogy a város 2240 méterrel fekszik a tengerszint felett, a ritka magaslati levegő elsősorban a tartós erőkifejtést igénylő sportágak versenyzőinek jelentett kihívást. Bob Beamon ugyanakkor óriási világcsúcsot ért el távolugrásban, sokak szerint épp a ritka levegőnek köszönhetően. 8,35 méterről 8,90-re javította a világrekordot, ezt pedig csak 23 évvel később, 1991-ben tudta megdönteni Mike Powell.

Az amerikai Al Oerter negyedik olimpiáját nyerte diszkoszvetésben, ezt a sorozatot csak Carl Lewis tudta megismételni.  A politika a versenyek alatt is megjelent: a színesbőrűek megkülönböztetése ellen harcoló "Fekete Erő" szervezet nevében a 200 méteres férfi síkfutás győztese, az amerikai Tommie Smith és harmadik helyezett honfitársa, John Carlos lehajtott fővel, magasba tartott kesztyűs ököllel demonstrált. Tiltakozásukat a 4x400 méteres bajnok amerikai váltó négy színes bőrű versenyzője megismételte. Smith és Carlos eltiltásban részesült, nem indulhattak többé olimpiai játékokon, és az olimpiai falut is azonnal el kellett hagyniuk.

A magyar sport őrizte helyét az élvonalban, a küldöttség tíz arany-, tíz ezüst- és tizenkettő bronzérmével a nemzetek között a harmadik helyen végzett. Labdarúgó-válogatottunk ismét első lett, kajak-kenuban (Hesz Mihály, Tatai Tibor), birkózásban (Kozma István, Varga János) és vívásban (Kulcsár Győző párbajtőr egyéniben és a férfi párbajtőrcsapat) is két-két aranynak örülhettünk. Az évtizedes kardhegemóniát ezzel felváltotta a párbajtőrözők sikersorozata.

Zsivótzky Gyula kalapácsvetésben végre vissza tudott vágni nagy ellenfelének, a fehérorosz Romuald Klimnek, kilenc vereség után a tizedik összecsapásukon végre győzött. Balczó András az öttusaverseny egyéni számában tizedmásodpercekkel maradt el a győztes mögött, míg a súlyemelő Földi Imre bajnoki címe 30 dekán múlt, az iráni Nassziri ennyivel volt könnyebb nála. A tokiói címét megvédő Kozma István pályafutása két évvel később tragikusan korán ért véget: 1970 áprilisában, 31 évesen autóbalesetben elhunyt. Máig ő a magyar birkózósport egyetlen kétszeres olimpiai bajnoka.

Négy évvel később Münchenben lobbant fel az olimpiai láng, ám az 1972-es olimpia nemcsak a sporteseményről és a kiváló egyéni teljesítményekről – elég csak Mark Spitz hét aranyérmét említeni – hanem a terrorfenyegetettségről is szólt. Németország feledtetni próbálta a náci Harmadik Birodalom diktatúráját egy látványos, békés olimpiával. Az addig kifogástalan játékokat szeptember 5-én fegyverek zaja törte meg.

A palesztin Fekete Szeptember terroristaszervezet öt tagja túszul ejtette az izraeli sportolókat. 200 bebörtönzött társuk szabadon bocsátását és szabad eltávozást követeltek. A német rendőrség elkeseredett akciót indított a túszok kiszabadítására, kilenc izraeli sportoló és öt gerilla halt meg. A tiltakozások ellenére az olimpia folytatódott, Avery Brundage, a NOB elnöke kijelentette: "A játékoknak folytatódniuk kell!"

Folytatódtak, és a müncheni minden idők egyik legnagyobb olimpiájaként vonult be a sporttörténelembe. A rendezők bebizonyították, hogy ez a Németország már nem az a Németország. Az olimpia legnagyobb csillaga Mark Spitz volt, a bajszos amerikai úszó hét aranyérmet nyert – teljesítményét csak 36 év elteltével, 2008-ban tudta honfitársa, Michael Phelps felülmúlni. A magyarok 232 versenyzővel képviseltették magukat Münchenben, az éremtáblázaton az ötödik helyen végeztünk, hat arany-, tizenhárom ezüst- és tizenhat bronzérmünknek köszönhetően.

Balczó András végre egyéniben is felért a csúcsra, párbajtőrözőink ismét dupláztak, Fenyvesi Csaba és a férfi csapat révén. Földi Imre két ezüst után a magyar súlyemelés történetének első olimpiai bajnoka lett, Gedó György ökölvívásban, Hegedűs Csaba pedig birkózásban nyert. Tizenhárom ezüstérmet szereztek a magyarok, sokszor csak egy hajszállal elmaradva az aranytól. Az úszó Gyarmati Andrea a 100 méteres pillangóúszás középdöntőjében világcsúcsot úszott, a döntőben – jobb idővel – viszont csak harmadik lett rossz rajtja miatt. 100 méter háton sem sikerült győznie, ezüstig jutott. A csapatban kenukirálynak nevezett Wichmann Tamásból és a kajakkirály Csapó Gézából nem avattak "igazi királyt", esélyesként a második és harmadik helyen végeztek. Második lett vízilabda - és labdarúgó-válogatottunk is. A szinte csak aranyban gondolkodó sportközönség ezért kicsit elégedetlen volt a hat elsőséggel.

1976-ban ismét a tengerentúlra, a kanadai Montréalba költözött az olimpia. 22 afrikai ország bojkottja miatt a résztvevő országok száma kilencvenkettőre csökkent. Az anabolikus szteroidok ellenőrzésével új fejezet kezdődött a doppingháborúban. A tiltott előnyszerzés mellett egy nyilvánvaló csalás is beárnyékolta az ötkarikás versenyeket.

Kiderült ugyanis, hogy Borisz Onyiscsenko müncheni ezüstérmes szovjet öttusázó olyan ravasz szerkezetet szerelt a párbajtőrébe, amivel működésbe tudta hozni a találatjelzőt. Azaz valós találat nélkül is jelzett a gép. Leleplezése után természetesen kizárták a versenyből.

Az olimpia egyik legnagyobb sztárja egy román kislány, a tizennégy esztendős Nadia Comaneci volt, akit az erdélyi Károlyi Béla edzett. A törékeny kislány három számban előzte meg az egyeduralkodó orosz tornászokat. A magyar sportévkönyvekbe a csalódások olimpiájaként került a montréali, a 178 fős küldöttség "csak" négy aranyéremmel tért haza, emellett öt második és tizenhárom harmadik helyezés született. Az aranyérmek számát tekintve az 1924-es párizsi olimpia óta nem szerepeltek ilyen gyengén a magyarok.

Első aranyunkat a tornász Magyar Zoltán nyerte lólengésben. A Ferencváros 35-szörös magyar bajnok tornásza a Magyar-vándor, az orsó és a szökkenő-vándor eredeti saját elemével kimagaslott a mezőnyből. Pályafutása alatt világversenyen nem tudták megverni lólengésben. Második elsőségünket a tőröző Tordasi Ildikó szerezte, a döntőben 4:4-es állásnál megsérült, ám a döntő találatot sérülten is bevitte. Németh Miklós gerelyhajításban diadalmaskodott, kettőre emelve a családban az olimpiai elsőségek számát, ugyanis édesapja, Németh Imre a ’48-as olimpián győzött kalapácsvetésben. Negyedik aranyunkat vízilabda-válogatottunk szállította, Faragó Tamás vezérletével.

Öt ezüstünkből hármat a kajak-kenusok nyertek, akik minden számban döntőbe jutottak, de első helyet nem tudtak szerezni. Több sportágban nem jött ki a "lépés", a magyar sport leszakadni látszott. Csekély vigasz volt számunkra, hogy a házigazda ennél is halványabban szerepelt, egy aranyérmet sem tudtak otthon tartani.