MTK

Vass Patrik fokozatosan lépne egyre feljebb

  • Horváth Kristóf

Vass Patrik egyike a Sándor Károly Akadémia tehetséges növendékeinek. A mindössze 19 éves középpályásra már az NB II-ben is számított Garami József, az MTK szakmai igazgatója, idén pedig az első osztályban is bemutatkozhat.

A Sándor Károly Akadémián nevelkedtél, mik a tapasztalataid az ott eltöltött évekről?
Az akadémiai évekről csak pozitívan tudok beszélni. Én három évet töltöttem a Sándor Károly Akadémián. Az elején nehéz volt megszokni, hogy a családtól távol laktunk hétköznap, de idővel azért hozzászokik az ember. A játékosoknak csak a focival kellett foglalkozniuk. Nem ment el az idő a sok utazással, illetve a legfontosabb, hogy a táplálkozás, az edzések és a meccsek utáni regeneráció egyből helyben meg volt oldva. Ezen kívül kitűnő edzőpályákon tréningeztünk télen-

Mennyire könnyítette meg a beilleszkedésedet, hogy már a korosztályos csapatok hasonló stílusban játszanak, mint a felnőttek?
Az MTK-nál már az akadémián úgy építik fel a játékosokat, hogy évek múlva könnyebben be lehessen építeni őket a felnőttcsapatba. Kezdetek óta már a rövid passzos játékot játszottuk az ifi csapatban is, így nem volt nehéz beilleszkedni. Nyilván az iram és a játék színvonala sokkal jobb és gyorsabb, mint az ifiben, de egy idő után az akadémista felveszi a ritmust és könnyen alkalmazkodik hozzá.

Milyen a hangulat az MTK-n belül, hogyan várjátok az NB I-et?
A csapaton belül nagyon jó a hangulat, egy összetartó társaság alakult ki. Szeretnénk bebizonyítani az embereknek, hogy a kupadöntőbe jutás nem véletlen volt, hanem képesek vagyunk egyenletesen jó teljesítményt nyújtani a legmagasabb osztályba is. Természetesen nehezebb lesz mint az NB II, de bizakodva várjuk, hogy újra az első osztályban léphessünk pályára.

Mik Vass Patrik céljai a közeljövőben, mit tűztél ki magad elé?
A személyes céljaim nem lehetnek mások: minél rövidebb időn belül stabil tagja legyek a csapatnak, majd meghatározó tagja játékosa a magyar élvonalnak. Ha ezek sikerülnek, akkor lehet elgondolkodnia az embernek komolyabb célokon, mint akár egy külföldi szerződés.