A kezdetek: Athéntől Stockholmig (1896-1912)

1894. június 23-án Pierre de Coubertin báró, francia nemesember megalapította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), felújítva ezzel az évezredes ókori hagyományt. Magyarország a kezdetektől aktívan részt vett az olimpiai eszme terjesztésében, dr. Kemény Ferenc sportvezető egyike a NOB „alapító atyáinak”. Magyar sportolók már az első, 1896-ban Athénban megrendezett újkori nyári olimpián indultak, és majdnem az összes nyári és téli olimpián rajthoz álltak versenyzőink – nem akármilyen eredményekkel. Magyarország 160 olimpiai aranyérmével, összesen 463 érmével a legeredményesebb nemzet, amely még nem adott otthont ötkarikás játékoknak.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1894-es megalapítása után mindössze két évet kellett várni az első modernkori olimpiára: 1896-ban az olimpizmus bölcsője, a görögországi Athén adott otthont a játékoknak. Magyarország hét férfi sportolóval vett részt a küzdelmekben, hat sportág tizenöt versenyszámában (női sportolók az 1900-as párizsi olimpián indulhattak először, magyar hölgyek először 1924-ben). A magyar sport azzal büszkélkedhet, hogy az újkori olimpiák első rajthoz szólított versenyzője a mi fiunk volt, az egyes rajtszámot kapott Szokoly Alajos, aki harmadik lett 100 méteres síkfutásban.  Összesen hat érmet – két arany, egy ezüst, három bronz – szereztek a magyarok, ezzel az éremtáblázat hatodik helyén végeztek.  A legeredményesebb Hajós Alfréd volt, aki két aranyérmet nyert úszásban. Érdekesség, hogy szerb származású Tapavicza Momcsilló birkózásban (negyedik), súlyemelésben (hatodik – utolsó) és teniszben (bronzérem) is rajthoz állt.

A „magyar delfin” 1878-ban, Guttman Arnold néven született budapesti zsidó családban. A Műgyegyetemen építészmérnökként szerzett oklevelet, de leginkább sportemberi tevékenysége ismert. Az 1896-os első nyári olimpián megnyerte a 100 és 1200 méteres gyorsúszást, megszerezve ezzel a magyar sport történetének első és második olimpiai aranyérmét. Örökös magyar bajnok, de nemcsak az úszásban tette le névjegyét. Labdarúgóként a Budapesti Torna Club (BTC) csapatában 1898 és 1904 között balösszekötőként játszott. Szövetségi kapitányként 1906-ban két mérkőzésen dirigálta a válogatottat. Építészmérnökként rengeteg épület fűződik nevéhez, többek között az UTE Stadion, a Nemzeti Sportuszoda, a miskolci, a szegedi, a pápai sporttelep, vagy a debreceni Aranybika Szálló. Az 1924-es olimpiai játékok szellemi versenyében ezüstérmet szerzett, Lauber Dezsővel közös stadiontervével. Nevét viseli a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszoda.

1900-ban Párizs adott otthont az olimpiának, a világkiállítás keretein belül. Tizenhét sportoló képviselte hazánkat, akik négy sportág huszonegy versenyszámában indultak. A magyar küldöttség egyetlen aranyérmét Bauer Rudolf diszkoszvető nyerte, akinek tiszteletére először az amerikai himnuszt játszották le a rendezők, majd a magyar szurkolók tiltakozására rákezdtek az osztrák himnuszra… 

A párizsit a sportirodalom minden idők „legzűrösebb” olimpiája néven is emlegeti. Bauer győzelme mellett meghonosította a fordulással való dobást, vagyis a diszkoszvetés modern stílusát is. A rendezés hiányosságait mutatja, hogy Kauser Jakab rúdugró kölcsön rúddal volt kénytelen ugrani, mivel sajátja elkallódott, így csak negyedik lett. Úszásban Halmay Zoltán már ekkor két ezüstöt szerzett, de igazán nagyot 4 évvel később alkotott.

1904-ben az Újvilágba látogatott az olimpia, St. Luis volt a házigazda. A magyar sport az indulók létszámához viszonyítva soha máskor nem szerepelt ilyen eredményesen: négy indulónk (két atléta és két úszó) két sportág kilenc versenyszámában két aranyérmet, és hat helyezést szerzett. Úgy, hogy legjobb vívóinkat a bécsi hadvezetés nem engedte el az olimpiára.  A csalás bizony itt is megjelent: maratonfutásban egy amerikai atléta gépkocsira ült, majd a cél előtt futni kezdett, ám „győzelme” után szó szerint kidobták a pályáról. A honi küldöttség mindkét aranyérmét Halmay Zoltán nyerte – az 50 yardos gyorsúszást kétszer is, ugyanis az egyik bíró a magyar úszó győzelme ellenére az amerikai vetélytársat látta elsőnek, mire tömegverekedés tört ki.  Újraúszták a távot, ahol Halmay már hatalmas fölénnyel nyert, a sportsajtó pedig egyszerűen így írt róla: „gyorsabban úszik a cápánál”.

1908-ban London volt a helyszín (a 2012-es lesz a harmadik londoni olimpia). Magyarországot nyolc sportág harminchét versenyszámában 63 sportoló képviselte. Kilenc éremmel – három arany, négy ezüst és két bronz- tért haza a magyar küldöttség, ami az éremtáblázaton a hatodik helyet jelentette. Dr. Fuchs Jenő kard egyéniben és csapatban is nyert, Halmay Zoltán szintén duplázott, 1900-hoz hasonlóan két ezüstöt nyert úszásban. Fuchs Jenőn és a kardcsapaton kívül Weisz Richárd nyert aranyérmet, birkózásban. Fuchs Jenőt egyébként a lelkes vívó, Edward angol király is meghívta egy zártkörű udvari estélyre, ahol a magyar sportoló bemutatta kardvívóművészetét, nagy sikert aratva ezzel.

1912-ben az V. nyári olimpiát a svéd fővárosban, Stockholmban rendezték. A játékokon 119 magyar sportoló indult 11 sportág 52 versenyszámában. A stockholmi olimpia etalon lett, a versenyek modern létesítmények között zajlottak, nem kísértett a világkiállítások piaci szelleme, Coubertin báró eszméje végleg diadalmaskodott. Ezen az olimpián rendeztek először ünnepélyes megnyitót, nemzetenkénti zászlós bevonulással. Hosszas politikai csatározások után a magyar csapat ugyan sorrendben az osztrákok mögött, de külön zászló és tábla alatt vonulhatott fel a megnyitóünnepségen. Előzőleg az Osztrák-Magyar Monarchia és a cári Oroszország vezetése erősen tiltakozott az ellen, hogy Magyarország illetve Finnország a saját zászlaja alatt vonuljon be a stadionba. Coubertin báró visszaverte a támadást, mondván: „a sportnak megvan a maga földrajza, ami igencsak különbözhet a politikai földrajztól”. 

Népes küldöttségünk három arany, két ezüst, és három bronzérmet szerzett. Londonhoz hasonlóan a kard egyéni – Fuchs Jenő - és csapatbajnokságot ismét megnyertük, a kardozók nyolcas döntőjében hét magyar volt a páston… Ezzel indult útjára a magyar kardozók hosszú évtizedekig tartó hegemóniája. Vívóink mellett Dr. Prokopp Sándor sportlövész tért haza aranyéremmel. Labdarúgóink ezen az olimpián debütáltak, sőt a svédek által kiírt vigaszdíjat mi nyertük, az osztrákokat legyőzve. Birkózóinktól viszont két aranyérmet is „elvettek”: a középsúlyú Varga Béla hiába vágta háromszor is földhöz svéd ellenfelét, a vezetőbíró egyszer sem „vette észre”, Radvány Ödön szintén svéd vetélytársát pedig tetőtől-talpig beolajozták, hogy a magyar ne találjon rajta fogást. A magyar sportolók a három arannyal az éremtábla tizedik helyén végeztek.

Stockholmban volt az utolsó békebeli olimpia. 1914-ben kitört az első világháború, emiatt 1916-ban elmaradt a Berlinbe tervezett sportesemény. 1920-ban Antwerpen volt a házigazda. A rendezés jogát eredetileg Budapest kapta, de politikai okokból a jogot elvették, és Magyarország – az első világháború többi vesztes országához hasonlóan – nem indulhatott az olimpián. Pierre de Coubertin ugyan mindent megtett, hogy az ún. központi hatalmak versenyzőit ne tiltsák el a játékoktól, közbenjárása végül eredménytelennek bizonyult. Pedig ezen az olimpián húzták fel először a nemzetek békés egységét és együttműködését szimbolizáló ötkarikás olimpiai zászlót…