Serie A

Asamoah és Isla után Lúcio is az előző idény bajnokánál folytatja – átigazolás-figyelő

Az olasz bajnokság legutóbbi szezonját veretlenül megnyerő Juventus eddig rendkívül aktív az átigazolási piacon. Teljesen jogos a La Gazzetta dello Sport véleménye, a rózsaszín újság ugyanis szerdai címlapján a „La signora del mercato” vagyis az „Átigazolási piac királynője” jelzővel illette a csapatot.

Antonio Conte együttese az Európa-bajnokság után aktivizálta magát az átigazolási piacon és leigazolta az Inter brazil védőjét Lúciót. A 34 éves játékos két évre kötelezte el magát a torinói csapathoz, 2.2. millió eurós fizetésért. A Juve még korábban, 18 millió euróért Asamoah és Isla játékjogának a felét megszerezte az Udinesétől, a 19 éves, nagy tehetségnek tartott kapus, Nicola Leali pedig a Bresciától érkezett. Az ugyancsak fiatal francia Paul Pogba a Manchester Unitedtől jött. Már csak egy sztár hiányzik.

Lehet, hogy a Juventus drukkereinek nem kell sokáig várniuk egy nagy név érkezésére. Robin van Persie mellett Luis Suárezt is figyeli a bajnok, az olasz sajtó pedig biztos benne, hogy ebből a duóból egy játékost biztosan megszerez a Juve. Talán Robin van Persie leigazolására van a legnagyobb esély, hisz maga a holland játékos nyilatkozta azt nemrég, hogy nem hosszabbít szerződést az Arsenallal.

De mégis, miért ennyire aktív a nyári átigazolási időszakban a Juventus? A Gazzetta szerdai számában megjelent elemzés szerint - bármennyire furcsa első olvasatra - egyszerű a magyarázat: a Calciopoli. A Juventust 2006 nyarán a másodosztályba száműző botrány óta a klubnak ugyanis a nulláról kellett elkezdenie az építkezést, és Andrea Agnelliék tudatos munkája lassan beérni látszik. Ebben az idényben a riválisoknál jelentősen kisebb kiadások jellemezték az egyesületet (a Juve becsült vesztesége mindössze 50 millió euró volt), miközben az alapfizetések sem vészesen magasak. A Milan-Inter kettősnél a Juventus jelentősen kevesebbet költ ebben a kategóriában. A 2011-2012-e évadban a torinói klub 100 milliót fordított a játékosai bérezésére (Buffon a maga 6 milliójával volt a legjobban fizetett labdarúgó) miközben az Inter 145-t, a Milan pedig 160 millió eurót költött fizetésekre. Jelentős különbség.

Szintén fontos szempont - írja a Gazzetta -, hogy az Agnellik vezette Exor holding (amely a Fiat és a Juventus többség tulajdonosa is) jóval kisebb veszteséget termelt, mint a Moratti érdekeltségi körébe tartozó SARAS S.p.A. vagy a Berlusconi féle Mediaset.

Szakértők szerint, a Zebrák kétségkívül tudatos építkezésének eredményeként az idei szezon végén már csak 18 millió eurós veszteséget produkál (köszönhetően az új stadionnak és a BL-bevételeknek) a 2013-2014 évad végére pedig ez a szám 3 millióra csökken.

Bár a Fiat gépkocsik eladása egy év alatt 23 százalékkal visszaesett, Andrea Agnelli terveit ez sem befolyásolja. A csapatra van és lesz pénz. Miközben szinte a nulláról hozta fel a klubot, a riválisok folyamatosan veszteséget termeltek. Jó példa erre, hogy Adriano Galliani a napokban jelentette be, hogy a Milan számára a legnagyobb erősítés, Thiago Silva megtartása volt. A Juvénál az elmúlt egy-két év „visszafogottabb” költekezése most kamatozhat igazán.

Andrea Agnelli elhatározta, hogy visszaállítja a Juventus többszörösen megtépázott tekintélyét, és az eddigi átigazolási politikát - illetve a tavalyi bajnoki címet - figyelembe véve úgy tűnik, jó úton jár.