Létesítmény

Nincs győztese az új nemzeti stadionra kiírt ötletpályázatnak - videó

Több, további felhasználásra alkalmas javaslatot tartalmaznak a városépítészeti ötletpályázatra beadott alkotások, de komplex megoldás nem érkezett. Az ötletek részletes feldolgozása után, kora ősszel indulhat az építészeti tervpályázat.

A városépítészeti ötletpályázat lebonyolítását az építész szakma javasolta, azért, hogy a későbbi tervpályázatot már ezen ötletek felhasználásával lehessen kiírni. Összesen 23 pályamű érkezett a megadott határidőre.

Az ötletpályázaton induló tervezőknek nem csak a Budapesti Olimpiai Központ rekonstrukcióját, hanem valójában egy egész városrészt – a Keleti pályaudvar, Stefánia út, Dózsa György út és Puskás Ferenc Stadion metróállomás közötti területet – kellett „megálmodniuk” úgy, hogy a 2016-ra felépülő nemzeti labdarúgó-stadion városépítészeti és közlekedési szempontból is tökéletes helyre kerüljön.

Akár így is kinézhet az új nemzeti stadion és környéke az építkezések után - Fotó: mnsk.hu

A bírálóbizottság több héten keresztül elemezte és értékelte a beérkezett pályaműveket. A bizottsági tagok 3 pályázatot díjaztak, további 7 művet a beruházást lebonyolító Nemzeti Sportközpontok számára megvételre érdemesnek találtak. Ezekben a pályaművekben olyan, további felhasználásra alkalmas ötletek jelentek meg, amelyek bekerülhetnek a tervpályázat kiírásába.

„Kellő számú érvényes pályamű érkezett, és a pályázók érdemi, a megvalósításhoz jól hasznosítható javaslatokat adtak, azonban egyetlen pályamű sem tudott a terület egészére komplex, kifogástalan megoldást tervezni, ezért teljes összegű első díj nem került kiadásra.
A mostani ötletpályázat célja elsősorban városépítészeti, közlekedési kérdések tisztázása volt. Az új épületeket, így egyelőre a méretek és az alaki sajátosságok szintjén kellett megjeleníteni. A pályaművek alapján a bírálóbizottság azt állapította meg, hogy a tervezési program megvalósítható a területen”
– értékelt Nagy Ervin országos főépítész, a bírálóbizottság elnöke.

Az új stadion elhelyezésére jellemzően két koncepcionális változat látható a pályaművekben: a Dromosz szoborcsoportja helyére, vagy attól a Kerepesi út felé elhúzva építenék fel az új létesítményt az ötletpályázat résztvevői.

A beadott ötletpályázatok alapján látszik az is, hogy az új stadionhoz kapcsolódó parkoló valószínűleg a Verseny utca – Kerepesi út közötti, leromlott állapotú területen épülhet fel.
Az új nemzeti labdarúgó-stadion beruházásának következő lépése az építészeti tervpályázat kiírása, ami kora ősszel várható.

„A tervpályázat során már nem csak ötleteket, ajánlásokat, megfontolásra érdemes felvetéseket várunk majd a mérnököktől, hanem konkrét terveket. Bár elsőre kissé bonyolultnak tűnhet a két körös pályáztatás, de az építész szakma javasolta ezt a megoldást, amit mi természetesen teljesítetünk. A legfontosabb cél ugyanis, hogy a lehető legalaposabban előkészítsük a Budapesti Olimpiai Központ rekonstrukcióját, és benne az új nemzeti stadion építését. A most megjelent ötletek részletes feldolgozása nagyjából két hónapot vesz igénybe, így kora ősszel indulhat az építészeti tervpályázat. Ebben a kiírásban például már az is szerepel majd, hogy milyen tájolása legyen az új stadionnak, milyen funkciók legyenek benne és az UEFA milyen előírásainak feleljen meg” – mondta Vígh László kormánybiztos, a bírálóbizottság társelnöke.

„Ahogy a futballban is, mielőtt valaki kijut a világbajnokságra felkészítő mérkőzéseket játszik. Ez a városépítészeti pályázat is egy ilyen barátságos felkészítő mérkőzés volt a magyar építészek számára. Azt várjuk tőlük, hogy a következő fordulóban, immár az új nemzeti stadionra és környezetére vonatkozó tervpályázaton legyőzzék külföldi vetélytársaikat. Ebben minden segítséget igyekszünk megadni” - tette hozzá Nagy Ervin.

Díjazásban részesült pályaművek:
II. helyezett: Pomsár és Társai Építész Iroda Kft. – díj: 4.500.000 forint
III. helyezett: Mérték Építészeti Stúdió Kft. – díj: 3.500.000 forint
IV. helyezett: Sagra Építész Kft., Creatio Kft., Építészlabor Bt. – díj: 3.000.000 forint
Kiemelt megvételben részesített pályaművek:
4D Építész Stúdió Kft. – megvételi összeg: 1.500.000 forint
MCXVI építészműterem Kft. – megvételi összeg: 1.500.000 forint
Nart Építész Műterem Kft. – megvételi összeg: 1.500.000 forint
B3 Építész Stúdió Kft. – megvételi összeg: 1.500.000 forint
Megvételben részesített pályaművek:
M-Teampannon Kft., Város-Teampannon Kft. – megvételi összeg: 1.000.000 forint
RB-Stúdió Építésziroda – megvételi összeg: 1.000.000 forint
Napur Architect Kft. – megvételi összeg: 1.000.000 forint