Átigazolás

A csodagyerek is távozhat Manchesterből - játékoskeringő a Unitednél

A Manchester United a hajrában nyolc pontos előnyt leadva második lett a Premier League-ben, így jelentős vérfrissítés is elképzelhető Sir Alex Ferguson csapatánál. Négy játékost, köztük két nagyobb nevet már ingyen elengedett a klub, s kettőt már leigazolt, azonban további játékosmozgások vannak a levegőben.

Távozók:

A távozók közül a legnagyobb név kétségkívül Michael Owen. Az egykori aranylabdás játékos 2009-ben igazolt Manchesterbe a Newcastle United csapatától, s első idényében még voltak szép momentumai. Gólt lőtt a 4-3-mal végződő manchesteri derbin, majd a Bajnokok Ligájában is betalált a CSZKA Moszkva elleni 3-3-as mérkőzésen, illetve a 2-1-re megnyert Aston Villa elleni Ligakupa meccsen is eredményes volt. Az utóbbi találkozón azonban 42 perc után sérülés miatt lecserélték, és többet nem lépett pályára a 2009/10-es szezonban. A következő idényben már csak 11 tétmérkőzésen lépett pályára az MU mezében, a 2011/12-es évadban pedig összesen egyszer. Idén májusban jelentették be, hogy nem hosszabbítanak vele szerződést.

Michael Owen a távozók egyike a Manchester Unitednél

Tomasz Kuszczak 2007 nyarán igazolt az Old Traffordra a West Bromwich Albion csapatától. A lengyel kapus azonban eleinte Edwin van der Sar, majd később David de Gea mögött nem sok lehetőséget kapott, öt év alatt összesen 26 hivatalos mérkőzésen lépett pályára. A 2011/12-es idény második felét már kölcsönben a Watfordnál töltötte, majd júniusban a Brighton & Hove Albion együtteséhez igazolt.

Érkezők:

Sindzsi Kagawa 2010 nyarán mindössze 435 ezer euróért igazolt Japánból a Dortmundhoz, ahol meghatározó játékossá vált. Első idényében még csak tizennyolc mérkőzésen lépett pályára, a másodikban viszont oroszlánrészt vállalt csapata bajnoki címéből és kupagyőzelméből. Kagawa Manchesterbe igazolását megkönnyítette, hogy a japán játékos nem szerette volna meghosszabbítani szerződését a Dortmundnál. A középpályás az első japán játékos lesz az MU történetében, vétalára 12 millió euró volt.

Kagava volt az idény első érkezője a Manchester Unitednál

Chris Powell egyértelműen a jövő befektetése. a fiatal középpályás azok után keltette fel a MU érdeklődését, hogy a Crewe Alexandra együttesében tizenöt gólig jutott az angol labdarúgás negyedik vonalában. Powell állandó tagja az U-18-as angol válogatottnak, s többek között azért lehet fontos leigazolása, mert Ravel Morrison és Paul Pogba személyében két ifjú játékost is elveszített Sir Alex Ferguson csapata.

Lehetséges távozók:

Anderson még 2007-ben, tizenévesen csodagyerekként igazolt Portóból Manchesterbe. Ennek ellenére óriási csalódás volt szereplése, hiszen nem volt olyan szezon, amikor több, mint 24 bajnokin lépett volna pályára. Összesen négy találatot jegyzett a Premier League-ben. Anderson Portugáliába távozhat, kérője a két másik luzitán gigász, a Benfica és a Sporting.

Berbatov 2008-ban, a Tottenham csapatától érkezett az Old Traffordra, s első három szezonjában alapember volt. Addig legrosszabb idényében is legkevesebb kilenc gólig jutott az angol első osztályban, tavaly viszont összesen 12-szer léphetett pályára, más kérdés, hogy ezalatt hétszer volt eredményes. Berbatov Rooney, Hernandez és Welbeck mögé szorult a csapatrangsorban, így nem csoda, hogy továbbállna. Állítólag a Bayern Leverkusenbe nem szívesen menne vissza, de a Paris Saint Germain érdeklődéséről is hallani.       

Dimitar Berbatov lehet a Manchester United egyik távozója a nyáron

Lehetséges érkezők:

Joao Moutinho már 18 évesen bemutatkozott a portugál Sporting csapatában a Gil Vicente ellen 3-0-ra megnyert meccsen, s már ebben az idényben főszerepet vállalt együttese UEFA-kupa meneteléséből. A középpályás már 21 esztendősen a Sporting csapatkapitánya volt, nimbuszát azonban egyetlen cselekedettel lerombolta: 2010 nyarán aláírt az ősi rivális FC Portóhoz. A Portóban aztán tovább gyártotta a gólpasszokat az alacsony középpályás, akinek erősségei közé tartozik, hogy viszonylag kis termete miatt jól cselez, jól lát a pályán, és igazi vezéregyéniség.

Joao Moutinho is a MU kiszemeltjei között található

Baines a Wigan csapatában mutatkozott be a Premier League-ben, de két idényt követően 2007-ben az Evertonhoz igazolt. Első szezonjában még csak kiegészítő ember volt, egy évvel később viszont már több alkalommal is elnyerte a hónap játékosa címet. Az állóképessége is kiemelkedő, a 2011/12-es szezonban egyetlen percet sem hagyott ki a bajnokságban. Ebben az idényben az Evertonnál az év játékosának választották, egy évvel később pedig beválasztották a bajnokság álomcsapatába.

Witsel 17 évesen mutatkozott be a belga Standard Liége csapatában, s egy évvel később már alapember volt a bajnokságot nyerő együttesben. Többek között az azóta már az Evertonban játszó Marouane Fellainivel alkotott kiváló párost a középpályán. Ekkor azonban még eléggé ellentmondásos figura volt, 2009 augusztusában eltörte Marcin Wasilevski lábát, amiért halálos fenyegetéseket is kapott, és nyolc meccsre eltiltották. Azóta már lehiggadt, 2011-ben a Benficához igazolt, mellyel a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe jutott.   

Angelo Henriquez a chilei labdarúgás legnagyobb ígérete. A fiatal játékos mindössze 2007-ben, 13 éves korában kezdett el komolyabban foglalkozni a labdarúgással, addig teniszezett. Megérte. Oszlopos tagja volt előbb az U-15-ös, majd az U-17-es válogatottnak, utóbbival a világbajnokságon remekelt, miután négy meccsen három gólt szerzett. Klubcsapatában is hatékony, az Universidad de Chilében 14 felnőtt bajnokin tíz találatot jegyzett. Zsenge életkora ellenére a Manchester United megközelítőleg négymillió eurót fizethet érte.

Játékosmozgások a Manchester Unitednél
Érkezők Távozók Lehetséges érkezők Lehetséges távozók
Sindzsi Kagawa (Dortmund) Michael Owen Joao Moutinho (Porto) Anderson
Chris Powell (Crewe Alexandra) Tomasz Kuszczak (Brighton & Hove) Leighton Baines (Everton) Dimitar Berbatov
    Axel Witsel (Benfica)  
    Angelo Henriquez (Universidad de Chile)