Átigazolás

Owen ismét Liverpoolban köthet ki

Májusban nem hosszabbított szerződést a Manchester Uniteddel, így szabadon iagzolhatóvá vált az egykori angol válogatott csatár, Michael Owen. Legújabb értesülések szerint visszatérhet egykori sikereinek színhelyére, Liverpoolba - apró szépséghiba, hogy a városi rivális Evertonhoz.

Owen hároméves manchesteri tartózkodása nem volt problémamentes, hiszen a csatár rengeteget bajlódott sérülésekkel, de még így is szerzett 17 gólt 52 fellépésen. Az Everton csapatában Nikica Jelavic és a Rangerstől szerződtetett Steven Naismith helye biztosnak tűnik, azonban mögöttük nem nagy a tülekedés, s Owen leigazolásával versenyhelyzetet teremthetnének.

Michael Owen az Everton csapatához szerződhet

Némi pikantériát adhat az átigazolásnak, hogy Owen legnagyobb sikereit éppen az Everton ősi és városi riválisával, a Liverpoollal érte el. A Vörösök színeiben mutatkozott be a Premier League-ben, onnan lett válogatott, s 2001-ben UEFA-kupát nyert, valamint ugyanebben az évben az Aranylabdát is megkaparintotta.

Korábban már a Stoke City és MLS-csapatok és érdeklődtek Owen szolgálatai iránt, de az Everton tűnik a favoritnak. Annál is inkább, mert, furcsa ezt kimondani, de a támadó egészen pici kora óta Everton szurkoló.