Újra itt a nyári vadászszezon, a történések ráadásul az Eb végeztével olyan ütemben indultak meg, hogy még a legjobb érzésű szurkolók is csak a fejüket kapkodják. Luciót ingyen zsebelte be a Juve, az Inter selejtez, de nem Európába, a Chelsea pedig úgy tart ötvenmilliós cehnél, hogy isten igazából még bele sem lendült. A pletykáknak se szeri, se száma, lassan már azt is elhisszük, hogy Messit Madridban, Cé Ronaldót pedig Barcelonában látták ebédelni, ilyen sztorik mellett tökéletesen eltörpül, hogy Sindzsi Kagawa személyében ezer éve megvan az átigazolási időszak legnagyobb fogása. Mai írásunkban mégsem ezzel foglalkozunk, inkább azt találgatjuk, kik a nemrégiben lezárult Eb legnagyobb felfedezettjei – vagyis azok, akiknek a nevétől vélhetően hamarosan egyszerre lesz hangos a Bild és a Gazzetta címoldala.
5. Vaclav Pilar (cseh, VfL Wolfsburg)
Kár lenne tagadni, hogy egy lelkes, de nem különösen ütőképes cseh csapat masírozott negyeddöntőbe a kontinenstornán, viszont az is teljesen biztos, hogy ez semmit sem von le hősünk érdemeiből. Sokat futott, gólokat lőtt, jól cselezett, jól adott be, ráadásul a rosszabbik lábával sem csak belebotlani tud a bogyóba (Arjen ülj le, egyes!), szóval mindene megvan ahhoz, hogy igazán jó szélső váljon belőle. Pedig egy éve még a kilincsnek is csókolomot köszönt a válogatottban, nemhogy elhomályosítsa Rosickyt és Barost, mégis ez lett a vége: kész szerencse, hogy a Wolfsburg már a Plzen BL-menetelése kapcsán felfigyelt rá, és júliusi határidővel elhappolta az igazán nagyok elől, így megkímélve a 23 esztendős srácot egy lelkileg igencsak megterhelő transfer-sagától. Egy szó, mint száz, érdemes lesz figyelni rá a Bundesligában.
4. Michael Krohn-Dehli (dán, Bröndby IF)
2012 dán dinamitja ő, nem is vitás. A hollandokat egyenesen az ő góljával ütötték meg, de a németek ellen is betalált, holott nem is az ő feladata lett volna a gólszerzés - mégis, elsőrangúan lépett elő előkészítőből befejezővé, hű fegyverhordozóból higgadt és pontos csapásmérő egységgé. Pedig már egyáltalán nem fiatal, következő szülinapján harminc szál gyertyát pakol a tortára a család, úgyhogy tényleg vaskos meglepetés, amit az Eb-n mutatott. Egyébként Ajax-nevelés, ám Amszterdamban nem sok sót evett meg, és kölcsön is csak olyan, nem éppen közönségvonzó helyekre tudták adni, mint a Waalwijk, vagy a Sparta. Két éve viszont hazatért, és a Bröndbyben végre kivirágzott: előbb jó forma, majd válogatott meghívó, végül egy pazarul sikerült torna: nincs jobb szó rá, villámkarrier.
3. Jevgenyij Konopljanka (ukrán, Dnypro)
Hazájában csak az ukrán Messinek becézik, ami persze barokkos túlzás, mégis, Sevcsenko és Blohin neve mellett csak az ő neve ugrik be a színtelen-szagtalan hazai gárdából, szóval lehet benne valami. Jó szélsőhöz méltóan igen közeli barátságban van a labdával, de a védekezés sem büdös neki, ha kell széltében-hosszában végigszántja a pályát, és letámadásra is használható. Jól lát a pályán, kiegyensúlyozott, és sok társával (például a válogatott másik oldalán rohamozó Jarmolenkóval) ellentétben nem vállalja túl magát, többnyire azokra az erényeire alapoz, amelyekről tudja, bátran használhatja őket. Ilyen a gyorsasága, vagy épp remek keresztlabdái, úgyhogy lelki szemeink máris a Premier League valamelyik kis-közép csapatának mezében látják.
2. Mathieu Debuchy (francia, Lille)
Bár a francia csapat megint méreteset égett, és megint mindenki végzetesen összeveszett mindenkivel, ezúttal legalább egy értékelhető játékost be tudtak dobni a közösbe: a Lille jobbhátvédje, Debuchy a torna egyik legkellemesebb meglepetése volt számunkra. Az angolok ellen például mindjárt egy parádéval nyitott (a Newcastle állítólag be is készítette a csekkfüzetet), de még erre is rátett egy lapáttal az ukránok és a spanyolok ellen. Ha nincs végzetes elcsúszása Xabi Alonso fejesgólja előtt, lehetséges, hogy a torna taktikai szenzációját is ő okozza (a klasszikus jobbszélső helyén játszott amolyan második jobbhátvédet), így viszont maradt szimpatikus vesztes, és üde színfolt. A Lille bánja, az Inter viszont aligha, a végkiárusítást tartó milánóiak ugyanis benne látják a fél lábbal már Londonban lévő Maicon utódját - ám sehogyan sem akaródzik nekik 8-10 millió eurónál többet átutalni a francia együttes számlájára.
1. Petr Jiracek (cseh, VfL Wolfsburg)
A tökéletes antisztár, a Bundesliga-frizurával támadó cseh rém, Rumcájsz és Poborsky szerelemgyereke, vagyis Petr Jiracek – a legszerethetőbb figurák egyike a mögöttünk hagyott Eb-n. Egy tökéletes világban nem Balotelli gólöröméből, hanem az ő baltaarcából lett volna mém, de mit lehet tenni, az ember már csak olyan, hogy az örökbe fogadott, balhés olasz csatársztár hasadt személyisége jobban érdekli holmi becsületes munkásemberek sorsánál. Jiracek igazi melós volt ezen a kontinenstornán, szó szerint összeszorgoskodta a góljait, többet loholt, mint egy versenyló, és nagyobb terhet cipelt a vállán Rosicky mellett, mint Hannibál elefántjai az Alpokban. Igaz, hogy egyetlen képessége sem kiemelkedő, de a labdaszerzéstől a beadásig minden szakterületen lendületből hozza a 10/7-et, vagyis rengeteg poszton bevethető, és sehol sem lesz belőle a csapat kerékkötője. Ha angolnak születik, és zselézi a haját, lehet, hogy érte, és nem a kontár Hendersonért fizetnek 20 milliót Liverpoolban, de a sors kegyetlen, neki a közép-európai melósok sora jutott. Most éppen Wolfsburgban keresi a kenyérre valót, de nincs kizárva, hogy egy újabb Magath-varázslat után inkább őt kéri kölcsön az Atlético a haszontalan Diego helyett.